Valamikor hajdanán, jóval a mai játékosgeneráció időszámítása előtt a kétdimenziós űrhajós lövöldék képviselték a videojátékok egyik legnépszerűbb stílusát. Ezek nem voltak agyonbonyolítva, ellenben a Star Wars és egyéb űroperák keltette sci-fi lázat meglovagolva könnyen lehettek a játéktermek és a pénzbedobós automaták, majd az otthoni játékgépek sztárjai. Jómagam is egy hasonló alkotásba szerettem bele szó szerint első látásra, és az első kvarcjátékom (igen, jól látjátok, de ha nem kongat meg semmit ez a szó, a wikipedián biztos rajta van) is ilyesmi témájú volt. Azóta a stílus sokat vesztett ugyan a presztizséből, ám ma is rengeteg rajongója van, így szerencsére időről időre találkozhatunk egy-egy újabb minőségi alkotással az indie őrületnek hála újra reneszánszát élő műfajon belül. Nincs ez másképp a Manufacture 43 csapata által fejlesztett Pawarumi esetében sem, amely üde, ötletes színfoltot jelent a sok-sok másik shooter között.
A klasszikus sci-fi körítésű játékban az elit pilóta, Axo bőrébe, illetve az ő legendás hajójának, a Chukarunak a pilótafülkéjébe bújhatunk, hogy felvegyük a harcot a nemzeteket nem túl igazságos, ellenben kegyetlen vasmarokkal uraló Tanács armadájával. Az ármánykodással teli történetet állóképes-feliratos átvezetőkből ismerhetjük meg, ami remekül passzol a programhoz.
A régimódi shoot'em-upokra jellemző módon az akció alapvetően kétdimenzióban zajlik, vagyis hajónkat lentről fölfelé haladva, jobbra-balra-föl-le mozgatva tüzelhetünk az ellenséges hajókra, és kerülhetjük el az akadályokat, de az egyes pályaszakaszok bizonyos részein egy-egy rövid, háromdimenziós átvezetőfélével is találkozunk, így a program képi világa amolyan 2,5D-s irányvonalat képvisel. A zene és a hangok is teljesen jól illenek a programhoz, amelynek azonban a legjobban eltalált, azt a tömegből kiemelő aspektusa a vezérlés, illetve az ezen alapuló játékmenet. A Pawarumi ugyanis mindössze öt billentyűt használ tüzelésre, valamint fékezésre, és habár az egész látszólag faék egyszerűségű – lőj szét és kerülj el mindent! –, a játék mesteri módon való uralása nem kevés gyakorlást igényel a fejlesztők által becsempészett kis csavarnak hála.
A Chukaru összesen három, egyaránt hatásos fegyvert hordoz, amelyek (az Xbox kontroller gombjainak megfelelő sorrendben) piros, zöld és kék sugarakat lőnek ki. Ugyanilyen színűek az ellenünk érkező hajóhadak garmadái is, akiket azonban nem mindegy, milyen színű sugárral lövünk. A velük megegyező szín visszatölti hajónk energiáját (boost), míg a másik kettő vagy a szuperfegyverünket (ez a negyedik használható gomb, a sárga) tölti újra (drain), vagy nagyobb sebzést okoz (crush) – a hatás hajótípusonként eltérő. Ez a háromféle színen alapuló metódus nagyon ötletes, és abszolút üde színfoltot hoz a stílusba, ami nagyon is feldobja a játékmenetet.
A főellenfelek persze kellően trükkösek, de mire eljutunk az elsőhöz, már nem kevés időt és energiát fektettünk a lövöldözés begyakorlására, így lesz esélyünk megküzdeni velük. Teljesítményünket ranglistákon jelzi a játék, ami a rekordbeállításra törekvő felhasználóknak kedvező feature. Az időnként hajmeresztő trial-and-error jelenség mellett talán annyit tudok mindössze felhozni a Switch változat kapcsán, hogy meg kell tanulni a színek sorrendjét, mert a Joy-Con vezérlők gombjai nem követik az Xbox kontrollerek kialakítását.
A régi idők játéktermi automatáinak kétdimenziós, űrhajós lövöldéit feltámasztó Pawarumi nagyon is kellemes színfoltot jelent mind a már-már kezelhetetlen méretű indie-dömping, mind pedig a nyári uborkaszezon sivárságában. Ez a remek, kellő játékmenetbeli csavarral felvértezett alkotás az egyik eleven példája annak, hogy nem csak az AAA kategóriájú szuperprodukciók lehetnek érdemesek a figyelemre, hogy időnként bizony a független alkotások között is akad néhány gyöngyszem, és arra, hogy akár a legrégebbi stílusokat is érdemes újraéleszteni, ha valaki kellő odafigyeléssel és alázattal teszi azt.
