26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Heroes of the Storm

Diablo püföli Kerrigant, avagy megérkezett a Blizzard MOBA-ja.

Írta: Captain Balu

Azt hiszem, sokunk gyerekkori álma volt, hogy lássuk Arthast megküzdeni Tychus Findlay-vel, vagy esetleg szemtanúi legyünk egy Thrall kontra Tyrael összecsapásnak. Úgy látszik, a Blizzard fejlesztőcsapat tagjai fejében is hasonló gondolatok zajlódhattak le, és így születhetett meg a Heroes of the Storm koncepciója, azaz az „engedjük egymás torkának a legismertebb Blizzard univerzumok karaktereit” ötlet.

Heroes of the Storm

A nyúlfarknyi történet szerint létezik egy hely, a Nexus, ahol a különböző világok találkoznak egymással. Ezen a helyen mérik össze erejüket a legnagyobb hősök, hogy az adott aréna urát, esetleg úrnőjét szórakoztassák. Így a prológusban Jim Raynor megkapja az engedélyt, hogy a Nexusba lépjen, majd Uther paplovag – a Warcraft világából – megismertet minket az alapokkal. Ennél a pontnál máris találkozunk a játék egyik legjobb esszenciájával, mégpedig a humorral. Ugyanis a Heroes of the Storm egyáltalán nem veszi komolyan magát. Raynor ennél a résznél kijelenti, hogy ez a Nexus bizonyára valami protoss szerkezet, mire Uther csak bután bambul rá, hogy micsoda?
Amennyiben játszottunk már a DotA bármelyik részével, vagy esetleg egy pár menetet a League of Legendsszel, akkor semmi különöset nem tartogat számunkra ez a rész. Képességeink minél többszöri és effektívebb használatával igyekszünk áttörni az ellenfél védőtornyain, hogy legvégül elpusztítsuk a bázisán lévő Magot, mielőtt ők tennék ugyanezt a miénkkel.

Heroes of the Storm

A Blizzard lecsupaszította a MOBA játékok mechanikáját.Jogos viszont akkor a kérdés, hogy miben más a Heroes of the Storm, mint a konkurensek? Nos, a Blizzard gondolt egyet, lecsupaszította a MOBA játékok mechanikáját, és csakis a színtiszta, csapatmunkát megkövetelő akcióra és gyorsaságra helyezte a hangsúlyt. Félelmetesen gyorsak a meccsek, átlagosan nem hosszabbak 15-20 percnél, ami csak hozzájárul a játék addiktív élményéhez a klasszikus, „ah, csak még egy kört!” felkiáltással. Nem kell megijedni, a könnyű megtanulni, ám nehéz mesterévé válni Blizzard-mentalitás itt is nyomon érhető, ám tény, hogy a játékos már első indításra otthon érzi magát és könnyen átlátja a kezelőfelületet. A HotS szakít a játékbeli, magunkra aggatható felszerelésekkel, és minden játékos az adott csapatban egyszerre kap tapasztalati pontot, akárki is ölt, rombolt vagy tett bármit is a győzelem érdekében. Ezzel sikerült a fejlesztőknek elérni az egymás elől ellopkodott gyilkolások teljes elkerülését.

Heroes of the Storm

Érdemes még szót ejteni a pályákról, amiben a Heroes of the Storm eltér a konkurensektől. Minden pályán van valami extra feladat, amit ha a mi csapatunk teljesít hamarabb vagy jobban, bónuszokkal jutalmaz meg az adott aréna házigazdája. Olyan feladatokra kell itt számítani, mint például foglaljunk el bizonyos oltárokat, így az egyik csapatársunk, vagy akár mi magunk is átvehetjük egy hatalmas sárkányúrnak az erejét, aminek a segítségével rendet rakhatunk az ellenfél soraiban. Ezek az akár meccsfordító lehetőségek még inkább csapatmunkára ösztökélik a szembenálló feleket.

