Aki valaha is egy icipici érdeklődést mutatott a verekedős játékok iránt, annak aligha kell bemutatni a világ egyik legnevesebb ilyen stílusú sorozatát, a Street Fightert. A több évtizedes múltra visszatekintő széria komoly renomét és rajongótábort szerzett magának a fennállása során megjelent számos epizóddal, illetve egyéb, ezek köré épülő kiadvánnyal. A Capcom nemrégiben dobta piacra a nagysikerű, minimum négy különféle kiadást megért negyedik epizód folytatását, a Street Fighter V című alkotást. Magam is régi rajongó lévén, az installálást követően nagy örömmel vetettem bele magam Ryu, Ken és a többiek legújabb küzdelmeibe, hogy azután kikerekedett szemekkel ámuljak el azon, amit a program jelenlegi verziója nyújtott.
A megjelenés napján ugyanis gyakorlatilag alig volt a programban egyjátékos tartalom, és a többjátékos módok is számos sebből véreztek, leginkább a szerverek instabilitása miatt. Ez utóbbit azóta a fejlesztők lázas munkával igyekeznek orvosolni, de tartalom terén még mindig nem következett be üdvözítő változás. Ennek legfőbb oka az, hogy a játékhoz kiadandó DLC-ket pontos ütemterv szerint kívánja elérhetővé tenni a Capcom. Ígéretük szerint nem lesz a negyedik epizódhoz hasonló módon mindenféle „hipergigaüberbrutálextra” verzió belőle, csak a fokozatosan bővülő alapjáték alkotja ezt a részt, és kész. Habár azonnal megvásárolható meglehetősen borsos áron egy Season Pass is a program mellé, a fejlesztők szándéka szerint a puszta játékkal és fejlődéssel összegyűjtött virtuális valuta is elegendő lesz a márciustól kezdve ütemezetten elérhető plusz tartalmak beszerzéséhez.
Aki egymaga kíván belevágni a harcba, az egyelőre kénytelen beérni némi gyakorlási lehetőséggel, a számítógép ellen vívott túlélőmóddal, valamint az összesen tizenhatra rúgó kezdőkarakter brutálisan, már-már nevetségesen rövid egyéni sztorimódjával. Hogy az utóbbira alkalmazott, talán kicsit erős jelzőket megmagyarázzam, elmondom, hogy egy-egy ilyen történet összesen három (nagyon ritkán négy, maximum öt) darab, fejenként egymenetes, időkorlát nélküli, szabályozhatatlan nehézségi szintű (értsd alatta: nagyon könnyű) harcból áll, amelyeket némi mangagrafikás állóképpel illusztrált körítés kísér. Slussz! A tizenhat szereplővel egy, maximum két óra alatt letolhatjuk a maga kalandját, amely során mindegyikük nyolcas szintűre emelkedik, és nem kevés virtuális pénzmagra is szert tehetünk általa. Ez a játékbeli valuta dolog egyébként nagyon is üdvözlendő funkció, feltéve, ha a Capcom szerverére be vagyunk jelentkezve, mert ellenkező esetben – tehát szerverleálláskor is – sajnos nem gyarapítjuk online letétünket.
A játék lényegét jelenleg egyértelműen az egymás elleni harc adja, ami azonban a kezdetekben nem ment zökkenőmentesen. Rendszeres volt a kapcsolódási probléma vagy a meccs közepén való kilépés. Szerencsére, mint mondtam, ezen most már gőzerővel dolgoznak a fejlesztők, ami remélem a közeljövőben még erősebben érződni fog. További játékopciók, mint például a harmadik és negyedik rész közötti űrt áthidaló, „egész estés” fő történet a későbbiekben lesznek elérhetők (a moziszerű sztorit például júniusra ígérik a fejlesztők).
Hogy a program első indulatomban (na jó, aludtam rá párat) történő savazását végleg lezárjam még azt kell megemlítenem, hogy a beállítási lehetőségek, illetve menük is nagyon szegényesek. Nem találkoztam sem nehézséget, sem menetidőt vagy menetszámot szabályozó opcióval, de mindközül a legérthetetlenebb és legbosszantóbb dolog a V-Sync kikapcsolási lehetőségének hiánya. Ez praktikusan azt jelenti, hogy ha valaki „csak” 30 fps képfrissítéssel játszik, annál borzasztóan lelassul a játék, és a reakcióideje a töredékére csökken. Ha pedig ez az illető olyan valakivel szeretne bunyózni, aki ennek a többszörösét produkálja képfrissítés terén, annak esélye sincs a győzelemre. Nem is értem, miért és hogyan maradt ki ez a szinte minden programban meglévő lehetőség egy ekkora, és ilyen stílusú cím eszköztárából. Emellett még arra térnék ki, hogy a játék PC-n csak az Xbox-kompatibilis (XInput) vezérlőket ismeri fel, billentyűzettel játszva pedig stabilan ragaszkodik az alapbeállításhoz, amelyen nem lehet változtatni, és amelyet – finoman szólva – nem a legátgondoltabban alakították ki.
