„Ez az Assassin’s Creed már nem az az Assassin’s Creed” – fogalmazódott meg bennem múlt péntek délután, amikor hazaindultam az Assassin’s Creed Odyssey kipróbálását követően. Persze nem feltétlenül baj, hogy a 11 évvel ezelőtt kiadott első rész óta fejlődött és változott is a sorozat, azonban a korai részek rajongóit lehet, hogy kissé eltántorítja, hogy mostanra – pontosabban már az előző, Origins résszel – ennyire erősen inkább RPG-vé vált a játék. Na de mit kapunk akkor, ha a korai előzményektől eltekintve nézzük meg a Ubisoft sorozatának legújabb darabját?
Az új játék opció kiválasztása után szinte a 300 című filmben találtam magam. No nem a grafikai stílust alakították át ennyire a játékban, hanem Leónidasszal nyitott a játék, amint a thermopülai csatába vezeti a spártaiakat. Az alap ütlegelés mellé kaptunk itt rögtön egy-két extra mozdulatot, mint a bikaként előrerohanást, ami a repkedő HP-pontszámokat látva jóval hatékonyabb, mint az egyszerű csapkodás. Ha kiélvezkedtük magunkat a katonák irtásában, és eljutunk a perzsákat vezető Kurushoz, egy kisebb csetepatét, valamint karakterünk kiválasztását követően a fő történetben találjuk magunkat. Ja, nem, még azt is ki kellett választani előtte, hogy guided vagy exploration módban vágnánk neki a kalandozásnak. Az előbbiben kapunk segítséget, hogy mikor merre kell mennünk, az utóbbi pedig a hardcore játékosoknak való, akiknek nem kell irányjelzés a hatalmas terepen.
Egy női és egy férfi karakter, Kassandra és Alexios közül szavazhatunk kezdésnél a szimpatikusabbra (ahogy körbenéztem a teszt helyszínén, mindenki az előbbit választotta... mondjuk az AC-k többségében férfi volt a főhős, így Kassandra mindenképpen változatosságot jelent a korábbi játékokhoz képest), hogy aztán vele vágjunk neki Kefaloniának. Kb. három órát játszottam, ez alatt elvben az első fejezet nagyobb részét sikerült teljesítenem. (Sajnos az egyik küldetéssel a kelleténél több időt töltöttem el – mint kiderült, a szemből jövő napfény miatt nem látszott rendesen a sötét helyszín, és emiatt nem találtam meg a felkutatandó tárgyat.)
Elsőre szembetűnik, hogy grafikailag igazán látványos az Assassin’s Creed Odyssey. Még úgy is, hogy nem a végleges verziót rakták a PlayStation 4 Próba, és időnként kisebb grafikai hibák jelentek meg a hatalmas, 4K-s felbontású tévén – de volt, amiről kiderült, hogy csak egy áttetszővé váló tereptárgy került látóterünkbe a kamera mozgatása közben... A táj igen változatos és részletes, a karakterek pedig a végletekig kidolgozottak – különösen, amikor egy-egy szereplőt premier plánban mutatnak, na akkor volt megdöbbentő, hogy mennyire közel áll már egy-egy élőszereplős filmhez a játék. De számos kisebb-nagyobb elem is feldobja a látványt vagy a hangulatot. Ilyen például a napszakváltás, az éjjel hallható farkasüvöltés – vagy amikor egy helybeli bolondként mászkál az utcákon, vagy egy vadállat csak úgy megtámadja a lakókat, aztán ha úgy tartja kedvünk, elpüfölhetjük, hogy ezt abbahagyja. De olyan is volt, hogy egy-egy állatka csak úgy engem támadott meg, miközben az erdőben sétáltam.
Görögországi kolbászolásunkat lovaglással és hajózással tehetjük változatossá, a játék pedig melléjük pakol még egy rakás hosszú átvezető jelenetet (köztük számos visszaemlékezéssel) és hasonlóan hosszan bámulandó töltőképernyőket. Lovunk amúgy okosnak tűnik, kaptunk hozzá önjáró üzemmódot is: bekapcsolhatjuk, hogy kövesse az utat, aztán meg akár azt is megadhatjuk, hogy menjen a kijelölt célállomásra. A meglepetés csak akkor ért, amikor fogta magát és leugrott a szakadékba, vagy a lehető legkeskenyebb részeken úgy gondolta, hogy elfér. Amúgy is egy csodaló, amit kapunk a játékban: Geralt Roach-ához hasonlóan elég egyet füttyentenünk, és gyakorlatilag a semmiből terem ott mellettünk (bizonyára ott rejtőzött egy fa mögött – még akkor is, amikor egy üres szigetcsúcson álltam... :D ).
