Nagyjából a SWAT 2 óta szeretem a rendőrség különleges alakulatának munkáját feldolgozó játékokat, éppen ezért sajnálom nagyon, hogy ezt a témát valahogy a videojáték-fejlesztők eddig kikerülték. Voltak ugyan próbálkozások (Tom Clancy’s Rainbow Six: Vegas és folytatása vagy épp a botrányba fulladt Takedown: Red Sabre), de ezekből mind hiányzott az a fajta taktikázási lehetőség, amit utoljára a SWAT 4-ben tapasztaltam. Sajnos a Battlefield: Hardline is inkább a pörgős akcióra és a látványra gyúr, így az sem hozta el a megváltást.
A Ubisoft tavaly bejelentette, hogy az egykori Patriots hamvaiból feltámasztják a szivárvány hatosok történetét, azaz készül a Tom Clancy’s Rainbow Six: Siege. Nagyjából a Hardline-nal egyszerre mutatták be, de már akkor is ez csigázott fel jobban. A napokban tartották a játék első publikus zárt alfatesztjét, amelyen én is részt vettem.
Az alfa változatban egy repülős pálya és a hostage rescue játékmód volt elérhető. A játékmódot aligha kell bemutatni: a hatalmas, átalakított repülőn (bár ráírva nem volt, első tippem az Air Force One lenne) az egyik csapat egy túszt tart fogva, akit a másiknak ki kell szabadítania. A túszejtők csak úgy nyerhetik meg az adott kört, ha végeznek az összes túszmentővel. Utóbbiak pedig vagy leszednek minden ellenfelet, vagy azokat kijátszva kimenekítik a túszt. Utóbbi viszont már csak azért is nehezen kivitelezhető, mivel általában a védekező csapat tagjai mind a túsz közelében maradnak, vagyis tűzharc nélkül lehetetlen eljutni hozzá.
A két csapat öt-öt főből áll, a játék pedig folyamatosan jelzi a két csapat tagjainak aktuális arányát. A támadók minden kör elején a repülőn kívül kezdenek, és először pici robotkamerák segítségével fel kell kutatniuk a túszt a gépen. Amikor valamelyik játékos rábukkan, kezdődhet maga az akció. A védekező csapatnak pedig annyi ideje van barikádokkal és szögesdrótos akadályokkal körbevennie magát, amíg a másik fél rá nem akad a túszra.
Ahogy azt már az első videókban is hangsúlyozták, a játékmenet egyik érdekes része a pálya rombolhatósága. Bizonyos felületeken ugyanis át lehet lőni, de akár robbanószerrel új ajtót is nyithatunk egy-egy helyiség falára. Bár hasonlóval már találkozhattunk más játékokban is, itt tényleg van némi taktikai jelentősége (ha már másnak egyelőre nincs). Ugyanis hiába barikádozzuk el magunkat egy szobában és kuporodunk le az egyik sarokba, fegyverünket az egyetlen ajtónak szegezve, ha az ellenség bárhol lyukat üthet a falba és oldalba támadhat. És ezt már az alfában is rendre meg is tették a játékosok, akik láthatóan hamar ráéreztek ennek az ízére. Innentől pedig sosem érezhetjük magunkat biztonságban, egyedül legalábbis nem. Ahhoz, hogy esélyünk legyen a győzelemre, tényleg össze kell(ene) dolgozni a többiekkel. Az persze más kérdés, hogy a játszmák zömében a védők általában összevissza rohangáltak, és teljesen koncepció nélkül helyezték el a barikádokat, a támadók pedig gyakran nem csapatként, egyszerre mozogtak, hanem mindenki ment a feje után. Ilyenkor általában hamar véget is ért az adott kör.
A grafikáról egyelőre nem érdemes sok szót ejteni, mivel még látszik, hogy egy nagyon kezdetleges változatról van szó. Beállítási lehetőségeink nem is voltak, a jó teljesítmény jegyében pedig erősen le volt butítva a látványvilág. Emellett a pálya is elég félkész állapotban volt, hiszen voltak olyan helyiségek és tereptárgyak, amelyek még textúrákat sem kaptak (ezek helyén szürkeség és nagy alfa felirat virított). A környezet és a karakterek modelljei is nagyon részletszegények voltak. Ezzel együtt az irányt már lehet sejteni, az pedig kifejezetten ígéretes. Ugyanez szépen kicsinosítva, feltupírozva és kiglancolva már nem okoz majd csalódást.
Picit felemás szájízzel álltam fel a monitor elől a teszt végén. A Rainbow Six: Siege-en érződik, hogy a készítők egy sokadik eszement lövölde helyett inkább egy taktikus, csapatmunkára sarkalló játékot szeretnének csinálni. De egyelőre úgy látszik, mintha nem tudnák, hogyan fogjanak hozzá. A rombolhatóság jó és működő ötlet, ha megfelelően kidolgozzák, de ezt leszámítva abszolút hiányzik belőle minden egyéb taktikázási lehetőség. A csapattagok felszerelése ugyan eltér egymástól, de ez egyelőre nem befolyásolja a játékmenetet. Plusz semmi sem ösztönzött arra, hogy a csapattagokkal összedolgozzam. Ha ezekre a részletekre odafigyelnek a fejlesztők, és jóval nagyobb mélységet adnak a játéknak, akkor még bármi kisülhet belőle. De semmi esetre sem szabad leírni, bőven van benne potenciál.
