A brémai illetőségű KING Art Games az abszolút semmiből bukkant elő, és lépett egy jókorát a hazait kővetően a nemzetközi porondra is első játékával, a The Book of Unwritten Talesszel 2012-ben. A mindmáig szép (mi több, gyönyörű!) emlékű LucasArts kalandjátékrészlegének halhatatlan alkotásait egy szempillantás alatt felidéző program méltán zsebelt be számos díjat, ami megnyitotta az utat egy teljesen különálló előzményepizód, a The Critter Chronicles alcímre keresztelt szösszenet előtt. A német srácok a siker által keltett hullámokat meglovagolva rögvest neki is láttak egy újabb sorszámozott epizód, a The Book of Unwritten Tales 2 elkészítésének, amelyet – biztos, ami ziher – azért egy igencsak jól sikerült Kickstarter-kampánnyal is megtámogattak, amely a kitűzött összegnél mintegy kétszer többet hozott a konyhára. A második rész PC-n debütált még 2014 végén a Steam Early Access keretein belül, ahol epizodikus jelleggel, öt darabra szelve juthattak hozzá az előfizetők. Azóta a program a Sony és a Microsoft konzoljain is elérhető lett, és immár a Wii U tulajok is belevethetik magukat a német srácok legújabb, őrülten agyament kalandjába, amelyet az ígéretek szerint hamarosan iOS-re és Androidra is átportolnak.
A brutálisan fárasztó, ugyanakkor szürkeállományunkat is remekül megdolgoztató játék úgy egy évvel az első rész után veszi kezdetét.
A szorosan a Monkey Island széria nyomdokaiban haladó, brutálisan fárasztó, ugyanakkor szürkeállományunkat is remekül megdolgoztató játék úgy egy évvel az első rész után veszi kezdetét. Az előző epizód végén a nagydumás, amolyan Han Solo jellegű, szerethető rosszfiú (akinek nem Chewbaccája, hanem Crittere van – YIKES!), Nate, valamint Ivo, az elf hercegnő egymásba szeretnek. Románcuk azonban igen hamar váratlan véget ér, amikor Ivo nemes egyszerűséggel faképnél hagyja nem kevéssé önimádó partnerét. Míg a tünde főnemes kisasszony anyja palotájában talál újra otthonra (és egy számára kiszemelt, méltó daliára), addig simlis ex-partnere a szakítást jóval nehezebben dolgozva fel ősellensége, a Vörös Kalóz égi hajóján köt ki szőrmók társával. Közben Wilbur, a gnóm mágus és varázsló az újra megnyitott (gyakorlatilag a semmiből előbukkant) Seastone-i Varázsló- és Boszorkányképző Főiskola egyetlen tanári posztját igyekszik betölteni, nem túl nagy lelkesedéssel. Ráadásul még a varázspálcája is bedilizik, így barátja, a Tolvajok Királya a számos gyanús körülmény láttán joggal gyanakszik arra, hogy valami gonoszság készül. Mindeközben egy titokzatos erő Aventasia földjét egy rózsaszín, kisleányok álmaiban élő, tünci-bünci nyál-... akarom mondani plüsstengerré és babavilággá varázsolja át annak lakóival együtt. Lesz hát dolguk régi barátainknak nem kevés (valóban nem!), ha mindennek a végére akarnak járni, és az őskáoszból rendes, mai káoszt varázsolni.
Gyakran egyszerre több, egymással összedolgozó szereplőt is vezérelhetünk.
A program minden tekintetben meghaladja elődjét: a fárasztónál is fárasztóbb, telis-tele van szelíden savazó fricskákkal az elmúlt két-három évtized legnagyobb franchise-ait illetően, és a játékidő is bőven meghaladja a húsz-huszonöt órát (már ha valaki addig nem köt ki egy közeli elmegyógyintézetben). A gyönyörű környezetben, kiváló zenei és hangi aláfestéssel zajló játékmenet mindenben az előző rész(ek)ben megismertekre alapoz, amely a régi idők point-and-click kalandjaira hajaz. A rengeteg, beteg poénokkal és vicces utalásokkal teli párbeszéden átrágva magunkat nincs más dolgunk, mint a közben kapott információk ismeretében minden lehetséges tárgyat megvizsgálni, felvenni, kombinálni, használni annak érdekében, hogy a sok-sok-sok-...-sok agyament rejtvényt és feladványt megoldjuk a továbbjutás érdekében. Ha valahol elakadunk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valamit még nem, vagy nem jól csináltunk. Ilyenkor mehetünk vissza beszélgetni, vizsgálódni és kutakodni, mert bizony gyakorta ugyanott, ahol már többször próbálkoztunk, nagy hirtelen felbukkan Heuréka villanykörtéjének kapcsolója, és a megvilágosodás útja. A sorozat egyik jellegzetességeként gyakran egyszerre több, egymással összedolgozó szereplőt is vezérelhetünk váltogatva, máskor pedig kapcsolgathatunk a párhuzamosan zajló történések között. Négy karakterünk mind másban és másképp jó, így ez a fajta megoldás remekül passzol a programhoz (no meg mind jobban segíti elő a fejünk tetején a sűrű vakaródzásból eredő tonzúra megjelenését). A Wii U adottságainak hála pedig a Nintendo tulajdonosok mindezt a kádban, a konyhában vagy a kertben is megtehetik, már ha van hozzá kedvük – ahogy a játék nem kevésbé agyament weboldalán azt beharangozzák megjelenése kapcsán a brémai mu... programozók.
Az olyan régi motorosok, mint jómagam, akik még a számítógépes játékok hőskorában szocializálódtunk, egész életükben könnyes szemmel fogunk visszaemlékezni a bő három évtizeddel ezelőtt virágkorukat élő, nagybetűs kalandjátékokra. A KING Art Games néhány esztendeje visszaadta a remény egy jókora szeletét ahhoz a hithez, hogy bizony ez a sok esztendeig mostohagyerekként kezelt stílus újra él, és élni fog. Az előző epizódokhoz hasonlóan a The Book of Unwritten Tales 2 ismét egy nagyon jól sikerült alkotás, amely hosszú-hosszú órákra képes lekötni a fejtörőkre és rettenetesen fárasztó humorra vevő játékosokat. Nem tudnék ellenérvet felhozni a program kipróbálása ellen, de arra mindenkinek felhívom a figyelmét, aki belevág, hogy minden törékeny tárgyat távolítson el a közeléből, mert ha csak egy is ott marad, annak záros határidőn belül baja esik!
