26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Age of Wonders III: Eternal Lords

Rengeteg tartalommal érkezett meg a második kiegészítő.

Írta: Wing

Őszintén szólva kiráz a hideg a „régen minden jobb vót” jellegű siralmaktól, ám tény, hogy akár egy évtizede is teljesen máshogy nézett ki a játékipar. Akkor még DLC-k helyett kiegészítők voltak – leánykori nevükön expansion packek –, amelyek általában azért korrekt tartalommal és ár/érték aránnyal bírtak. Még az általam olyan nagyra tartott játékok, mint az Europa Universalis IV mellé is letölthető például 5,99 euróért két új egység (a meglévő 100+ mellé) és egy új zene, amit azért némileg pofátlanságnak tartok. Ezért is üdítő az amúgy rendkívül jól sikerült Age of Wonders III fejlesztőinek, a Triumph Studiosnak a gyakorlata, amit egyébként gyakran ki is hangsúlyoznak: a kiegészítő legyen kiegészítő, tisztességes tartalommal. A játék egy éve jelent meg, de azóta is sorra jelennek meg a patchek, amelyek a hibajavításon túl gyakran új tartalmakat is hoztak, mindezt teljesen ingyen (!). Ennek megfelelően az első kiegészítő, a Golden Realms is bőven el volt látva újdonságokkal.

Age of Wonders III: Eternal Lords

Az Eternal Lords folytatja ezt a remek „hagyományt”, de még mennyire! Annyi újdonság került bele, hogy csak kapkodtam a fejemet tesztelés közben. Kezdjük azzal, hogy az alapjáték és a kiegészítő 6+1 játszható „rassza” közé bekerült még kettő, a frostling és a tigran. Előbbiek a fagyos észak emberszerű lakói, akiket az alapjáték történetében alaposan megismert Commonwealth nevet viselő birodalom szorított egyre északabbra, míg a másik egy fürge, szívós, tigrisfejű humanoid nép, akik eddig kimaradtak a háborúból, de nem félnek megvédeni magukat a tűz erejével. Kaptunk egy új osztályt is az eddigi 8 mellé, a necromancert, amely alapjaiban megkavarja az alapjáték és az első kiegészítőben eddig sikerrel alkalmazott taktikákat. Mivel minden néphez választható az összes osztály, így most már összesen 63 féle néppel lehetünk, amelyek eltérő egységekkel és varázslatokkal rendelkeznek.

Age of Wonders III: Eternal Lords

A necromancer ráadásul gyökeresen különbözik az összes többi osztálytól. Mivel élőhalottakról van szó, így néhány alapvető játékbeli elem értelmét veszti, ilyen például az igencsak fontos „boldogság”. Miről is van szó? Minden város boldogsága függ a város lakosságát alkotó rassztól és a város fekvésétől. A frostlingok értelemszerűen a fagyos területeken érzik jól magukat, az elfek az erdők, a törpök pedig a hegyek és bányák mélyét preferálják, és így tovább. Ehhez még hozzájönnek a városban található épületek, a város körül található építmények (bányák, források), amelyek néha a nyersanyagon kívül boldogsággal is szolgálhatnak, és persze a birodalom alaphangulata, amelyet a győztes és vesztes csaták okoznak. Nos, ezeket mind el lehet felejteni, az élőholtakat ugyanis nem érdekli semmi ilyesmi. Ez talán hátránynak tűnhet, hiszen egy boldog városokkal teli boldog birodalom rengeteg bónuszt kínál, cserébe viszont mindegy, hogy élőhalott elfeinkkel a kietlen pusztán alapítunk-e várost, vagy az embereket visszük-e a sivatag közepére. Ugyanígy eltérő a városok növekedése is: új élőhalott lelkeket a közelben megnyert csatákból visszamaradt halottakból nyerünk, illetve néhány épület segít növelni a népességet. Az osztályspecifikus egységek is remekül sikerültek: a kevéske HP-val rendelkező lost soul például a halála után egyből újraéled külső segítség nélkül (a legtöbb necromancer egységhez egy „újraélesztő” varázslatra, vagy a hős hasonló hatással járó képességére is szükség van), a gigantikus rákszerű bone collector pedig képes a csata során az elesett katonák testéből egyre erősebbre építeni magát – de akár saját katonáinkat is feláldozhatjuk neki.

