Ha azt mondom, Nintendo, akkor tízből kilenc egész kilencvenkilenc század ember azt vágja rá kapásból, hogy Mario. Talján kis barátunk leginkább az ügyességi, illetve platformjátékok terén híresült el, de ezen kívül is szép számmal akadnak az ő, illetve bátyja, Luigi nevéhez fűződő, egyéb stílusokat képviselő alkotások. Ilyenek a Paper Mario vagy a Mario & Luigi szériákba tartozó szerepjátékok is, amelyeket most egy huszáros – akarom mondani szamurájos – vágással egyesítettek a japán srácok. Ennek eredményeként Európában idén decemberben vehették kezükbe az említett vállalat legújabb kézikonzoljainak birtokosai a két univerzum egyfajta mixtúrájaként felfogható Mario & Luigi: Paper Jam Bros. című játékot, amelyet mi is meglestünk.

A Nintendo szinte kimeríthetetlennek tűnő ötlettára ismét remekel ebben a programban.
Habár szigorúan vett műfaját tekintve elsősorban szerepjátékkal van dolgunk, azért természetesen egyéb stílusok is keverednek benne. A Nintendo szinte kimeríthetetlennek tűnő ötlettára ismét remekel ebben a programban. Luigi éppen Peach hercegnő kastélyának könyvtárában szeretne egy egérlyukat befoldozni, amikor abból egy rejtélyes könyv kerül elő. Azt felnyitva robbanásszerű reakció közepette törnek elő a síkvidék lakosai, legyenek azok jók, avagy rosszak. Némelyikük a maga itteni, duci alteregójához kerül, míg mások fogságba esnek, megint mások pedig eltűnnek valahol a Gomba királyságban. A testvérek dolga természetesen az, hogy a szumma ötdimenziónyi hercegnők utasításait követve megelőzzék annak a katasztrófának a bekövetkeztét, hogy a lapos és a teli Bowser együttes erővel verje tönkre a birodalmat. Segítségképpen először is meg kell találják Paper Mariót, hogy az erőegyensúly némiképp a helyére billenjen. Útjuk során a kicsi, piros gúnyás vízvezeték-szerelőtől és barátaitól már megszokott, jópofa és aranyos feladatokkal találják szemben magukat, amelyek a legfiatalabb korosztálytól kezdve bárkinek mosolyt csalhatnak az arcára. Most is gyűjthetünk pénzt, életerőt növelő és visszaállító cuccokat, tesókombókat, eszközöket, felszerelési tárgyakat és rengeteg miegymást, no meg időnként szintet is léphetünk. A felső képernyőn a játéktér, míg az alsón a térkép és a menüpontok kaptak helyet, amelyeket bármikor elérhetünk, így játszi könnyedséggel variálhatunk gyakorlatilag mindenen, az adott szituációnak megfelelően. A játék egyébiránt is erősen fogja a kezünket, ami már-már inkább zavaró a rengeteg, gyakran felesleges és szájbarágós magyarázó szöveg miatt.

A valós időben zajló ügyességi feladatok mellett természetesen időről időre körökre osztott módon harcolnunk is kell, amelyhez minden esetben megválaszthatjuk az alkalmazni kívánt felszerelést és/vagy támadóeszközt. Ez lehet egy sima kalapács, egy ugróbakancs, de lehetnek különféle, a tesók által közösen végrehajtandó kombók is. Ezeket, illetve a játék valamennyi aspektusát bármikor – akár harc előtt, közben vagy után is – gyakorolhatjuk kedvünkre a megfelelő menüpontban, amíg nem uraljuk azt tökéletesen. Az esetek egy részében a megfelelő időzítés, máskor a ritmus eltalálása, vagy egyéb, reflexeinkre és ügyességünkre hajazó megoldás vezet sikerhez. Lapos Mario barátunk is sokat ad hozzá a csapatmunkához, hiszen a legszűkebb réseken is átfér, magát akár papírrepülővé is tudja alakítani, egy kütyü segítségével pedig nemes egyszerűséggel lefénymásolja magát néhány példányban, ha egy kis extra erőfölényre van szükség. Kihívásoknak is eleget tehetünk némi plusz juttatásért, amelyek a legváltozatosabb dolgokban merülnek ki, mint például bizonyos támadások tökéletes időzítése és ehhez hasonlók.

A játék remekül muzsikál az eredeti, régebbi verziójú 3DS modelleken is, nem szükséges hozzá a New 3DS erősebb processzora és nagyobb teljesítménye, mint például a Xenoblade Chronicles 3D esetében, amelynek dobozán az „Only for New 3DS” felirat virít. Megvalósítás terén abszolút azt hozza a program, amit tőle elvárhatunk azzal a kitétellel, hogy a kettő- és háromdimenziós figurák keveredése miatt itt azért ajánlott a 3D mód bekapcsolása, még ha nem is száz százalékig nélkülözhetetlen. Egyedül a hangeffektek tudtak időnként kiborítani, amelyek között akad bizony rettenetesen idegesítő csipogás és ahhoz hasonló is, amelyek monoton módon, vagy nettó öt percig történő idegborzolásomat követően a hangerő akut zéróra levételét vonták maguk után. Ezen, és a már említett szájbarágós szótengeren túl azonban nem találtam kivetnivalót ebben a kizárólag egyjátékos módot tartalmazó, az amiibo figurákkal is kompatibilis programban.

A Nintendo egyik – ha nem A – zászlóshajójának kapitánya és első tisztje ismét egy remekbeszabott, könnyed, mindenki számára fogyasztható kalanddal rukkoltak elő. A Mario & Luigi: Paper Jam Bros. a japán óriás két népszerű sorozatát mixeli egybe, méghozzá a rájuk jellemző, borzasztóan ötletes módon. Aki kedveli a jópofa, aranyos kalandokat, és rendelkezik 3DS-sel – esetleg épp most gondolkozik annak a Jézuska által történő beszerzésén –, ne nagyon hezitáljon azon, hogy érdemes-e belevágni ebbe a játékba. Elárulom: az!