Videojátékos „pályafutásom” során több nagy változásnak voltam már tanúja. Hol bitek nőttek a duplájukra két platformgeneráció között, hol új műfajok születtek, hol pedig régiek tűntek el. Szerencsére azonban mindig volt, és lesz is hely az újítóknak, a dolgokat kicsit sem komolyan vevőknek, akik rendre valami bődületesen újszerűvel örvendeztetik meg a Tisztelt Nagyérdeműt. Ilyen volt a leginkább filmes és rajzfilmes alapokon nyugvó programokat készítő Blue Tongue Entertainment gárdája is, akik 2008-ban rukkoltak elő első teljesen egyedi hangvételű játékukkal Wiire. Ez a rendhagyó platformer a de Blob névre hallgatott, és még az azt kiadó THQ – és a fejlesztő stúdió – bezárása előtt született egy folytatása is. Ezt (illetve még tavasszal az első epizódot) ültette át a mai platformokra a főleg portolásairól ismert BlitWorks gárdája.

A de Blob 2-ben Papa Blanc és dinka követői ismét kiszippantják a színeket a világból, hogy mindent egy sivár, a szürke valamennyi árnyalatában pompázó hellyé tegyenek. Ehhez a Prisma Cityben éppen zajló választások eredményét bütykölik meg. Szerencsére de Blob és társai, a Színes Ellenállás tagjai újra felveszik velük a harcot, és régióról régióra újraszínezik a világot.

A játékban Paca uraságot irányítjuk, aki társa, Pinky útmutatása alapján a mindenfelé található színes tócsákban megszívva magát mázolja újra a kifakult várost. Ehhez számos segítsége is akad, mint például az útjába akadó tárgyakat áttörő támadása, vagy a jó néhány összeszedhető, őt felturbózó cucc és ruha, amelyek ellenfelei ártalmatlanná tételében is hasznosak. Ahogy haladunk a játékban, úgy nyílnak meg az újabb és újabb területek. Ehhez főleg fontosabb építményeket kell „elfoglaljunk” – azaz sikeresen átpingálnunk –, amelyekbe rendszerint be is kell mennünk. Ilyenkor az alapvetően háromdimenziós játéktér átvált síkba, tovább fűszerezve ezzel a játékmenetet. Némi, a szerepjátékokra hajazó adalékként utunk során ötletpontokat zsebelhetünk be, amelyeket tulajdonságaink fejlesztésére fordíthatunk. Az egyes pályákon rendszerint rengeteg segítséget kapunk, így mindig tudjuk, éppen mit is kellene tegyünk. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy gyakorlatilag nemigen tudunk szabadon mászkálni, és ha ez még nem lenne elég, ellenálló haverjaink is adnak rendre némi feladatot. Azért az egyes régiók végén akad lehetőségünk a szabad felfedezésre is, ami a hardcore játékosok szívét fogja megdobogtatni, akik nem a sima továbbjutásra, hanem a 100%-os kimaxolásra hajtanak. Ha akad társunk, ketten is nekivághatunk a kalandoknak. Ilyenkor egyikünk Pinkyt irányítja, aki besegít Blobnak a dolgokban, de van kifejezetten kooperatív élményre kihegyezett elem a programban a fő sztorin kívül is.

A megjelenítés kiaknázza a Switch lehetőségeit, így minden éles textúrákba burkolva fut a masinánkon. A kamerakezelés nekem időnként fura volt, és akadtak fura nézőpontok helyenként. Az átvezetők rajzfilmekre hajazó megvalósítása a motyogással egyetemben abszolút a fiatalabb korosztálynak kedvez, de ezzel nincs is semmi baj. A muzsika is remekül illik a programhoz: egyre komplexebbé válik, ahogy színesedik, szépül, telik meg újra élettel a játéktér, így előrehaladásunkat ez az elem is kiválóan mutatja.

Számos egyéb platform után most a Nintendo legújabb, hibrid masináján játszhatjuk végig a szépemlékű Wii egyik nagyon ötletes, az átlagból leginkább szokatlan megoldásaival és témájával kiemelkedő alkotását. A BlitWorks gárdája remek munkát végzett az átportolás során, így egy minden korosztály számára fogyasztható, de kifejezetten a legifjabbakat célzó alkotással gyarapodhat a játékra beruházók gyűjteménye, amelyben a többjátékos módnak hála, akár gyermekeinkkel együtt is nagyon kellemesen múlathatjuk az időt.