25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Ride 3

Szelíd (?) motorosok...

Írta: Sityi

Két évvel ezelőtt elkezdtem komolyan lelkesedni a Ride 2-ért, hiszen végre majdnem fel tudott nőni mondjuk a Codemasters autós játékai szintjére – csak éppen motorokkal. Nos, motoros játékokkal azóta se nagyon vagyunk eleresztve: a Milestone továbbra is rendületlenül szállítja a MotoGP és MXGP hivatalos játékait (illetve most már az amcsi Supercross is február 8-tól sorozatként szerepel majd a repertoárjukban), emellett ugyebár itt a Ride is tőlük. Emellett nekem az utóbbi időből mindössze a Microïds Moto Racere rémlik – no meg a The Crew 2, bár ott nem feltétlen a motorokon volt a hangsúly (sőt). Szóval, két év után itt van végre a harmadik rész, hogy egy jót motorozzunk újra!

Ride 3

Szerencsére a régi, középszerű grafika immáron a múlté, az Unreal Engine 4 dübörög itt is végre – ennek megfelelően a grafika több, mint kellemes. A motorok és motorosok nagyon szépen kidolgozottak, a pályák természetesen egytől egyig felismerhetőek (már ami valós), bár a távolabbi épületek és a közönség annyira nem szemet gyönyörködtetőek (de ez mondjuk minden autós és motoros játék rákfenéje). A hangok fenomenálisak lettek: a különféle űrtartalmú és hengerszámú blokkok zümmögése, visítása, morgása, hörgése már-már szimfonikus élményt okoz... Mindehhez annyira durva erőmű se kell, szépen lett optimalizálva. Kijelenthetem tehát, hogy az előző részhez képest az egyik sirámom bizony meghallgatásra talált és kellő kezelést kapott.

A játékmenetet tekintve is lényegi változások történtek. A karriermód most már szintekre van osztva, itt kell adott számú csillagot összeszednünk ahhoz, hogy a következő szintre jussunk. Az egyes szinteken szerencsére eléggé változatos kínálatot kapunk a géposztályokból és az ehhez tartozó versenyekből és pályákból: 30 gyártó mintegy 230 modelljét zsúfolták bele a Ride 3-ba, a 30 pálya közül a valósakat pedig drón segítségével digitalizálták. Utóbbi lehet, hogy annyira apró részleteket nem tud átadni, mint mondjuk az aszfalt repedezettsége, egyenetlensége (amit lézeres letapogatással meg lehet csinálni), de a vonalvezetés viszont maximálisan rendben van. Az egyes versenyeken az elért helyezésünktől függően kapunk csillagokat és pénzdíjat – utóbbiból vehetünk új vaspacikat és fejleszthetjük a meglévőket. Sőt, ha némi művészi vénánk is van, kedvünkre dekorálhatjuk kedvenc gépeinket. Ha pedig sikerül egy-egy bajnokságon (ami itt tulajdonképp egyfajta magazinként van prezentálva) az összes csillagot összegyűjtenünk, egy különleges motor üti a markunkat.

Persze mit érne az egész, ha az irányítást elrontják... Ezzel szerencsére nincs gond, bár ahogy az előző résznél, úgy itt is eleinte sokat fogunk esni-kelni, mert szokni kell, hogy csupán két keréken dübörgünk (no meg messze van már 2016 vége). Az egyes osztályok között, ha nem is markánsak, de érezhetőek a különbségek – az erősebb és gyengébb motorok között nekem jobban kijön a különbség. Érdekes, hogy minden bekapcsolt segítséggel sem válik annyival könnyebbé a vezetés: a totál árkádtól még ilyenkor is messze van, de az tény, hogy kevesebbet kell koncentrálnunk csak arra, hogy a lábunk közt dübörgő fenevadat kordában tartsuk. Hm, ezt kicsit félreérthetően fogalmaztam meg, de most már így hagyom (rossz az, aki rosszra gondol... :-) ) Míg el nem felejtem: van visszapörgetés, így ha hibázunk, szerencsére nem az egész futamot kell újrakezdenünk (már ha óhajtunk élni a lehetőséggel). És persze igen erősen ajánlott egy rendes gamepaddel nekifogni a játéknak, ugyanis elég sokat kell játszani a nyomásponttal a gáznál, féknél – és persze a kanyarodásnál se mindegy, mennyire fekszünk oldalt rá az aszfaltra.

