Ki látta a Nyomd, Bébi, nyomd! (Baby Driver) című filmet? Ugye feltűnt, hogy a lövöldözések pontosan a zene ritmusára illeszkednek? Nos, a Beat Slayerben is valami hasonló dolgunk lesz: ritmusra kell konzervdobozzá pofoznunk egy nagy rakás robotot, hogy kiszabadíthassuk Dietrich karmaiból hősnőnk, Mia öccsét. Mindez nyakon öntve stílusos rajzfilmszerű grafikával és roguelite játékmenettel, azaz a fűbe harapva az összeharácsolt tapasztalati pontjainkból fejlesztve Miát immáron erősebben futhatunk neki a kihívásnak újra – erősebb ellenfelek ellen.
Nem vitás, az alapötlet nem teljesen új, nekem elsőre a Crypt of the Necrodancer ugrik be, mint valószínűsíthető ihletforrás (másodiknak meg a Hi-Fi Rush), de a Metal: Hellsinger, illetve a BPM: Bullets per Minute is hasonló játékmechanikával bír: küzdeni kell, de a mozdulatainknak a hallható zene ritmusára kell történnie. És ez szerencsére ebben az esetben is rendkívül szórakoztatóra sikerült. Természetesen a zene számít itt talán a legtöbbet, de nem lehet okunk a panaszra: saját szerzemény mind (licencelt nincs közöttük), és tökéletesen passzolnak a játék stílusához, élvezet ezekre a számokra pofozkodni.
Ha elég hosszú ideig sikerül tartanunk a tempót (alapesetben ez 20 ütés, rúgás, mozdulat után történik meg), Tanzrausch állapotba kerül Mia, amikor is többet sebez, kevesebbet sebződik – és egyéb effektek is aktiválódnak, attól függően, mit és hogy fejlesztettünk a játék során. Gyógyulni pedig az ellenfelek által néha elhullatott currywursttal tudunk.
Két futam között a bázison cseveghetünk barátainkkal, akik a jópofizások mellett hasznos tanácsokkal látnak el minket, illetve egy barátságosra állított robottal gyakorolhatunk is – ez főleg az új fegyvereink kipróbálásában nagy segítség. Mia fejlesztése is itt zajlik, a megszerzett tapasztalati pontjainkat itt költhetjük el új képességekre, fegyverekre, vagy egyszerűen csak tuningolhatjuk az életerőnk és/vagy a sebzésünk.
Bár a pályák nem, az ellenfelek és a pálya végi jutalom minden nekifutásnál változik – két pálya között pedig az elágazásoknál dönthetünk arról, milyen extrákra pályázunk, hogy aztán az egyes szakaszok végén jobb esélyekkel pofozzuk le az előttünk lévő főmuftit. És tulajdonképpen az egyetlen komoly kritikám pont a pályadesignra vonatkozik: értem én, hogy egy alternatív Berlinben járunk, de lehetett volna ennél azért markánsabban különböző „világokat” alkotni az egyes fejezetekhez szerintem...
Nem is nagyon ragoznám tovább a dolgot, mert a Beat Slayer egy igencsak kellemesre sikerült cucc lett, ami mind a ritmusjáték, mind a hack’n’slash rajongókat képes megszólítani és rabul ejteni. Nem korszakalkotó, de amit csinál, azt nagyon jól csinálja. Szerencsére demo is akad, így kockázat nélkül kipróbálhatja bárki.
