Végy egy nagy adag, vegytiszta ős-FPS esszenciát, adj hozzá egy csipetnyi RPG-adalékot, fűszerezd meg olyan sikerjátékok fontosabb elemeivel, mint a Crysis, a Borderlands, a Dishonored, a Metro és a Bioshock, majd tálald egy, vagy optimálisabb esetben két személy részére! Voilà, máris kész a MachineGames és az Arkane Studios által kifőzött legfrissebb nyalánkság, a Wolfenstein 3D által indított sorozat és zsáner vadonatúj epizódja. A Bethesda Softworks 2014-ben egy alternatív idősíkban élesztette újjá B.J. Blazkowicz kapitány a nácik ellen folytatott küzdelmeit a Wolfenstein: The New Orderben. Az időközben trilógiává (illetve 2,5 részes sorozattá) bővülő újraindítás legújabb, egyfajta mellékszálat képező epizódja érkezett meg nemrégiben, amely a Wolfenstein: Youngblood címet viseli.
Az alternatív idővonal alapfelütése értelmében a szövetségesek nem nyerik meg a háborút, így a nácik lerohanják a teljes modern világot. B.J. és későbbi felesége, Anya, persze maroknyi társukkal ellenszegül, így az USA felszabadul a Führer seregeinek rémuralma alól. Hőseink letelepednek és családot alapítanak valahol a texasi prérin, ahol az ezt követő két évtized során folyamatosan képzik ki és készítik fel minden veszélyre ikerlányaikat, Jessicát és Sophiát, mígnem egy áprilisi napon, 1980-ban Blazkowicz parancsnok minden nyom nélkül eltűnik. Jánykái ezermester barátnőjükkel, az időközben az FBI élére került Grace Walker lányával, Abbyvel kimatekozzák, hogy apuci nem véletlenül lépett le, és valahol Neu-Parisban, a Negyedik Náci Birodalom által megszállt Európában lehet. Nosza, el is kötnek egy szövetségi helikoptert, és az Abby által tervezet nanoruhát magukra öltve elbandukolnak a francia ellenállás rejtekhelyére, ahol azonmód fel is ajánlják szolgálataikat Jujunak, az ellenállás vezetőjének.
A Wolfenstein: Youngblood a sorozattól megszokott pörgős, véres, időnként brutális, sőt, egyenesen morbid irányvonalat követi.
A játék a sorozattól megszokott pörgős, véres, időnként brutális, sőt, egyenesen morbid irányvonalat követi, amelyhez jó néhány olyan adalékot ad, ami ha nem is új a stílusban, új a szériában. Ilyen a Crysisból ismerős nanoruha, amely amellett, hogy fizikai, agyi és védelmi-támadó képességeinket megtöbbszörözi, mindjárt alkalmat is ad a bevezetőben már említett RPG-s beütésre. Ez a három perkfára osztott fejleszthető képességeken, az erre fordítható, a játék során elért szintlépésekkor és a feladatok teljesítésekor kapott ügyességi pontokon, illetve felszerelésünknek a bezsebelt ezüstpénzek terhére történő felfejlesztésén, valamint új szerkók beszerzésén alapszik. Nem túl bonyolult a rendszer, így ki-ki maga döntheti el, mire költi a megszerzett naftát, már miután a megfelelő tapasztalati szint elérése után az egyes dolgok fejlesztése vagy használata elérhetővé válik.
A széria történetében először az egyes fő- és mellékküldetések nem előre meghatározott sorrendben játszhatók végig. Rendszerint szintén egy bizonyos tapasztalati szint elérését igénylik azok, így a bevezető küldi után meg is kapjuk Jujutól, hogy ha tényleg aput akarjuk megtalálni, előtte tápoljuk fel magunkat, mert bizony, ahol ő van, oda akárki nem juthat be, főleg nem két nyeretlen húszéves. Szerencsére az ellenállók adnak nekünk különböző, tetszőleges sorrendben felvehető feladatokat ehhez, sőt, a fő technikusi posztot gyorsan átvevő Abbytől is kapunk óránkénti, naponkénti és hetenkénti kihívásokat is. A már említett dolgokon kívül floppy lemezeket dekódolhatunk – amire néha szükség is van –, olvasnivalókat szedhetünk össze, és sok egyebet találhatunk imitt-amott Új-Párizs egyes kerületeiben, amelyek között mi mással utazhatnánk, mint metróval.
Akkor igazán ütős, ha másodmagunkkal játsszuk.
A Wolfenstein: Youngblood akkor igazán ütős, ha másodmagunkkal játsszuk. Mi sem jelzi ezt jobban, mint, hogy új játék indításakor a program alapból többszemélyesre van állítva, illetve az, hogy a játékba külön beépített voice-chat csatorna került. Ha mégis szólóban veselkedünk neki, választhatunk, hogy melyik tesóval legyünk, milyen színű ruhában, milyen fejfedővel, mi legyen a kezdőképességünk, és még néhány dolog közül. Egyébként az, hogy Jesst vagy Soph-ot választjuk, nincs hatással másra, csak a kezdőfegyverünkre.
