Figyelem! A játék 18+-os korhatárbesorolással jelent meg, így a cikkben található screenshotok között is akadnak durvábbak. Emiatt a 18 évesnél fiatalabb olvasókat megkérjük, hogy lépjenek vissza a főoldalra. Köszönjük.
Ed Boon és John Tobias gyermeke (és itt nem elsősorban a kettejük nevének megfordításaként kiötlött Noob Saibotra gondoltam), a Mortal Kombat-széria a videojátékok történetének egyik legmeghatározóbb és legmegosztóbb alkotása. Leginkább brutalitásáról, a literszámra folyó vérről, és utánozhatatlan atmoszférájáról ismerik. Mindezek miatt rengetegen támadják is, de szerencsére a franchise rajongótáborának mérete ezen messze túltesz, ami lehetővé teszi az újabb és újabb folytatások eljövetelét. A Midway Games 2009-es csődjét követően a Warner Bros.-hoz kerültek a széria jogai, akik a chicagói stúdióból alapították meg a NetherRealm Studiost, akik azóta két kiváló, a nagy elődökhöz abszolút méltó verekedős játékkal rukkoltak elő. Ezek egyike, a 2011-es Mortal Kombat nem egy egyszerű folytatása volt a világmindenség számos téren „legleglegebb” bunyós sorozatának, hanem nemes egyszerűséggel kiválóan indította újra mind a szériát, mind pedig az addigra kissé megfáradt műfajt. Két esztendővel később egy valamivel nyugalmasabb, kevésbé vérbő, ám szintén kiváló alkotással örvendezették meg a tisztelt nagyérdeműt az Injustice: Gods Among Us személyében, és néhány nappal ezelőtt végre megérkezett régóta várt legújabb alkotásuk, a Mortal Kombat X is, amely első körben a legújabb generációs konzolok és a PC-k tulajdonosai számára vált elérhetővé.
A tizedik fő epizód története két esztendővel az előző részben megkezdett alternatív idővonal eseményeinek konklúziója után indul. Shao Kahn végzete utat engedett újabb trónkövetelők színrelépésének, így most az évezredekkel korábban árulásáért az Árnybirodalomba zárt Rangidős Isten, Shinnok kísérli meg a Földbirodalom lerohanását. Hadai élén a megelőző viadalok során elhullott, ám a nekromanta Quan Chi mágiájával élőhalott szolgákként újraélesztett földi védelmezőkkel rombolja porig kicsiny világunkat. Csupán a Különleges Erők néhány megmaradt harcosa állhatja útjukat, akik ezáltal lehetővé teszik Raiden és istentársa, Fujin számára Shinnok lelkének bezárását egy mágikus amulettbe. Quan Chi jó szokása szerint elmenekül, ám ezzel lehetővé válik néhány régi bajtársuk visszahozatala az élők soraiba, így Jax, Scorpion és (a második) Sub-Zero ismét melléjük állhat az eljövendő ütközetek során. Húsz esztendő telik el viszonylagos nyugalomban. Közben az „apuci” trónját a Külső Világok élén megöröklő Mileenát megkérdőjelezhető döntései miatt letaszítja Kotal Kahn, ami polgárháborús helyzetet teremt. A Földön az egykori hősök is teszik a dolgukat: Johnny Cage egy új csapásmérő egységet szervez, amely négy ifjú újoncból – Kenji fiából, Takahashi Takedából, Kung Lao unokaöccséből, Kung Jinből, Jax szemefényéből, Jacqui Briggsből, és Sonyával közös lányukból, Cassie Cage-ből – tevődik össze. Hanzo Hasashi (Scorpion) újraéleszti nindzsaklánját, a Shirai Ryut, és Kuai Liang (Sub-Zero) is nagymesterré avanzsál áruló társai legyőzése után a Lin Kuei-ben. Raiden szüntelen gyászolja „gyermekei”, Liu Kang és Kung Lao elveszítését, miközben nem is sejti, hogy a Shinnok lelkét magába záró amulett ismét rossz kezekbe került.
