2014-ben az elsőként kifejezetten a nyolcadik generációs konzolokra fejlesztett Assassin’s Creed Unity mellett kicsit kisebb ovációtól övezve, kicsit halkabban érkezett egy másik rész is a Ubisoft egyik vezető franchise-ában: az Assassin’s Creed Rogue. A játék alapvetően a leköszönő konzolok – illetve később a PC-k – tulajdonosainak próbált kedvezni, és az újítások helyett a Assassin’s Creed IV: Black Flagben bevezetett játékelemekre épített, amelyeket az akkori „fő epizódhoz” képest kicsit gyengébb körítéssel, de annál erősebb történettel tálalt. Most, a teljes sorozatot megújító, remekbe szabott Assassin’s Creed: Origins után pár hónappal ismét kezünkbe vehetjük a bérgyilkosok és templomosok évezredes küzdelmét feldolgozó, azt teljesen új szemszögből tálaló játékot.

Tartalmát tekintve a fejlesztők gyakorlatilag semmit nem változtattak a programon: belekerült az eddig elérhető összes DLC, és némi a Ubisoft Clubban való garázdálkodási és pontgyűjtési lehetőség. A szigorúan egyszemélyes játékra tervezett történet főhőse az ír gyökerekkel rendelkező Shay Patrick Cormack, aki valamikor Edward és Connor Kenway ténykedése között, a karon ülő Arno Doriantől több ezer mérföldre nyugatra, a hétéves háború idején ébred rá, hogy orvgyilkos bajtársai el akarják őt takarítani az útjukból. Shayből a valaha volt egyik legrettegettebb assassinvadász templomos mester válik, aki szárazon és vízen egyaránt halálos veszélyt jelent a testvériségre.
A rövidke kampány mellett rengeteg mellékküldetés, begyűjteni-, felderíteni- és fejlesztenivaló, tengeri ütközet és portyázás jellemzi a programot, amely minden erénye ellenére eddig az egyik legsikeresebbnek számító rész, a Black Flag árnyékában volt kénytelen tengődni. Mindezek ismeretében a felturbózott verzió kapcsán joggal merül fel a kérdés, hogy a szériát új mederbe terelő Origins mellett hogyan teljesít egy kicsit megkopott, eleve másodhegedűsnek ítélt rész? Szerencsére, még ha nem is tökéletesen, azért nagyon is jól!

Mindennek a kulcsa pedig a már az első másodperctől érezhető, és mindvégig tapasztalható odafigyelés, amellyel a készítők a játékhoz nyúltak. Nem egy mezei grafikai frissítést kapott a Rogue, hanem gyakorlatilag elölről, a 4K-s felbontásra koncentrálva építették újra a környezetet és a skineket. Ez annyira jól sikerült, hogy a PC-s verzióhoz képest is érződik a grafikai fejlődés. A gondos munkának hála sokkal inkább egy, a mai gépparkra szabott és fejlesztett játékot kapunk a pénzünkért, mintsem egy ici-pici grafikai felvarrással körített update-et. A tesztelésre használt PlayStation 4 Pro mellett egy elsőgenerációs PlayStation 4-en is rálestem a programra, és azon is remekül muzsikált. Azért persze nem éri el a játék az Origins szintjét, de azt gondolom, nem is ez volt vele a cél. Én bő százötven órát toltam le az említett legújabb résszel, és abszolút nem esett nehezemre visszanyúlni a „régi időket” idéző Rogue-hoz. Sajnos a leginkább a képi világra koncentráló újrakiadás továbbra is tartalmazza az előző éra AC-inek betegségeit, de egy magamhoz hasonlóan régi motoros számára mindez ma már sokkal inkább nosztalgikus, mintsem idegtépően bosszantó.

A Ubisoft egyik legfőbb zászlóshajójának, az Assassin’s Creed franchise-nak egy mindeddig kicsit mostohagyerekként kezelt régebbi részét varázsolta tehát újjá abszolút a mai konzolpark tudására hangszerelve. Az Assassin’s Creed Rogue Remastered olyan pompában kerülhet végre jutányos áron a mai masinák tulajdonosainak gyűjteményébe, amilyenben eddig a PC-sek sem találkozhattak vele. A játékmenet maradt a régiben, az öreg bakik ma is megvannak, de – véleményem szerint – mindez inkább nosztalgikus a veterán rajongóknak. Aki pedig még nem találkozott Shay Patrick Cormack véres bosszúhadjáratával a mai USA és Kanada területein, illetve a XVIII. századi New Yorkban, az nagyon gyorsan pótolja be lemaradását.