Heroes of the Storm

Amiben a játék csillagos ötösre vizsgázik, az a körítés és a tálalás.Ha már előbb úgyis a pályákról volt szó, ideje megemlíteni, hogy amiben a játék csillagos ötösre vizsgázik, az a körítés és a tálalás. A pályák és a karakterek kinézete egyszerűen telitalálat. A Blizzardnak sikerült összehangolnia Azeroth misztikus világát Sanctuary nyomott és darkos helyeivel, és mindezt nyakon önteni a Koprulo-szektor modern, egyben mégis vadnyugatias stílusával. Arról nem is beszélve, hogy amikor meglátod Diablót egy unikornis hátán lovagolva, ami szivárványt húz maga után, vagy Zeratult egy malac hátán, hát az szavakkal leírhatatlan! Azonban ami még ennél is fontosabb, az a szinkron és a hangok. A karakterek élnek, és mindent kommentálnak, ami körülöttük történik. Amennyiben két ellentétes beállítottságú hős kerül egy oldalra, akkor megjegyzik, hogy csak muszájból dolgoznak össze, azonban ha régi jó ismerősöket hoz egy oldalra a Nexus, örülnek, hogy újfent egymás oldalán indulhatnak csatába. Ugyanígy az aréna gazdái is kommentálják – páratlan szinkronnal – szép megmozdulásainkat és bénázásainkat is. A zene szintén első osztályú, bár ez a minimum, amit egy ilyen régi motoros fejlesztőbrigádtól várhatunk.

Heroes of the Storm

A Heroes of the Storm engem lenyűgözött.Nem szeretném, hogy elfogultnak tűnjön a cikk, de a Blizzard az utóbbi időben remekül ülteti át a bevált formulákat saját játékaiba, így már kifejezetten várom az Overwatchot is. A Heroes of Storm engem lenyűgözött. Tény, hogy vannak benne apróbb balanszírozási problémák és néha a szerverek (még a gépi ellenfelek ellen is) összedőltek és brutális lagolásokba és kifagyásokba csaptak át, de ezeket a közeljövőben több mint valószínű, hogy patchelni fogják. Ami még rontja az összképet egy kicsit, az az in-game valuta. Hiszen akár a legdrágább hősökre is egy-két hét játék után össze tudjuk vadászni a kellő mennyiségű aranyat, míg a skinekre (amelyekből jó párat nem is vásárolhatunk játékbeli arannyal) már elég horribilis árakat kérnek el tőlünk. Ez persze csak kinézeti előnyökhöz juttat minket, játbeliekhez semmiképp. Maga az alapjáték pedig free-to-play természetesen, szóval így különösen érdemes mindenkinek tennie vele egy próbát, akihez közel áll a műfaj, vagy esetleg csak a Blizzard játékai. Végül azt tudom tanácsolni, amit Uther mond Raynornak a tutorial elején, amikor nem érti, hogy-hogyan lehetséges ez az egész: „Csak lazíts, és élvezd az egészet!”
INFO: A Heroes of the Storm ingyenesen játszható, azonban ahogy a cikkben szerepelt, a játékon belül lehet extrákat vásárolni. A dobozos kiadás (a Starter Pack) ilyen bővítéseket tartalmaz, konkrétan öt hőst, egy hátast és egy skint.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Csodás külcsín, remek hangokkal és első osztályú szinkronnal
  • Remek hangulat és humor
  • Gyors, pörgős meccsek
  • Könnyen megtanulható, addiktív játékmenet
Negatívumok
  • Drága „optikai tuning”

További képek

  • Heroes of the Storm
  • Heroes of the Storm
  • Heroes of the Storm
  • Heroes of the Storm
  • Heroes of the Storm
  • Heroes of the Storm
  • Heroes of the Storm
  • Heroes of the Storm

Heroes of the Storm

Platform:

Fejlesztő: Blizzard Entertainment

Kiadó: Blizzard Entertainment

Megjelenés: 2015. június 2.

Minimális rendszerigény: Intel Core 2 Duo/AMD Athlon 64 X2 5600+, 2 GB RAM, GeForce 7600 GT/Radeon HD 2600 XT, Windows XP/Vista/7/8

Ajánlott konfiguráció: Intel Core i5/AMD FX, 4 GB RAM, GeForce GTX 650/Radeon HD 7790

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!