A számos rajongó által majdhogynem feleslegesnek tartott, QTE-kkel tarkított történetmód egy bő kétórás, remekül kivitelezett, fordulatokban gazdag interaktív mozit takar, amelyet a legkönnyebb nehézségi fokozaton mintegy másfél óra alatt teljesíthető harcokkal fűszereztek meg a készítők. Aki nem tudja, vagy nem akarja végigjátszani ezt, a küzdelmek átugrásával ezúttal akár gyorsan végig is nézheti a tizedik Mortal Kombat játék hátterét. Én nagyon élveztem a kampány minden percét, és biztosan többször is nekifutok még annak, vagy csupán a kedvenc csatáimat vívom meg majd belőle újra és újra. Emellett természetesen rengeteg más játékmód is bekerült a repertoárba, amelyek között akadnak klasszikusok és vadonatújak is. A tornyok, amelyek az első epizód óta mintegy védjegyei a sorozatnak, most is számos kihívást tartogatnak. A tradicionálisak öten vannak: klassic, amelyet letolva minden szereplőről megtudhatjuk, mi történik vele a továbbiakban; test your luck, véletlenszerű módosítókkal vívott harcra kihegyezve; test your might, „cseréptörés” ínhüvelygyulladásig; endless, végtelen ellenfél elleni küzdelem; és végül survivor, mint az előbbi, de nem regenerálódik magától életerőnk. Mellettük ezúttal három újabb, „élő” emelvény is helyet kapott, amelyek rendszeresen megújulnak, így óránkénti, napi és heti szintű, folyamatosan változó kihívásokkal tesztelik tudásunkat. Ezek tulajdonképpen az előző epizód challenge tower módjának egyfajta megújult változatának is tekinthetők. Szimpla meccsek, különféle gyakorlási módok, magunk által beállítható módosítókkal vívott csaták, illetve szabadon összeállítható kihívástornyok is találhatók a játékban az eddigiek mellett, amely utóbbiakat teljesítve elküldhetjük ismerőseinknek elért eredményünket apró jelzésként, hogy ha tudja, überelje. Két játékos lokálisan szintén egymásnak eshet, és az előzőekben említett felsorolás jó pár játéktípusát (véletlenszerű és előre beállított módosítókkal vívott csaták, test your might) kipróbálhatja közösen. Online módban az egy az egy elleni vagy csapatok közötti sima és rangsorolt harcok mellett olyan módok is bekerültek, mint pl. a king of the hill („ki a legény/leány a vidéken”), vagy a tower battle (véletlenszerűen generált tornyon kell a legjobbaknak lennünk), így ki-ki bőséges és változatos alkalmat kap, hogy bebizonyítsa tudását bárki ellen széles e világból. Utoljára, de nem utolsósorban ezúttal valamennyi felhasználó beléphet egy frakcióba, és pontokat gyűjthet számukra szimplán azáltal, hogy játszik a programmal, vagy teljesíti a naponta változó kihívásokat. Ez a Factions névre keresztelt mód platformtól függetlenül jegyzi az eredményeket, és hetente dől el, hogy ki nyerte az előző háborút, amiért mindenféle bónuszok járnak. Időnként az élen állók inváziót indítanak, amikor ki lehet hívni az aktuális hadurat a poszt elnyeréséért vívott küzdelemre, de külön torony is dukál mellé, ahol bizonyíthatjuk a magunk csapatának tudását. A War Tower ehhez hasonló lehetőség, ahol az éppen élen állók ellen mászhatunk fel a csúcsra, értékes pontokat szerezve frakciónknak, miközben ellenfeleink újabb szinteket pakolhatnak fölénk, ha jól teljesítenek. A program igen kiterjedt statisztikát vezet viselt dolgainkról, amelyeket meg is tekinthetünk mind offline, mind online, mind pedig frakció szinten, illetve a globális ranglistákra is ezek alapján kerülünk fel. Utolsó meccseink bármikor visszanézhetők, és az eredményeink alapján kapott pénz és egyéb pontok terhére szintet léphetünk. Mindezeken kívül ismét egy labirintusszerű, kiterjedt kriptában bóklászva nyithatunk meg mindenféle jóságot (újabb mozdulatokat, zenéket, koncepciókat, életrajzokat stb.). A játék tehát igen tartalmas, hatalmas mennyiségű opciót és lehetőséget tartogat minden felhasználó számára a kezdőktől a félistenekig bezárólag.
