25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Arma 3: Global Mobilization DLC teszt – Kiegészítőcsomag külső fejlesztőktől

Jó dolog, hogy visszatért a hidegháború fegyverzete az Armába, csak miért pont egy fizetős moddal...

Írta: Lacko

Az Arma 3-hoz megjelent új DLC egy, a fejlesztők által kitalált új kategória első eleme. A Creator DLC-nek nevezett gyűjtőben szeretnének a cseh fejlesztők olyan tartalmakat megjelentetni, amelyeket nem ők készítettek, hanem harmadik fél, és ezáltal több idejük marad a tartalomkészítés helyett a motor fejlesztésére. Ez önmagában is érdekes ötlet – nem csak azért, mert van mit fejleszteni a motoron, hanem azért is, mert kb. a sorozat második játékától, az ArmA: Armed Assaulttól (az igazi első rész ugye az Operation Flashpoint volt) már ezt a filozófiát követik: mi adjuk a motort, a játékosok meg a tartalmat. Így azóta nagyon nyitott játékokkal jönnek ki, amelyekhez mi készíthetünk tartalmat: modokat, küldetéseket.

Arma 3: Global Mobilization DLC teszt – Kiegészítőcsomag külső fejlesztőktől

Úgy tűnik, mindezt most kicsit áttolják fizetősbe. Ez egyrészt érthető, másrészt fura attól a cégtől, amelyik nagyon ügyelt eddig is, hogy ne kényszerítse a játékosokat DLC-k vásárlására: az Arma 3-ban ha neked nincs meg a Helicopter DLC, az nem jelenti azt, hogy az abban lévő tartalmakat te nem látod vagy nem használhatod. Ha a haverodnak megvan, akkor ő tudja vezeti a helikoptert, te meg utazhatsz benne. Ezért is érdekes, hogy olyan tartalmakat, amelyek eddig sima modként ingyen letölthetőek voltak, most pénzért egy DLC-be csomagoltak. Nyilván ezt sem kötelező megvenni: továbbra is letölthetsz hidegháborús német modokat ingyen, csak azokért nem vállal garanciát a Bohemia Interactive.

Arma 3: Global Mobilization DLC teszt – Kiegészítőcsomag külső fejlesztőktől

Na nézzük akkor a konkrét tartalmat, amit a hidegháborús német Global Mobilization DLC tartalmaz! Őszintén szólva eléggé ambivalens érzéseim vannak vele kapcsolatban. Én egyből a kampányba vetettem bele magam, gondoltam, azon keresztül a kapott egységeket is megismerhetem. És míg a fegyverek, tankok, maga a környezet tetszik, mégsem érzem azt, hogy ez egy prémium tartalom lenne, amiért érdemes fizetni. Maga a kampány pedig inkább gyenge, és különbeket lehet leszedni a Steam Workshopból. Ha ezt tényleg felügyelte, vagy legalábbis tesztelte a Bohemia Interactive, akkor nagy baj van, mert a kampány minősége elég gyenge: az intrók és az alattuk futó zenék olyanok, mint amilyeneket azok a kezdők készítenek, akik először próbálgatják a küldetésszerkesztőt. Ez a harci részekben sem javul: a saját lövészpáncélos úgy üti el a saját gyalogságot, hogy az ellenségnek dolga sincs velünk, mert megtizedelve érjük el a falut.

Arma 3: Global Mobilization DLC teszt – Kiegészítőcsomag külső fejlesztőktől

Mivel magam is készítek küldetéseket és kampányokat, nagyon ismerős érzés, hogy a játék motorja nem pont úgy működik, ahogy elvárjuk. De ilyet én ki nem adnék a kezemből! És főleg: nem kérnék érte pénzt. Az ilyen blamákat úgy gondolom, a küldetésszerkesztőnek kutya kötelessége kiküszöbölni. Írjon rá szkriptet vagy küldje távolabb a páncélost a gyalogságtól. Oldja meg! Amikor meg harckocsikkal megyünk, a triggerek beakadnak, és a támogató gyalogság lecövekel. Jönnek a rádióüzenetek, hogy ideértek meg oda, de látom, hogy még a pálya legelején álldogálnak, és el sem indultak. Arra se tesztelte le senki a kampányt, hogy ha magasabbra állítom a látótávot, azaz nem csak én, de az ellenség is messzebbről észrevesz, akkor borul a küldetés struktúrája, mert mire aktiválódik az a trigger, amikor elmondja, hogy lőnek ránk, addigra már minden ellenséget megsemmisítettem, és kutya nem lő már ránk.

Arma 3: Global Mobilization DLC teszt – Kiegészítőcsomag külső fejlesztőktől

Magukkal az egységekkel és fegyverekkel nincs nagy gond. Személy szerint nagy rajongója vagyok a Bundeswehrnek, szóval öröm látni a korai Leopárdokat, meg lövöldözni a G3-as puskákkal. Bár ez utóbbi az ultramodern Arma 3-as fegyverek és optikák mellett úgy hat, mint egy hátultöltős puska, de cserébe nagyon visszahozza az Operation Flashpoint hangulatát. A TPz-1 Fuchs pedig egyértelműen a kedvencem, szóval ha csak az lenne benne az újdonság, az én szívemet akkor is elnyernék vele. De azért tegyük erre az elnyert szívünkre a kezünket, és valljuk be férfiasan, nagyon sok ingyenes mod (pl. az RHS) sokkal szebben kidolgozott, mint a Global Mobilization.

Arma 3: Global Mobilization DLC teszt – Kiegészítőcsomag külső fejlesztőktől

Volt az a hidegháborús német vicc, amikor az NDK-s fickó felsorolja, hogy van egy lakótelepi lakása, meg egy Trabantja és egy hétvégi faháza, szóval nem panaszkodhat. Erre az NSZK-s fickó felsorolja, hogy a müncheni kertes villájához van két BMW-je meg egy Audija, de ő panaszkodhat. Hát így vagyok ezzel én is. Olyan jól el vagyunk látva tartalommal az Arma 3-hoz (hála a fejlesztők nyitott filozófiájának), hogy az általuk kiadott plusz tartalomra panaszkodhatok.

A tesztpéldányt a játék fejlesztője biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Arma 3

Arma 3

Platform:

Fejlesztő: Bohemia Interactive Studio

Megjelenés: 2013. szeptember 12.

Minimális rendszerigény: Kétmagos processzor: Intel 2,4 GHz/AMD 2,5 GHz, 2 GB RAM, GeForce 8800GT/Radeon HD 3830/Intel HD Graphics 4000 videovezérlő 512 MB memóriával, 16 GB HDD, DirectX 10, Windows Vista SP2/Windows 7 SP1, Steam account

Ajánlott konfiguráció: Intel Core i5 2300/AMD Phenom II X4 940, GeForce GTS 560/Radeon HD 7750 videokártya 1 GB memóriával, 25 GB HDD, DirectX 11

» Tovább a játék adatlapjára

Lacko

Lacko
Még ZX Spectrumon kezdte stratégiai játékokkal. Azóta megkedvelte a taktikai FPS-eket, a point'n'click kalandjátékokat, a gazdasági- és társadalomszimulátorokat. Örök Arma-játékos és tartalomfejlesztő.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!