Jól kipanaszkodtam magam, pedig ha a fentieken túllépünk, és próbálunk hozzászokni a dolgokhoz – ami azért előbb utóbb sikerül –, valamint elgondolkozunk a virtuális pénz, no meg a folyamatos, időzített tartalomnövekedés előnyein, mindjárt jobb színben látjuk ezt az – az előzőek után talán furcsa, ha azt mondom – alapvetően jó kis játékot. A tizenhat kezdőkarakter eleinte talán nem tűnik soknak, de jobban szemügyre véve őket látni fogjuk, hogy a készítőket sokkal inkább a minőségi, egyedi, a többitől eltérő kidolgozásuk vezérelte, mintsem a mennyiségük fokozása. Persze biztosan más is szomorúan konstatálja, hogy olyan Street Fighter ikonok, mint Blanka, E. Honda, vagy Guile ezúttal kimaradtak a csatasorból, de kapunk helyettük vadonatújakat – szám szerint négyet –, akik szintén mind egyediek a maguk nemében.
A játékmenet egyfelől a harmadik és negyedik részben bevezetett metódusokra épül, másfelől azonban szakít régi hagyományokkal, amelyek helyett újakat teremt. A bevitt találatoktól töltődő EX-sáv megmaradt, amely speciális mozdulatok felturbózására vagy Critical Artsnak nevezett szuper kombók bevitelére ad lehetőséget. Kimaradt azonban a Focus Attack nevű támadás, amelyet a V-vel jelölt speciális és könnyen kivitelezhető technikák váltottak fel. A V-sáv a bekapott találatoktól töltődik, és háromféle dolgot tudnak a játékosok a jóvoltából tenni. A V-Skill minden szereplő esetében egy személyre szabott, különleges támadási technikát; a V-Reversal egy ehhez hasonló, a V-sáv egy szegmensének beáldozásával a bennünket ért támadás közben kivitelezhető védekező mozdulatot; míg a V-Trigger egy a komplett V-sávot felemésztő ideiglenes boostot tesz lehetővé. Ezek jóval színesebbé és taktikusabbá, kifinomultabbá teszik a harcmenetet, ami új színt hoz az eddig is bőséges palettára, főleg ha azt is hozzátesszük, hogy ezúttal nem lehet egyszerűen elhalálozni a folyamatos védekezés közben elszenvedett apró, de hatásos sérülések miatt, sőt, akár a visszájára is fordíthatja az ember szorult helyzetét. A helyszínek sincsenek egyelőre túl sokan, de legalább változatosak, és számuk remélhetőleg tovább fog bővülni. További üdvös feature a cross-play funkció, amely lehetőséget biztosít konkurens platformokon – nevesül PC-n és PlayStation 4-en – játszó felhasználók számára is az online megmérkőzésre.
Az Unreal 4-es motor az előző részekből már megszokott stílusú, de valamivel szebb és élesebb textúrákat, és ezúttal is színpompás környezetet teremt a küzdelmekhez. Azt mondjuk nem értem, hogy például Ken miért lett marcona harcművészből fürtös kislánnyá, de ez az én szubjektív problémám. A mozdulatok folyamatosak és látványosak (már ha elég hozzá a képfrissítés), és a harci stílusok is jól elkülöníthetők. A hangok és a zene a megszokott kerékvágásban csörgedeznek, egyedül a „KO” felkiáltás hiányzik a csaták végéről. A többiről már fentebb szóltam, így nem ismételném magamat.
A Capcom majdnem három évtizedes múltra visszatekintő, ikonikus verekedős sorozata egy újabb sorszámozott epizóddal gazdagodott. A Street Fighter V számos tekintetben fejlődést mutat az előző részekhez képest, és az ínyencek bőven meglelhetik benne a számításukat. A karakterek jól kidolgozottak, egyedi tulajdonságokkal – erősségekkel és gyengeségekkel – rendelkeznek, és nagyon látszik, hogy a készítők igyekeztek a minőségre koncentrálni a mennyiség helyett. A kezdeti csekély tartalom és a beállítási lehetőségek hiánya azonban kettős érzést hagyhatnak a felhasználókban, még ha a tartalom fokozatosan bővülni is fog, és ha a játék során szerzett virtuális pénzünk terhére is megvásárolhatjuk a későbbi fizetős extrákat. Mindent összevetve egyik szemem sír, a másik meg nevet. Kicsit olyan érzésem van, mint anno a DriveClub esetében. Amit kaptunk, az rendben volt, csak még sok időnek kellett ahhoz eltelnie, hogy tartalmas és teljes alkotás legyen belőle. Remélem, itt is így lesz, és akkor a Street Fighter V a széria eddigi egyik legjobbja lehet.
