Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Football Manager 2020

Football Manager 2020 teszt – Nagy lépés a jó irányba

A sorozat évről évre halad előre ugyanazon az úton, de idén valamivel magasabb sebességbe kapcsolt.

2019.11.19. 13:10 | szerző: GeryG | Ismertető/teszt

A SEGA és az SI Games immár évtizedes közös múltra tekint vissza, amely során valami olyat alkottak, ami kis túlzással lassan kilép a videojáték-státuszból. Természetesen a Football Manager szériáról van szó, amely apránként olyan mélységű tartalommal szolgál a focibolondok számára, amivel egy kisebb csapatot már el is lehet a valóságban is irányítani. Persze a pro licencet nem fogja senki sem megkapni csak azért, mert a Football Manager 2020-ban BL-t nyert a Fradival, de a játék remek alapot ad ahhoz, hogy jobban megértsük, mennyire összetett és fárasztó munka folyik a háttérben egy-egy csapat háza táján. A szériára régóta jellemző, hogy az újabb és újabb részek mindig csak egy picit léptek előre az előzőhöz képest, mindig csak egy-két részterületet érintettek a fejlesztések. Idén viszont jóval több az újdonság, mint eddig megszokhattuk.

Football Manager 2020 teszt – Nagy lépés a jó irányba

Az alapok természetesen változatlanok, vagyis most is egy edző, egy menedzser, esetleg egy szövetségi kapitány karrierjét építhetjük fel. Választunk magunknak egy tetszőleges klubot a világ kb. bármely pontjáról, mellé (vagy helyette) valamelyik nemzeti tizenegy kispadját, és néhány egyéb paraméter beállítása, valamint virtuális fizimiskánk egyébként teljesen felesleges megszerkesztése után már kezdődhet is az első szezonra való alapozás. A fizimiskára visszatérve még egy gondolat erejéig: tényleg teljesen felesleges. Évek óta megvan a lehetőségünk rá, hogy megalkossuk virtuális másunkat, de valójában ennek az égvilágon semmi szerepe nincs. A 3D-s mérkőzések során ugyanis egy pálcikaember a legtöbb, amit látni fogunk magunkból, amint a technikai zónában hadonászik. Ehhez képest megadhatjuk az alkatunkat, a frizuránkat, ilyeneket. Arról nem is beszélve, hogy az egész látvány nagyjából a 2000-es évek legelejét idézi... Szerintem kár erre energiát és időt pazarolni nekünk is, de a fejlesztőknek is.

Ami viszont még mindig jó, sőt, idén érezhetően sokkal jobb lett, az a tényleges menedzsment játékmenet. A fejlesztők nem szakítottak a hagyománnyal, vagyis idén is csak bizonyos részterületekre koncentráltak, ám ezúttal érezhetően többet tettek bele, mint az elmúlt években. Kiemelten foglalkoztak az ificsapat, a B-keret és a kölcsönben más csapatoknál pallérozódó játékosaink fejlődésével. Ugyanígy sokat bővültek az edzések, a stáb feladatai, valamint a taktikai repertoár és a mérkőzésekre való felkészülés is. De ezek mind a rövidtávon működő elemek, van viszont egy hosszútávú is. Idén már arra is oda kell figyelnünk, hogy csapatunk megfeleljen a klub általános szemléletének, hosszú évek alatt formálódó filozófiájának. Egy Barcelonát aligha lehet hosszú ideig olaszos catenaccio felfogással úgy irányítani, hogy eredményes is legyen, és a vezetőség is elégedett legyen a látottakkal.

Football Manager 2020 teszt – Nagy lépés a jó irányba

De menjünk sorban! Ahhoz, hogy hosszú távon is sikeres legyen a csapatunk, nem elég innen-onnan magunkhoz csábítani a tehetséges vagy már befutott focistákat. Nem mindig válik be, de cserébe sokba kerül. Ennél sokkal hatékonyabb módszer lehet, ha kiemelten odafigyelünk a saját nevelésű fiataljainkra. Ebben a Football Manager 2020 sok lehetőséget ad a kezünkbe. A Development Centre menüben ugyanis részletes elemzést kapunk a fiatalok egyéni fejlődéséről, képbe kerülhetünk, hogy kikre érdemes jobban odafigyelni és kiket kell idővel csendben elengednünk. Ugyanígy a kölcsönben más csapatokban játszó játékosainkról is pontosabb adatokat kapunk, így nem csak a szezon végére derül ki, hogy érdemes volt-e őket elküldenünk vagy sem.