Az MI a játékban sajnos nem emelkedik einsteini magasságokba, és míg nővérünk a többi játékhoz képest meglepően hatékonyan van a segítségünkre, az ellenfelek sokkal inkább a létszámfölényre apellálnak, mint a taktikára. Pedig a legkülönfélébb alakok érkeznek ellenünk sűrű, tömött falkákban, köztük a mezei katonáktól a nehézpáncélos, lángszórós fickókon és a harci droidokon át egészen a miénkhez hasonló nanoruhába bújt fővezérekig és a röpködő drónokig bezárólag. A páncélos katonák védelménél külön jelzi a program, hogy milyen típusú lőszert szóró stukkerrel bonthatjuk azt le. Arzenálunk egyre bővül utunk során, és fegyóinkból a régi időkre emlékeztető módon bármennyit magunkkal vihetünk, amelyek között a váltogatást az előhívható fegyvertárcsa segíti. Spéci öltözetünknek hála extra védelmünk, erőnk, sebességünk, ugrási magasságunk, láthatatlanságunk és sok más hasznos, de más játékokból ismerős tulajdonságunk adódik, amelyeket idővel tovább fokozhatunk.
Ha nem szeretnénk egyből nekiesni mindenkinek, akkor lopakodásra is lehetőségünk adódik, ami többféle játékstílusra teremt lehetőséget. Mivel ikrek vagyunk, ha valamelyikünk elesik, segítségül hívhatja a másikat, aki felélesztheti őt, és fordítva, és egyéb módon is segíthetjük egymást, amelyre azonban nincs végtelen számú lehetőségünk. Egy-egy fontosabb célpontot ki is jelölhetünk, akit elvileg társunk előre vesz a sorban, de azt tapasztaltam, hogy egymagam játszva ez a gyakorlatban nem működött. Mindjárt más a helyzet, ha egy hús-vér társunk akad, akár meghívásos, akár véletlenszerű alapon, akivel már igazi dinamikus duóként működhetünk együtt. A véletlenszerű, nem általunk szervezett partikban nincs ráhatásunk, melyik lányka bőrébe bújunk, de mint írtam, gyakorlatilag teljesen mindegy, mert ugyanazokat a képességeket és szerkókat tudjuk fejleszteni.
A játék alatt dübörgő idTech 6-os motor a Vulkan API-val nagyon jól teljesít, így egy régebbi konfiguráción vagy egy laptopon is röccenésmentesen fut a játék, akár csutkára tekert képi opciókkal is. Igaz ugyanakkor, hogy a fejlesztők erre rá is játszottak azáltal, hogy rengeteg skálázható beállítást a rendszerre hagytak, így azok adaptív módon, és nem előre beállítva működnek. A helyszínek és az effektek nagyon rendben vannak, és néha azon kaptam magam, hogy akaratlanul is a Bioshock vagy a Dishonored hangulata ugrik be, ami az Arkane Studios közreműködése okán talán nem is volt véletlen.
Azért akadtak fura grafikai bugok, mint a falba vagy másba „beakadt” lelőtt katona, a rajtunk simán átgázoló társunk, a sok méterről magunkhoz „jedizhető” loot, vagy a fetrengésünkhöz gyógyulásunkig vidáman asszisztáló ellenfelek, amelyekért kár, mert a sík buta MI mellett ezek törték a legtöbb virtuális borsot az orrom alá. Pedig az átvezetők, a skinek, az arcok, a mozgás, a moziszerű mozdulatok, az effektek mind nagyon jól festenek, és egy 6. generációs Intel processzorral plusz egy alap szintű GTX 1070-essel is simán hozza a játék a 60 fölötti fps-t 3840*1080-as ultraszéles megjelenítés mellett, amely azonban a FOV állíthatósága ellenére is torzít időnként. Az pedig, hogy az ellenállás rejtekhelyén az eredeti Wolfenstein 3D első két epizódja egy játékautomatán lejátszható, hatalmas ötlet és flash a készítőktől!
A szinkron és a hangok szintén nagyon jól sikerültek, így nem ripacskodó a színészi hangjáték, az időnként a kazettás magnókból felcsendülő rettenetes, ’80-as évekbeli német popzene pedig igen széles mosolyt csalt minduntalan az arcomra. A vezérlés nagyon is kiált a jó öreg billentyűzet-egér párosért, de személy szerint én úgy éreztem, hogy kicsit túltolták a fejlesztők a billentyűkombókat. Egy becsúszáshoz pl. három, de egy mezei kihajoláshoz is minimum két gomb együttes lenyomása szükséges, amit egy ilyen stílusú alkotástól nem várna az ember.
Minden FPS-hősök apja, B.J. Blazkowicz ezúttal mellékszerepben tündököl az ikerlányai főszereplésével megjelent Wolfenstein: Youngbloodban, amely számos, máshol már ugyan látott, de a franchise-ban újnak számító elemet vezet be a szériába. A MachineGames és az Arkane Studios jó munkát végzett a játék fejlesztése során. Néhány patch ugyan még ráfér a programra, hogy a grafikai bugok, és főleg az MI irdatlan bugyutasága orvoslásra kerüljenek, utána azonban az egyik legütősebb, legzúzósabb, kooperatív mókára kihegyezett, de egyedül is játszható belső nézetes shooterbe kezdhet bele, aki szereti az ilyesmit.
