Tavaly ősszel érkezett meg a Wolfenstein II: The New Colossus, amely pontosan azt hozta, amit a rajongók az első rész után vártak tőle: BJ Blazkowicz ismét bedarál egy birodalomra elegendő náci páncélos katonát, miközben Duke Nukemet megszégyenítő szintre emeli a „badass” fogalmát. Mindezt ezúttal nem Európában, hanem már otthon, a nácik által megszállt Amerikában teszi. Kis túlzással úgy is mondhatnánk, hogy a Machine Games megmutatta, hogyan kell a nacionalista ellenállásról jó videojátékot készíteni. Ez pl. a Homefront szériának nem nagyon sikerült...
A Bethesda természetesen szeretné a maximumot kisajtolni a játékból (és a játékosok pénztárcájából), ezért készül a Freedom Chronicles címre keresztelt DLC-trilógia. Ennek első fejezete még decemberben érkezett meg, benne Joseph Stallion történetével.
A The Adventures of Gunslinger Joe a címe alapján egy vagány westernjáték is lehetne, de természetesen az események továbbra is a megszállás alatt sínylődő USA-ban játszódnak. Ám, míg a Wolfenstein játékokban tradicionálisan BJ barátunk menő bőrkabátját ölthetjük magunkra, addig ezúttal valaki más játssza a főszerepet. Ő Joseph Stallion, az egykor ünnepelt futballsztár. Hogy mi benne a különleges ezen kívül? Az, hogy emberünk színes bőrű. Mondanom sem kell, hogy egy nácik által megszállt országban ez még inkább hátránynak számít. Gunslinger Joe-ra már akkor is elég csúnyán néznek, ha csak leszalad a boltba kenyérért (és nem csak azért, mert ez arrafelé háborús időkben egyébként is hiánycikk). Hát még, amikor úgy dönt, ő nem kér a neki és társainak szánt gyötrelmekből, megaláztatásból, kínzásokból és kvázi rabszolgasorsból. Ehelyett inkább fegyvert ragad, és BJ-t idéző egyszemélyes hadsereggé avanzsálva nekiszalad az ellennek, mint jó hátvéd a focipályán. A The Adventures of Gunslinger Joe valójában egy bosszúhadjáratnak indul, de az események előrehaladtával sokat változik a kép.
Bár alapvetően csak egy DLC-ről beszélünk (amely önállóan és a season pass részeként is megvásárolható), sajnos abból nem a jobbak közé tartozik. Na nem a témával, tartalommal vagy a játékmenettel van a gond, hanem bizony a mérettel. Joe történetét ugyanis nagyjából be is darálhatjuk szépen, amíg az asszony a másik szobában a Négy esküvő és egy temetést nézi. Kb. két óra, és már túl is vagyunk az egészen, ami azért valljuk be, nem túl veretes játékidő. Még egy DLC-hez képest sem. Persze lehet mondani, hogy vannak teljes játékok is, amelyek alig hosszabbak ennél. De mivel egyébként remek szórakozást nyújtanak Joe új képességei, valamint a játék világának egy egészen más szemszögből való megismerése is érdekes, így nem kicsit hiányérzete lehet az embernek a végén.
Joe nem az a taktikázós, meggondolt és óvatos fajta. Ahogy a focipályán, úgy a háborúban is inkább a fejjel előre, majd megoldjuk izomból elv híve. Ennek megfelelően vele kevésbé fogunk bújócskázni, inkább mindenki szitává lövünk vagy molekulákra robbantunk. Nincs is ezzel semmi baj, hisz ettől badass az egész. Csak legfeljebb egy picit egysíkú.
Összességében nem sok újat mutat a The Adventures of Gunslinger Joe, legalábbis játékmenet terén. De nem is ez a feladata, hanem az, hogy picit újra élvezhessük a Wolfenstein II: The New Colossus hangulatát. Picit fura érzés, hogy nem BJ a főhős, de ez egyben érdekes új vetületet is ad az élménynek, köszönhetően az irányunkba tapasztalható általános utálatnak. Ettől még inkább felhergeljük magunkat, és még jobban esik miszlikbe aprítani minden szembejövő katonát.
Aki tehát imádta az alapjáték minden pillanatát, annak érdemes lehet beruházni a DLC-be, esetleg a season passra. De készüljön, hogy csak egy kis szelettel bővül majd az élmény. Az pedig már egy másik kérdés, hogy a szabadság krónikáinak második fejezete, a hónap végén érkező The Diaries of Agent Silent Death mennyit tesz majd hozzá ehhez. A címéből mindenesetre egy sokkal lopakodósabb folyatásra lehet számítani.