Age of Wonders III: Eternal Lords

Az új osztály számos érdekességén túl a játékmenetben is jelentős változásokat hozott a kiegészítő és a vele együtt megjelenő (jelzem, ingyenes), 1.5-ös patch. Az egységeken túl ugyanis a birodalmunk irányítása alá tartozó fajok is fejlődhetnek, hála az új Race Governor opciónak. A fajokhoz most már tapasztalati pontokat gyűjthetünk, amelyekkel öt szinten keresztül tudjuk megváltoztatni képességeiket. Minden szintlépéskor kétféle fejlesztés közül választhatunk, az egyik egy adott egységet fejleszt, a másik a birodalom egészére terjed ki – a háborútól függ, hogy éppen melyik az előnyösebb számunkra. Ezzel akár már „elfelejtett” alapegységeket is igen hasznos új képességekkel szerelhetünk fel, amivel megváltoztathatjuk a háború menetét.

Age of Wonders III: Eternal Lords

A győzelemhez eddig is sok út vezetett, de megjelent egy új lehetőség is: a fajok nagy egyesítőjévé, a Great Unifierré válni. Ehhez a birodalmunkhoz tartozó legalább két fajnál kell felépíteni, majd aktiválni a unifier beacont. Ez azonban rengeteg erőforrásba kerül, illetve a Race Governor 3. szintjét is el kell érni. Azonban megéri: egy felépített beacon ugyanis rengeteg boldogságbónuszt ad – már ha nem necromancerek vagyunk –, és még több negatívat az ellenség számára. Ez persze fordítva is igaz, így ha már mindenki elkezdett beaconöket építeni, az egész világ lassan egy boldogtalan káoszba torkollhat – teret engedve a necromancereknek.

Age of Wonders III: Eternal Lords

A játékmenet szempontjából még egy utolsó igazán nagy újítás van, ezek pedig a kozmikus események, amelyek mindig öt körig tartanak. Ilyesmi lehet egy napfogyatkozás, amely sötétbe borítja a tájat, és az egységek látótávolsága is töredékére csökken. Ez az újítás remekül feldobja az amúgy sem unalmas játékmenetet.

Age of Wonders III: Eternal Lords

Mint látható, az Age of Wonders III új kiegészítője, az Eternal Lords igencsak megéri a pénzét. Még oldalakat lehetne írni az apróbb finomságokról – például hogy a jó- és rosszcselekedeteink, például egy ellenséges sereget futni hagyni, vagy ezzel szemben egy független várost kifosztani, hogyan befolyásolják egységeinket. Röviden összefoglalva azonban elég annyi, hogy az Age of Wonders III megjelenésének egyéves évfordulójára kiadott expansion pack még sok-sok óra izgalmas játékok garantál, a játékmenetet alaposan felforgató újdonságok miatt pedig érdemes újra végigjátszani az alapjáték kampányait is.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Age of Wonders III
  • Age of Wonders III
  • Age of Wonders III
  • Age of Wonders III
  • Age of Wonders III
  • Age of Wonders III
  • Age of Wonders III
  • Age of Wonders III
  • Age of Wonders III

Age of Wonders III

Platform:

Fejlesztő: Triumph Studios

Megjelenés: 2014. március 31.

» Tovább a játék adatlapjára

Wing

Wing
Régi Dome-motoros, aktív fórumozó a hőskorszakból. Szereti a 300 oldalas kézikönyvvel érkező játékokat, melyeknek a grafikája a születésekor is elavult lett volna – a felesége ezért vétózza évek óta az új videokártya-beszerzést. Emellett szeret mindent, ami történelmi keretek között játszódik, legyen az középkori autóverseny vagy ógörög űrszimulátor. Szabadidejében gyereket nevel és metalt hallgat. Na meg néha játszik is.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!