Persze gondok így is akadnak sajnos. Apróság, de néha elég fura az ütközések érzékelése, azaz még visszajátszás után sem egyértelmű, hogy akkor és ott miért borultam – vagy épp hogy tudtam megúszni a bukást. A mesterséges unintelligencia az igazi szívfájdalmam: két év alatt egy cseppet sem okosodott. Ezt írtam az előző résznél: „Az MI pedig már közepes szinten is megizzaszt, így akik kihívásra vágynak, nem fognak csalódni. Kár, hogy amúgy kis butusok: ők nem sok akciót mutatnak be a pályán, de legalább bosszantanak minket egy kicsit. Például úgy, hogy hiába érünk melléjük egy kanyar előtt, kifékezni már nem hagyják magukat, és inkább ránk dőlnek, ha belső íven vagyunk – aztán vagy megszívják, vagy nem. Eleinte ez engem nagyon zavart, mert szerettem volna sportszerű lenni, de egy idő után feladtam, mert reménytelen. Végül is Verstappen a Forma-1-ben is hasonló trükkökkel él... Esőben nem túl virgoncak, és mivel nekem nem tűnik jelentősen csúszósabbnak a pálya, ha esik, ekkor szinte simán elverhetjük őket.” Ez most is szórol szóra ugyanígy áll. Kár érte... És kár a napi/heti kihívásokért is.

Ride 3

Eddig is kedveltem a Milestone csapatát, de most kezdenek a Codemastershez hasonlóan a szívem csücske lenni. Látszik végre az igyekezet, hogy ténylegesen egy jó játékot rakjanak le végre az asztalra – és ez sikerült is nekik. Persze nem ők volnának, ha ne lennének a végeredménnyel problémák, de most azt kell mondjam, nagyon szépen megemberelték magukat, és az MI-n kívül másra nem nagyon tudok panaszkodni. Remélem, két év múlva azt is kikalapálják rendesen. (És ha még esetleg sandbox környezetet is sikerülne a Ride 4 köré kerekíteni, hogy szabadon is lehessen csak úgy motorozni...)

A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a magnew biztosította.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Pozitívumok
  • Motorozni jó – a Ride 3 pedig mindent megtesz ennek tudatosításáért
Negatívumok
  • Az a fránya MI még mindig messze van az igazitól...

További képek

  • Ride 3
  • Ride 3
  • Ride 3
  • Ride 3
  • Ride 3
  • Ride 3
  • Ride 3
  • Ride 3
  • Ride 3
  • Ride 3
  • Ride 3
  • Ride 3

Ride 3

Platform:

Fejlesztő: Milestone

Kiadó: Milestone

Megjelenés:
2018. november 30. PC
n/a: PS4, X1

Minimális rendszerigény: Intel Core i5-2500/AMD FX-8100, 8 GB RAM, GeForce GTX 1050 2 GB/Radeon HD 7950 2 GB, 23 GB háttértár, 64-bites Windows 7

Ajánlott konfiguráció: Intel Core i7-2600/AMD FX-8350, 16 GB RAM, GeFroce 1060 3 GB/Radeon R9 380 4 GB, 23 GB háttértár, 64-bites Windows 7

» Tovább a játék adatlapjára

Sityi

Sityi
Örökifjú hardvertudor, csúcsamatőr fotelpilóta, botcsinálta zenészkezdemény. De amúgy békés majdnemmindenevő. Vonzódik a kerek dolgokhoz: legjobban a kormánykerék és a DJ-kontrollerei mögött érzi magát.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!