Az Avalanche Studios közel tíz évvel ezelőtt, 2006-ban mutatta be debütáló játékát, a Just Cause-t, amely sok tekintetben egyedi játékélményt kínált. Egy különleges ügynök, Rico Rodriguez kalandjaik élhettük át San Esperito szigetén, ahol egy zsarnok diktátor uralmát kellett megdöntenünk. Mivel ez nem ment szép szóval, jöhetett az erőszak és a pusztítás, ami tulajdonképpeni védjegyévé vált a sorozatnak. Merthogy 2010-ben jött a folytatás, amely azt leszámítva, hogy új helyszínt és új diktátort hozott (nem csekély grafikai fejlődés mellett), nem sokban különbözött elődjétől.
Idén trilógiává bővült a széria, Rico barátunk harmadszor is az elnyomottak segítségére siet, csak ezúttal mindezt otthon teszi.
San Esperito és Panau szigetvilágának porig rombolása felszabadítása után tehát Rico Rodriguez úgy határoz, ideje kicsit otthon kinyújtóztatni a sok lövöldözésben és robbantgatásban elgémberedett végtagokat, ezért hazarepül Medici szigetére. Ám ott nem fűszoknyás lánykák várják a repülőtér kifutója mellett, hanem légvédelmiágyú-tűz a partok közelében. Annak rendje és módja szerint ki is lövik hősünk alól az egyébként is elég ütött-kopott repülőt, így ugrani kényszerül. De mint azt az előző két epizódból már tudhatjuk, az ilyesmi cseppet sincs ellenére Ricónak, aki még a WC-re is magával viszi elmaradhatatlan ejtőernyőjét. Ez most is kapóra jön és vígan le is ereszkedünk Medici sziklákkal csipkézett tengerpartjára, ahol azonban újabb nem várt kalamajkába keveredünk. A parton ugyanis gyerekkori barátunk, Mario vár minket, ám meleg kézfogás és baráti vállon veregetés helyett egy kisebb tűzharcba kényszerülünk miatta. Mariót a szigetet idő közben uralma alá hajtó Sebastiano Di Ravello katonái támadták meg, mivel a mi régi cimboránk fontos láncszeme a diktatúra ellen szerveződött helyi ellenállásnak.

A kis csetepaté rövidre zárása után ő avat be minket Medici nem épp rózsás jelenébe, ugyanis Di Ravello sok mindennek nevezhető, de szeretett vezérnek aligha. A sziget népe elnyomásban él, ami végül lázongásokhoz vezetett, ezért a szigeten mindenfelé komoly a katonai jelenlét, a zsoldosok pedig előbb lőnek, aztán már nem is kérdeznek semmit. Több se kell ennél komolyabb polgárháborúkban edződött hősünknek, azonnal fejest ugrik a mókába és besegít az ellenállóknak.
A Just Cause 3 története tehát nem sokban különbözik az első két részben látottól, csak épp ezúttal egy kis hazafiasságot igyekeztek belecsempészni a fejlesztők. Hisz ki ne ragadna fegyvert és kampót, hogy felszabadítsa elnyomott hazáját?
Ahogy a történet, úgy a játékmenet sem veszi különösebben a fáradtságot, hogy innovatív ötleteivel új jelentést adjon a Just Cause márkanévnek. Mondhatjuk úgy is, hogy az Avalanche Studios fogta az első két rész összes tapasztalatát, leporolta, gatyába rázta, egy kicsit csinosított rajta és kiegészítgette, majd belegyömöszölte abba, amit ma Just Cause 3 néven ismerünk.
Ismét egy külső nézetes arcade akciójátékhoz van tehát szerencsénk, amelynek gerincét két dolog adja: a valóságtól teljes mértékben elrugaszkodott kaszkadőrmutatványok, valamint a környezet nagyfokú rombolhatósága. Ezeket egészítették ki nagy mennyiségű lövöldözéssel és mindenféle járgányok vezetésével. Mindezt egy hatalmas (tényleg nagy, egy külföldi magazin munkatársai egyszer vették a fáradtságot és gyalog elindultak a térkép egyik sarkából a másikba. Ráment az egész munkanapjuk, mire átértek...) térképen tehetjük meg, amit csurig töltöttek tartalommal, fő- és mellékküldetésekkel, ügyességi feladatokkal és porig rombolható épületekkel.