A játék alatt dübörgő Unreal 3-as motorból kihoztak mindent a készítők, ami nagyon jól mutat az egyes pályákon, de a fő sztori mozijában bizony érződik rajta már a kor. A mozdulatok szerencsére abszolút folyékonyak, teljesen életszerűek, így a motion capture csapatot csak dicsérettel illethetem. Az Injustice-hoz hasonlóan ismét felhasználhatjuk környezetünket a magunk előnyére, ami szintén üdvös funkció. Minden szereplő remekül megrajzolt, a különböző kosztümök és változataik remekül eltaláltak, és úgy általában minden nagyon hangulatos. Ugyanez mondható el a zenékről és a hangokról is, amelyek a veteránoknak ugyanúgy feltornázzák az adrenalinszintjét némi kis nosztalgikus felhang kíséretében, mint az újoncoknak. A vér profi szinkront már nem is említem, azon többek között olyan veteránok végeztek kiváló munkát, mint Troy Baker, Kelly Hu vagy Phil LaMarr. A vezérlés amatőr szinten és könnyebb nehézségi fokozatokon abszolút jól kivitelezhető, az egyszerűbb speciális mozdulatokat és kombókat könnyedén viheti be bárki, ami a kivégzésekre (amelyekből itt frakciókhoz kötöttek is akadnak) egyaránt igaz.
Komolyabban belemélyedve azonban az egyes karakterek fejenként három különböző harci stílusába, azok tökéleteshez közeli elsajátítása már bizony emberes feladat. Ez a többféle harcmodor a régebbi részekből köszön ismét vissza, ami egyfelől jó, mert változatosabbá teszi a játékot és nagyobb taktikázásra ad lehetőséget, illetőleg ki-ki választhat magának néhány kedvencet, amelyet alaposan begyakorolhat. Ugyanakkor az én legnagyobb szívfájdalmam is ezzel függ össze: nevesül az nem fér a fejembe, hogy miért nem lehet a küzdelmek közben egy szimpla gombnyomással váltogatni közöttük. A csaták előtt választhatjuk ki azt jó előre, és annyi. Ez még bosszantóbb sztori módban, ahol mindig kapunk egy meghatározottat az adott harc előtt, és azzal kell gazdálkodnunk, attól függetlenül, hogy ismerjük-e már egyáltalán. További szemöldökráncolást váltott ki nálam a viszonylag kis roster, amely Shinnok megnyitása, illetve Goro aktivizálása után is csupán huszonötre rúg. Oké, nem olyan kevés ez, főleg a remek karakterkidolgozás és a fejenkénti többféle stílus ismeretében, de a gyakorlatilag majdhogynem teljes árú Kombat Pass tartalmát tekintve azért hagy némi keserű szájízt az emberben. Rengeteg régi szereplő köszön vissza nem játszható formában, akiket remélem, a készítők valamilyen úton-módon implementálnak majd a játékba a későbbiekben. Sokkal szívesebben nyomulnék Barakával, Nighthawkkal vagy Rainnel, mint Jasonnel vagy a Predatorral. Ez persze szubjektív, de tudom, hogy sokan osztják ezt a véleményt. Akadnak különféle kisebb bugok és főleg online instabilitási problémák is, de ezek szerencsére kevésbé voltak mérvadóak az eddigi majd’ két hét tapasztalatai alapján.
A NetherRealm Studios harmadik játéka, a Mortal Kombat X jött, látott, és habár igen meggyőző volt, valahogy mégsem ütött akkorát, mint 2011-es elődje. Az említett klasszikus és az Injustice: Gods Among Us legjava ötvöződik ugyan benne, de akad néhány bosszantó aspektusa is, amelyek miatt nálam egy hajszálnyival elmarad a kilencedik iterációtól. Hangsúlyozom, nálam. Mindent félretéve azonban életem egyik legjobb, a brutalitás non plus ultráját a huszonegyedik század technikai adottságaival ötvöző verekedős játékát ismertem meg általa, amellyel még nagyon sok időt el fogok tölteni.
