
Májusban nyitott meg Szegeden, a belváros szívében a LvL Up Esport Bár, és néhány hónap alatt a helyi gamer kultúra egy alappillére lett. Ennek kapcsán készítettünk egy interjút is a tulajdonosokkal a bár születéséről, fogadtatásáról, valamint jövőbeli terveikről.

Zoo_Lee: Kezdjük talán az elején – honnan indult a LvL Up ötlete, és milyen utat jártatok be a megvalósításig?
A LvL Up hivatalosan 2015-ben indult el, mint egy versenyszervező közösség, bár akkor már egy jó ideje szerveztünk Szegeden eSport versenyeket. A brand így indult útra, főként Hearthstone és League of Legends versenyekkel a szegedi Agórában. Idővel ezek egyre nagyobbak lettek, majd egy hivatalos SZTE egyetemi verseny megszervezése jelentette a csúcspontot. Az eSport bár ötlete már évekkel ezelőtt megfogalmazódott bennünk, még amikor Európában csupán Párizsban és Berlinben volt egy-egy. Eredetileg Budapestre akartunk nyitni egy helyet, de mivel szegediek vagyunk, és a pesti viszonyokhoz annyira nem értünk, ezért lemondtunk a tervünkről, és inkább Szegedre váltottunk.
Hogy látjátok a bár fogadtatását? Májusban, a megnyitáskor a vizsgaidőszak, költözések, érettségi, nyári munkák és nyaralások miatt sok gamer lehetett, akiket bár érdekelt a hely, nem tudtak eljutni hozzátok.
Most már egyértelműen elmondhatjuk, hogy teljesen pozitív volt a fogadtatás, és tényleg teljesen bejött minden, amire számítottunk. Az emberek szeretik a helyet, a barátságos árakat és az atmoszférát, szeretik lehozni a barátaikat és megmutatni nekik is a helyet. Úgy látjuk, hogy a szegediek elfogadtak minket.
Első ránézésre rögtön feltűnik, hogy a geek kultúra minden ágának – a gamereknek, a szerepjátékosoknak, a társasjátékosoknak, a kártyajátékosoknak – biztosítottatok helyet, sőt még arra is van lehetőség, hogy valaki egy jó kávé, limonádé mellett beüljön Warcraft és Warhammer regényeket olvasni. Terveztek a jövőben még új területek felé nyitni, vagy már inkább a meglevőket fogjátok bővíteni még erősebb felhozatallal?
Igen, próbálunk minden igényt kielégíteni. Egyelőre a következő lépésben (ami már folyamatban is van) mélyíteni fogjuk a már meglévő kínálatunkat, például társasokból, kártyákból, viszont természetesen az új területek elől sem vagyunk elzárkózva.

Mi alapján szerzitek be az új játékokat? Saját kedvencek, kiszemeltek kerülnek be, vagy valamilyen rendszeres véleménykutatást, igényfelmérést is végeztek?
Leginkább a vendégeink kérései, igényei alapján szerezzük be a játékokat, hiszen ők fogják őket használni. „Tényleges”, szervezett igényfelmérésre nincs szükség, hiszen szerencsére a baráti hangulat miatt vendégeink mindig maguktól elmondják, amint van valami ötletük és kérésük, mi pedig ennek nagyon örülünk.
A megnyitás óta rendszeresen tartotok versenyeket, közösségi eseményeket, például Hatalom Kártyái vagy Yu-Gi-Oh bajnokságot, helyszínt adtok game jam fejlesztői maratonnak, és Trónok harca premiervetítést is szerveztetek. Ezeknek általában hogyan zajlik a szervezése? Valakinek támad egy spontán ötlete, vagy már hetekre-hónapokra előre be van táblázva a naptárotok?
Eseménye válogatja. A nagyobb versenyeket, a nagy nyereményekkel és sztárvendégekkel már hónapokkal előre elkezdjük szervezni, viszont a kisebb bajnokságok gyakran ad hoc jelleggel szerveződnek, reakcióként arra, amit vendégeinktől hallunk, hogy milyen versenyt szeretnének legközelebb. Általánosságban elmondható, hogy egy-egy ilyen verseny szervezéséhez 2 hét elég.
Tervezitek a kínálatot esetleg kuriózumokkal, például retro konzolokkal vagy Kinecttel is bővíteni a választékot?
Guitar Hero volt nálunk eddig a „kuriózum”, ami egy időre visszavonult, hogy helyet adjon a következő érdekességnek. Kinectünk van, csak várunk a tökéletes alkalomra, hogy bevessük, a retro konzolokról pedig nem szeretnék nyilatkozni, mert nem szeretnék elrontani semmiféle meglepetést, de igen, tervezünk ilyeneket is beszerezni. :-)

Láttok arra esélyt, hogy egy szép napon esetleg kinövitek majd a jelenlegi helyet?
Látunk, nem is keveset. Többen kerestek már más városokból is, hogy szívesen nyitnának egy LvL Upot, viszont mi magunk is úgy látjuk, hogy a jelenlegi hely nem lesz elég a jövő év nyújtotta igényekre. Már dolgozunk az ügyön. :-)
Köszönjük az interjút! Ha szeretnétek kipróbálni a LvL Up konzoljait és koktélcsodáit, Szegeden a Nagyáruháznál, a Jókai utca 7-8. szám alatt találjátok őket.