Az eredeti Blacksad album méretű képregényei csodás olvasnivalók. Juan Diaz Canales és Juanjo Guamido párosának noir történetei lebilincselőek, ahogy az ’50-es évek Amerikáját elénk tárják antropomorf karaktereikkel. A sztori egy magándetektív, John Blacksad fekete kandúr viszontagságos ügyeibe enged betekintést. A sorozatra jellemző a feszes történetvezetés, illetve a hihetetlenül aprólékos rajzok. Minden oldal egy művészeti csoda, ahogy a részletgazdag akvarell rajzok az állatok sokaságával megelevenednek előttünk. 2000 óta 5 kötete jelent meg a képregénynek, és egészen mostanáig kellett várni, hogy végre adaptálják videojátékra. A Blacksadben pedig van annyi lehetőség, hogy megannyi történetet hozzáköltsön a műhöz. Egyedül a kivitelezésen borulhat meg a projekt, hogy tudja-e hozni a széria hangulatát. A Blacksad: Under the Skin ugyan már a hónap elején felkerült a digitális piacterekre, de egészen a lemezes kiadásig kellett várnunk tesztelésével, mivel jócskán akadtak hibák a szoftverben. Bemutatóm a nagyméretű javítás után készült.
A Blacksad: Under the Skin sztorija egy öngyilkossággal indít, illetve a hulla megtalálásával. Az áldozat lánya bérel fel bennünket az ügy kivizsgálására. Egy árnyalt, csavarokkal teli, hamisítatlan noir történetbe csöppenünk. Blacksad orgánumát remekül eltalálták, a folyton dohányzó mélabús macsekot hasonlónak képzeltem el már a kötetek forgatása közben is. A legtöbb szereplő hasonlóan jól teljesít, főleg az ostobább jószágok remekelnek.
Ha el kéne helyeznem a cselekményt, akkor az első két könyv utánra lőném be. Így már a folyton lábatlankodó fotóriporter menyét, Heti is képviselteti magát, és John másik szövetségese, a németjuhász Smirnov is fontos szerepet játszik a történet alakulásában.
A képi világ kopottas, az eredetit ismerve többet vártam el ilyen téren. Viszont a zenék tökéletesek, a jazz melódiák sokat dobnak a hangulaton. A játékmenet viszont hagy kívánnivalót maga után. Hősünket irányítva megvizsgálhatjuk környezetünket, ezáltal következtetéseket vonhatunk le. A dedukciókat John szürkeállományába lépve párosíthatjuk, így gördíthetjük előre az elsőre egyszerűnek látszó ügyet. Beszédbe elegyedhetünk szemtanúkkal, telefonon kérhetünk vagy oszthatunk meg információkat szövetségeseinkkel. Döntéseink függvényében a befejezés biztosan máshogy alakul majd. A tárgyak vizsgálata nyomorult irányítással párosul. Macskánk csak fájdalmasan lassú sétára képes, a megvizsgálandó dologra pedig csak a közelükbe érve (és jó szögben állva) jelenik meg az interakciós ikon. Szerencsére ha több ilyen is van egymás mellett, akkor lehet váltogatni közöttük.
A fajára jellemző éles érzékszerveinek köszönhetően Blacksad gyakran kihasználja adottságait. A vizsgálódás alatt egy szagot kell elcsípni vagy egy részletet megfigyelni, néha meg kihallgatni egy-egy beszélgetést. Most ez a kurzor ilyenkor vagy működik, vagy nem. Alapesetben látnunk kéne egy szűkülő karikát, amelyben a rezgőfunkció is rásegít a megfelelő helyen tapogatózva. Az esetek egyharmadában valami tejfehér ködön át azt se tudtam, mit csinálok vagy keresek, és lábon hordtam ki stroke-okat miközben az erősödő rezgést keresve próbáltam bemákolni a keresett pontot. Ha pedig az egész cirkusz egy QTE-hez kapcsolódott, akkor megette a fene az egészet. Ezek a szekvenciák amúgy sem sikerültek jól, mert sokszor alig van idő rájuk reagálni (így ment el egy szereplőm a levesbe), és nincsenek jól kidolgozva.
Ami viszont dicséretet érdemel, az a sztori és a párbeszédek. Remekül táplálkozik a játék a képregényből ismert szereplőkből és helyszínekből, és az utolsó pillanatban is meg tudnak lepni egy ügyes húzással az írók. A tucatnyi programhibát, amelyekbe a végigjátszásom során belefutottam, csupán ez tudta kompenzálni, hogy valóban érdekelt a vége. A fene nagy javítás ellenére is olyan game breaking hibákra futottam rá, hogy ha nem lett volna lehetőség „előrébb lapozni” a cselekményben, akkor valószínűleg a felénél feladtam volna a stuffot. Az ellenőrzőpontok is elég rideg módon lettek elhelyezve, így egy-egy bug miatt nem egyszer kellett 10 perceket újra lenyomnom a haladás érdekében.
Így elég keserű szájízt hagyott bennem a Blacksad: Under the Skin, valamint egy nagy kettősséget. A játékmenet gagyesz, és a mechanika borzalmas, a negatívumokkal viszont csak az említett történetvezetés áll szemben. Az összes béna hibája ellenére hangulatos és szerethető a játék, de jócskán ráférne még mit foltozni. Teljesen máshogy terveztem erről a játékról írni, mert a képregény közel áll a szívemhez. Egyetlen adaptáció lévén kijelenthetjük, hogy ez áll a legközelebb a műhöz, de talán egy The Wolf Among Us típusú rendszer jobban állt volna neki. Inkább csak a hozzám hasonló, legelvetemültebb rajongóknak tudom ajánlani.