A harcrendszer három fő elemre épít, egy-egy képességfa mentén: harcos, vadász és assassin. Azaz lefordítva: közelharc, lőfegyver (íj) és lopakodva gyilkolászás. Ezek mindegyikét külön tudjuk számos úton-módon fejleszteni, így nyithatjuk meg például a Leónidasz csatájánál említett bikaként rohanást is. De kihasználhatjuk a terepet is, például a szikla pereméről lerúghatjuk ellenfelünket vagy belelökhetjük a tűzbe (de vigyázzunk, mi is ugyanúgy meggyulladhatunk). Ha pedig minket ütnek, véres lesz a vállunk, ruhánk.
Érdekes játékelemet jelentenek még a ránk leselkedő szerencsevadászok. Ha nálunk magasabb szintűek, akkor célszerű nagy ívben elkerülni őket (szerencsére a játék jelzi, hogy merre vannak), mert végzetes lehet számunkra a kiegyenlítetlen összecsapás kimenetele. De persze ha erre közben jövünk rá, gyorsan el is futhatunk előle, ha elég ügyesek vagyunk.
RPG-ről lévén szó fontos elemet jelentenek a párbeszédek. Ebből rengeteg van (ha pontosak értesüléseim, összesen kb. 30 órányi átvezető jelenet került a programba, amelyek jelentős része beszélgetés), viszont sok esetben tétje is van válaszainknak, ugyanis döntéseinktől függően alakul a történetfolyam. Ha például megkegyelmezünk egy banditának és futni hagyjuk, később haverjait magával hozva támadhat ránk... A dialógusok során vannak természetesen olyan pontok, amelyek csak a háttérből adnak több információt. Például megkaptuk a feladatot, de ahelyett, hogy elindulnánk felkutatni a célpontot, inkább pár további részletre kérdezünk rá vele kapcsolatban. A játék egy-egy kis ikonnal segít sokszor, hogy melyik válaszunk viszi ténylegesen előre az érdemi beszélgetést.
Az egyiptomi epizód után ismét visszatér sasunk, akit elküldhetünk a magasba, hogy felderítse célpontunkat és környezetét. Éles látásával feltérképezhetjük, hol rejtőzködik a kivégzendő személy vagy a megszerzendő cucc, és hogy hány és milyen szintű ellenség őrzi. Már nagyon régóta meglévő eleme a sorozatnak a hajózás, amiről valószínűleg nagyon sok pozitív visszajelzést kaptak, mivel ezúttal se hagyták ki. Mondjuk a helyszín, a görög szigetvilág elkerülhetetlenné is teszi a közlekedés ezen módját. Először csak egy apró lélekvesztőn vághatunk neki a tenger habjainak, de alig pár óra játék után már megkapjuk a feladatot, hogy szerezzünk magunknak egy rendes nagy hajót, a hozzá szükséges legénységgel. Ezzel pedig természetesen újabb feladatok, valamint tengeri ütközetek várnak ránk.
Nem marad ki persze a jelenkori sztorirész se, de ebből nem sokat láttam a rendelkezésre álló idő alatt, az meg végképp nem derült ki ez alatt az idő alatt, hogy a játék egészére nézve mennyire kap jelentős szerepet.
Az Assassin’s Creed Odyssey tehát más, mint amit sok-sok évvel ezelőtt a széria első darabjaitól megszoktunk. Az Origins új utakra vitte a játékot, és erősen a nyílt világú RPG-k birodalmába vezette kalandjainkat. Ezzel pedig egyaránt vesztett és nyert rajongókat a Ubisoft – viszont biztos, hogy az utóbbiak vannak többségben, máskülönben visszatértek volna a korábban kitaposott útra a játékkal. De nem tették, így pedig pár hét múlva egy újabb látványos, nagyszabású kaland vár ránk, Egyiptom után az ókori Görögország területén.