Az edzések régóta jól körül vannak járva a szérián belül, de idén egy picit tovább bővítették itteni eszköztárunkat is. Szerencsére ide köthető a szakmai stáb működésének megújulása is. Míg az elmúlt években rendszeresen éreztem azt, hogy jobb, ha minél több feladatot magam oldok meg, addig idén már tényleg rá lehet bízni az asszisztensekre, pályaedzőkre, gyúrókra és más segítőkre megannyi munkát. Saját asszisztensünk odáig merészkedik, hogy egy-egy mérkőzés előtt pofátlanul beajánlja a saját kezdő tizenegyét, ami gyakran szöges ellentéte az általunk kiállított csapattal. És bizony nem egyszer kiderült, hogy neki volt igaza...

Football Manager 2020 teszt – Nagy lépés a jó irányba

A mérkőzések előtt már nem csak sajtótájékoztatót kell tartanunk (bár ez továbbra is opcionális, de végre alaposan kibővítették a dialógusokat, így megint érdemes nem az asszisztenst elzavarni rá...). A játékosoknak is tartunk egy értekezletet, ám a korábbi részekhez képest itt már nemcsak lelkesítő beszédet kell eldarálnunk, hanem részletekbe menően ismertethetjük is velük a felállást, elvárásainkat, az elvárt játékfelfogást, az ellenfél feltérképezését, egyebeket. Ők pedig vagy jól vagy rosszul reagálnak ezekre. Ha például egy egyértelműen erősebb csapat ellen nyílt sisakos támadó focival küldöm őket pályára, hozzátéve, hogy itt bizony csakis a győzelem elfogadható, akkor már a kezdő sípszó előtt is tele gatyával és idegességtől reszkető lábakkal botorkálnak ki a pályára. És jó eséllyel ennek megfelelően fognak teljesíteni is. Szerencsére a mérkőzések során is alaposan belenyúlhatunk a taktikába, a felállásba, a játékstílus is módosítható, illetve nem maradtak ki a partvonal mellőli bekiabálások sem, amelyek néha azonnal éreztetik hatásukat.

Az átigazolási rendszerre eddig sem lehetett panasz, de idén erre is rátettek egy lapáttal. A kiszemelt játékosoknak nem elég zsíros szerződést kínálni sok-sok évvel és még több aláírási pénzzel, fizetéssel. Nem elég csak annyit ígérni, hogy „te barátom, kezdőjátékosnak érkezel”. Ennél jóval mélyebb tárgyalásra kerül sor, amely alatt azt is tisztáznunk kell, hogy nagyjából mennyi játékpercre számíthat, milyen státuszban. Komplett pályamodellt ajánlhatunk neki, amelyben lefektetjük, hogy mikor és milyen feltételek teljesülése mellett válhat idővel valóban megkerülhetetlen játékossá.

Football Manager 2020 teszt – Nagy lépés a jó irányba

Ahogy már korábban is említettem, idén is 3D-ben „csodálhatjuk” meg a mérkőzéseket. Ez sosem volt a széria erőssége, kezdettől fogva inkább csak egy kiegészítő funkciónak számított. És ezen idén sem sokat változtattak, habár némi fejlődés azért felfedezhető e téren is. De azért az egész kivitelezés már-már kínos színvonalat képvisel, amit ebben a formában legalább annyira felesleges erőltetni, mint a karaktergenerálást. Ez a játék nem erről szól, a rajongók sem azért veszik évről évre az aktuális epizódokat, hogy a meccseken a cseleket figyeljék. Arra ott a FIFA és a PES... A Football Manager széria eszenciáját a végtelen menü-, adat- és statisztikabámulás adja. De ha már van 3D-s meccs, akkor azt egy magát 2020-ként emlegető alkotástól azért ennél sokkal többet várnánk el. Pláne úgy, hogy ma már okostelefonokon is pár évvel ezelőtti FIFA epizódokat idéző színvonalú focis játékokat találunk.

