A tavaly tavasszal felújított LocoRoco után nemrég befutott a folytatás, megkapta PlayStation 4-es verzióját a LocoRoco 2 is. Így tovább folytathatjuk kalandjainkat kisgömböccel és barátaival, megfelelő hardver esetén akár 4K-s felbontásban.
A második epizód alapja ugyanaz, mint amit az első részben is kaptunk: főhősünket egy 2D-s pálya „döntögetésével” irányíthatjuk, feladatunk pedig eljutni a célba, miközben minél több cuccot összegyűjtünk. Értve ezalatt elsődlegesen a piros bogyókat, amelyektől pacánk növekszik egyre nagyobbra. A pályák még mindig színesek és változatosak, jócskán megszórva alternatív útvonalakkal és rejtett helyszínekkel. Így aztán nem is mindig tudni, merre érdemes menni, mi vezet tovább és hol találunk kitérőt extra cuccokkal – emiatt persze a maximális pontokra törekvők várhatóan nem csak egyszer fognak nekikezdeni egy-egy pályának. Egy szint teljesítése amúgy átlagosan 10 perc körül van, de ez nagyban függ attól is, mennyire vagyunk maximalisták, gömböcünket a lehető legnagyobbra növesztjük-e, vagy például fel szeretnénk-e kutatni az összes kis muimui lényt.
A pályák ráadásul különböző témát képviselnek, így elég változatosak a színviláguk, és találkozunk eltérő felületekkel is – például egyik helyen csúszós részek várnak ránk, amelyek jócskán gyorsítanak haladásunkon, és még pingvinekkel is összefuthatunk – sőt, konkrétan egy pingvin belsejében is kell mászkálnunk, rugalmas „szövetek” között is haladva, miközben az állat feláll vagy hasra esik, így a pálya iránya is változik időről időre.
A pályákat amúgy egy rakás külön képernyőre osztott „hub”-ból érhetjük el, és ez a megvalósítás nem igazán tetszett: nem egyszer kellett hosszasan keresgélnem, hogy hol van a következő feloldott pálya.
Újabb gyűjthető dolgok is megjelentek, mint például a hangjegyek. Ezeket leginkább az egyes helyeken felbukkanó zenei ritmusjátékokkal szerezhetjük meg. Elsőre fura volt, mit is kell követni a zenéből a pontos találatért, kellett egy kis idő, mire ráéreztem, mire is gondoltak a fejlesztők. Annyi hangjegyet kapunk aztán, amennyit pontosan eltalálunk. De például egyes helyszínek fekete felhőktől való megtisztításáért is kapunk hangjegyeket.
De ezúttal se vagyunk híján a pályáktól független minjátékoknak se. Egyikben például a pálya különböző részein kibukkanó lények fejét kell lecsapnunk a megfelelő gombnyomással. És szintén nem újdonság, hogy ahogy haladunk előre, úgy találkozunk újabb és újabb locókkal, akikhez más dallamok tartoznak.
A megszokott folyosókon gurulás, keskeny csatornákon át vagy szélfuvallatokban haladás mellett ezúttal beépülhetünk átmenetileg sziklákba is – ezzel más sziklákat törhetünk össze, vagy sérülés nélkül pusztíthatjuk el a gonosz fekete lényeket. De sok helyen kis lyukakba is belebújhatunk, amelyek máshova visznek át, vagy csak egyszerűen kapunk valamit érte. Ezúttal is vannak részek, amelyeket csak bizonyos méretű gömböctől aktiválhatunk, és persze most is rengeteg cuccot gyűjthetünk össze lépten-nyomon, amelyekkel házikónkat díszíthetjük.
A játékot egyszerű grafikai stílusa miatt nem volt nehéz átültetni nagyfelbontású kijelzőre, azonban a fejlesztők lusták voltak az átvezető jeleneteket újragyártani, és azoknál bizony szembetűnő a jóval gyengébb képminőség.
Zenék és hangok terén pedig ugyanazt a mókás, kissé talán bugyuta, de kellemesen szórakoztató stílust kapjuk, amelyben kis gömböceink is többször beleénekelnek kórusukkal.
A LocoRoco 2 Remastered nem fogja megváltani a világot, de azoknak mindenképpen jó szórakozást nyújt, akik megszerették az első epizódot – akár még PS Vitán, akár a PS4-es változatban.