Medici kisebb-nagyobb zónákra, kerületekre van osztva, amiket egyenként szabadíthatunk fel Di Ravello rémuralma alól. Ehhez minden kerületben előre meg van adva, hogy hány települést kell megtisztítanunk és hány ott található létesítményt (erőművek, katonai bázisok, radarállomások, ilyesmi) kell elpusztítanunk. A városok felszabadításához le kell rombolnunk a diktátort népszerűsítő transzparenseket, ki kell szabadítanunk a rabokat a helyi börtönből, el kell hallgattatnunk a hangosbeszélőket, le kell döntenünk a diktátor szobrait és fel kell húznunk a szabad Medici zászlaját.
Ha egy kerületben minden feladatot elvégeztünk, ott megszűnik Di Ravello katonai jelenléte és minden korábban hozzá tartozó létesítmény immáron a lázadókat szolgálja. Így juthatunk rengeteg új fegyverhez és katonai járműhöz is.
Járműből pedig akad szépen. Ez persze Just Cause és nem GTA, de ehhez képest bőven van mivel száguldani földön, vízen és levegőben egyaránt. A leggyorsabban persze a légi járművekkel közlekedhetünk, ráadásul elkötve egy állig felfegyverzett harci helikoptert, elég komoly károkat okozhatunk a diktátor seregeinek, mielőtt valahogy leradíroznak minket az égről. Ha pedig kilőtték gépünket, egyszerűen kiugrunk, megrántjuk a zsinórt és máris vígan vitorlázunk lefelé ejtőernyőnkkel. Ez a játék egyik legtöbbet használt eszköze, ugyanis Rico ezt kombinálva a kezére erősített speciális kampóval, hihetetlen gyorsan és biztonságosan képes közlekedni. Már-már Pókember is megirigyelhetné. A két kütyü mellett van még egy újdonság, méghozzá a siklóruha, amely elsősorban magasabbról indulva tehet nekünk nagyon jó szolgálatot, hiszen sokkal gyorsabban repülhetünk vele, mint az ernyővel. Cserébe sokkal nagyobbat is csattanunk a talajon, ha nem vigyázunk...
Rico kampója egyébként nem csak közlekedésre alkalmas, hanem a pusztítás egyik kreatív eszköze is egyben. Kilőhetünk vele két kampót, ezekkel pedig összeköthetünk két tárgyat, majd elkezdhetjük húzni őket egymás felé. Ha ezt történetesen egy benzines hordóval és mondjuk, egy ellenséges terepjáróval tesszük meg, a végeredmény egy nagyon látványos robbanás lesz. A játék egyébként kifejezetten díjazza, ha nem egyszerűen lövöldözünk és gránátokat hajigálunk, hanem a feladatokat kreatívan teljesítjük.

És ha már említettem a látványos robbanásokat, térjünk is át a grafikára. Tudom én, hogy az idő megszépíti az emlékeket, de én már az Just Cause széria első részére is úgy emlékszem vissza, mint egy a maga korában korrekt látványt kínáló játékra. Persze mai szemmel megnézve a játékot, már legfeljebb egy kósza mosolyt csal az arcunkra. A második rész már hatalmasat fejlődött ehhez képest, akár még most is megállná a helyét. És az aktuális harmadik epizód? Nos, a fejlesztők már korábban is áradoztak arról, hogy végre olyan konzolhardver áll a rendelkezésükre, ami sokkal szabadabb mozgásteret biztosít nekik és ezt bizony ki is kívánják használni. És ki is használták.
A Just Cause 3 nagyon szép játék lett. Nagyon szép ahhoz képest, hogy a világ jelentős részét úgy tervezték meg, hogy elpusztítható legyen. Manapság sajnos sokszor előfordul, hogy kompromisszumot kell kötnünk: vagy dinamikusan rombolható környezetet kapunk közepes grafikai színvonal mellett, vagy épp csilli-villi minden, de teljesen statikus. Szerencsére a Just Cause 3 esetében erről szó sincs. Medici hihetetlenül szép és hangulatos hely lett, amit kedvünkre faraghatunk itt-ott. A pusztítás is nagyon részletes, az épületek apró kavicsokra morzsolódnak a robbanásokban, az ezt kísérő effektek, a tűz és a füst pedig nagyon élethűek.
Sajnos mindennek komoly ára is van, amit a premierkor a PC-s játékosok éreztek meg a leginkább. A Just Cause 3 optimalizációjával ugyanis akadnak gondok. Konzolon többnyire stabilan teljesít a játék, de egy-egy nagyobb robbanás esetén én is tapasztaltam kisebb fps-ingadozásokat. Ugyanez sajnos PC-n sokkal szembetűnőbb, ráadásul a megjelenéskor komoly grafikai hibák is rontották az élményt.
Ezt leszámítva viszont kevés negatívumot tudnék felsorolni, talán a néhol nehézkes irányítást érdemes megemlíteni.

A Just Cause 3 az elődeihez hasonlóan egy kicsit megosztó játék lett, mivel az árkádos játékmenetet és a néhol értelmetlennek tűnő pusztítást nem mindenki fogja szórakoztatónak tartani. Akik mélyen szántó gondolatokat és fordulatokkal teletűzdelt történetet keres, annak szintén nem az Avalanche Studios játékával kell próbálkoznia.
Aki viszont csak egy kellemes ökörködésre vágyik, aki szereti kiereszteni a gőzt játék közben és még a valóságban teljességgel lehetetlen mutatványoktól is vigyorra görbül a szája, az a Just Cause 3-nál jobb játékot jelenleg keresve sem talál. Vannak ugyan hibái, amelyek egy részét az előző két résztől örökölte, de összességében remek szórakozást kínál a stílusra fogékony játékosoknak.