A Football Manager 2020 ettől függetlenül egy remek játék lett, évek óta egyértelműen az egyik, ha nem a legjobb epizód. Korábban sokszor érezhettük úgy, hogy az aktuális fejlesztések csak olyan tessék-lássék látszatváltoztatások, amelyek alig adtak hozzá valamit a játékélményhez. Ezzel szemben idén egyértelműen érezni, hogy odatették magukat a srácok az SI Gamesnél. Az újdonságok mennyisége is több, de ezek kidolgozottsága és főleg hasznossága is sokkal értékelhetőbb, mint a korábbi részek fejlesztéseié. Ha a stúdió megmarad ezen a szinten és jövőre is legalább ennyit fejlődik a játék, akkor már most dörzsölhetik a tenyerüket a rajongók. De addig is, az FM2020 hosszú hónapokra a monitor elé fogja szögezni őket. ■

Football Manager 2020 teszt – Nagy lépés a jó irányba

A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a Cenega biztosította.

értékelés

Football Manager 2020

Football Manager 2020
Pozitívumok
  • Sokat bővült a mérkőzésekre való felkészülés, az edzések, a taktikai repertoár
  • Az ifik és a kölcsönben lévők fejlődését sokkal pontosabban nyomon követhetjük
  • A stáb is sokkal aktívabb és hasznosabb
Negatívumok
  • A 3D ebben a formában már-már kínos
  • Teljesen felesleges a 3D-s edzőt megalkotni, hiszen sosem látjuk, cserébe nagyon bugyuta az egész megvalósítás
Football Manager 2020
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
Football Manager 2020

hozzászólások (5)

Gest
Gest 2019.11.19. 16:40
Érdekes mennyire megosztó ez a 3d meccs lehetőség. Én FM13 óta játszok a szériával, de soha nem tudtam megszokni vagy akár csak elviselni a gombfocit, mindig 3d meccseket nyomatok és szeretem is a grafikáját bármennyire gagyi. Engem például a random generált fejek sokkal jobban zavarnak, szerintem erre kellene inkább grafikailag ráfeküdni, a 3d úgy "bájos" vagy hogy is írjam, ahogy van. Gondolom mások megint eltérően látják ezeket a dolgokat.
GeryG
GeryG 2019.11.19. 19:12
Kb amióta létezik a 3D-s meccs opció, azóta játszom én is azzal. És minden évben jött a duma, hogy idén sokat fejlődik ez a része a játéknak. Persze, ha most összehasonlítjuk az általad is említett FM13-at és az FM20-at, zongorázni lehet a különbséget, ez tény.

Abban is van igazság, amit írtál, hogy van egyfajta bája a dolognak, plusz az is igaz - ezt írtam is -, hogy messze nem ez a játék lényegi része. De valahogy akkor is úgy érzem, hogy ha csak egy ötfős kis csapatot ráállítanának stúdión belül, hogy rendesen lemodellezzék a 3D-s meccseket, máris fényéveket fejlődhetne ez a rész.

Én a magam részéről pl. imádnám, ha pl. a dribbling képesség nem csak mutatóban lenne a játékosoknál, hanem a pályán vissza is köszönne, ha valamelyik fineszesebb játékosom ügyesebben bánik a bogyóval. Nem hiszem, hogy ma már akkora mutatvány lenne nem csak imitálni az animációkat, hanem tényleg pontosan megcsinálni őket. Nem várok FIFA20 szintet valóban, mert arra semmi szükség. A grafika felőlem maradhatna is olyan, amilyen most, csak lennének pontosak az animációk és a mozgások. :)
quervo
quervo 2019.11.19. 19:51
Egy ilyen motorral kiegyeznék :-D
Raistlin666
Raistlin666 2019.11.19. 20:56
Ezzel nem csak Te!:-D

Én amúgy a 2011-el kezdtem és volt némi gombfoci. Az is jó volt, de a 3D motor azért kellett! Úgy 3 éve kiszálltam mert nagyon egykaptafának éreztem már...egy ilyen linkelthez hasonló motor miatt újra belevágnék a Seria D-be...:-D
GeryG
GeryG 2019.11.19. 21:01
Ha az utóbbi évek kimaradtak, akkor most pont érdemes lehet újra ránézni, mert most tényleg van értelmes újdonság. :)
ajánlott olvasnivaló