A NeonCode cyberpunk kalandjáték után nem sokat pihent a főállása mellett játékokat hegesztő Várady Zsolt, nemrég pedig elkészült új alkotása, amely ezúttal egy logikai játék lett. A nemrégiben megjelent Flux Caves egy egyszemélyes projekthez képest bőven tud annyit, amennyit akár egy nagyobb csapat által összerakott programtól is joggal várnánk el, és ami talán a legfontosabb: érdekes feladványaival igen kellemes időtöltést jelenthet minden, a logikai játékok iránt fogékony felhasználónak, még ha csak néhány rövidke óra erejéig is.
A sztori abszolút nem lényeges eleme a játéknak, és kb. annyit takar, hogy ismeretlen hősünk űrhajója balesetet szenvedett valahol a nagy ismeretlenben, így üzemanyagra van szüksége a planétáról való továbbinduláshoz. Ehhez nekünk kell biztosítani a kis gömbök formájában közlekedő nafta eljutását a célig, vagyis a pálya beömlőnyílásától a kimenetiig, amelyet több, egyre kiterjedtebb és kacifántosabb csőrendszer kiegészítésével, a golyók zavartalan útjának biztosításával valósíthatunk meg. Ez azért is fontos, mert egy adott helyszínről csak akkor juthatunk tovább a következőre, ha elegendő energiagömb ért el a rendszerszakasz végére az utunkat elzáró ajtó kinyitásához. A pályák egy része zárt termekben, más részük a szabadban kapott helyet, ahol zöldellő (illetve zöldessárgálló) fák és vízfelületek fogadnak minket.
A játék mechanizmusa nincs túlbonyolítva, így belső nézetből tologathatjuk az egyes csőelemeket, energiamodulokat és a többit. A kis vezetékdarabok között akadnak sima, és valamelyik irányba a bennük haladó cuccot gyorsítók, míg a továbblökésükre alkalmas talajfelszínek között is vannak nagyobb, és gyakorlatilag zéró súrlódási együtthatóval rendelkezők, így minden helyszínnek, még a legegyszerűbbnek tűnőnek is megvannak a maga szépségei és nehézségei. Ha valamit elbaltázunk, akkor egy kattintással húzhatjuk vissza az adott elemet az előző helyére, ami nem egy hátrányos dolog, tekintve, hogy minimum egy helyköznek lennie kell mellette ahhoz, hogy eltoljuk, miközben erre kizárólag egyesével, és magunktól elfelé van lehetőségünk. Bizonyos platformok liftként is funkcionálnak, ami további lehetőségekkel bővíti a megoldások tárházát. Ha végképp beüt a krach, akkor a minden pályán megtalálható visszaállítógombbal tehetjük a dolgokat kiindulási helyükre egyetlen mozdulattal. Teljesítményünket az egyes helyszínek mellett található táblákon értékeli a program, ahol az elszúrt próbálkozások száma, és legjobb eddigi összpontszámunk kerül feltüntetésre.
A játék látványa, hangulata, zenei körítése bőven van olyan minőségű, hogy az ember ne egy sima „meh!”-hel tolja azt egyből félre. A képi világért a Unity Engine felel, ami nagyon kellemes effekteket varázsol elénk. Oké, a szereplőnknek se keze, se lába, se lábnyoma, se árnyéka, de ettől simán el lehet szerintem egy ilyen jellegű projekt esetében tekinteni. Cserébe a termek, a táj, a jeges felszín, az üveg- és vízfelületek, a textúrák, a dinamikus árnyékok és minden egyéb teljesen rendben vannak, a zene pedig nagyon is kellemes, üdítő nyugalmat árasztó, amolyan chill-out jellegű muzsika. A vezérléshez elég egyetlen egér, no meg a fő irányító gombok, illetve az ugrás billentyű. Kontrollerrel is próbáltam vezérelni a játékot, de az én esetemben nem ismerte azt fel, így maradt a jó öreg billentyű és egér kombó.
Várady Zsolt legújabb indie alkotása, a Flux Caves abszolút kellemes benyomást és remek szórakozást nyújt mindenkinek, aki kipróbálja. Az alapötlet nem egyedi ugyan, hiszen a fejlesztő elmondása szerint is több klasszikus és modern játék ihlette (pl. Sokoban, Portal), de az van annyira egyedi, hogy senki ne intézze el egy „láttam én már sok hasonlót!” kezdetű felkiáltással. Ráadásul mindehhez egy 300-350 óra alatt összedobott, egyszemélyes projekthez mérten nagyon is kellemes megvalósítás és hangulat társul, így, ha pusztán még a teljesség kedvéért azt is hozzáveszem, hogy a program jelenleg a Steamen mindössze 6,59 euróért (kb. 2200 forintért) szerezhető be, egyfelől semmiféle ellenérvet nem tudok felhozni a játék kipróbálása ellen, másfelől elmondhatom, hogy kis hazánk – és a nagyvilág – egy újabb rövidke, kicsi, de fényes digitális gyöngyszemmel gazdagodott!
