A 3D Realms a jelek szerint nem elégedett meg a nyáron megjelent Ion Fury sikereivel, és megcélozták, hogy a New Blood Interactive-hoz hasonlóan a modern retro-FPS műfaj királyaivá váljanak. Legalábbis erről tanúskodik Wrath: Aeon of Ruin című legfrissebb kiadásuk, amelyről legutóbbi retro FPS-eket összefoglaló cikkemben is hírt adtam már, azonban azóta végre a kezeim közé is kaparinthattam a játék korai változatát, így megtapasztalhattam, amit már a bejelentés óta sejtettem – hogy egy eszméletlenül ütős, a stílus rajongói számára gyakorlatilag kötelező darabról van szó.
A Wrath-en dolgozó KillPixel Games csapata ugyanis veterán moddereket takar, akiknek többek között a minden idők valaha készült legjobb Quake-modjaként emlegetett Arcane Dimensionst is köszönhettük. A 3D Realms támogatásának hála pedig megkapták a lehetőséget, hogy egy jelentősen felturbózott Quake engine-nel, a DarkPlaceszel (amelynek grafikai opciói természetesen a 4K felbontástól 1994-95-öt idéző szintig pixelesíthetőek) elkészítsenek valamit, ami mintha a legelső Quake szellemi örököse lenne, a teljesség kedvéért pedig még leszerződtették Andrew Hulshultot is, ismertebb nevén az Embert Aki Gyakorlatilag Az Összes Retro-FPS Zenéjét Készíti (tudom, hosszú titulus, de egészen fülbemászó, akárcsak az általa összerakott dallamok).
Főhősünk az Outlander, egy misztikus zsoldos, akinek megbízása szerint végeznie kell az Öreg Világ Őrzőivel, egykor angyali teremtményekkel, akik szolgálóikkal együtt ocsmány, veszedelmes démonokká torzultak, és puszta létezésük veszélyt jelent a világra. Ehhez sorra végig kell látogatnia az általuk uralt birodalmakat, lekaszabolni alattvalóikat, felfegyverkeznie különböző ereklyékkel, majd megnyitnia a búvóhelyükre vezető utat. Sajnos a kaland jelenlegi változata még igencsak nyúlfarknyi – az első fejezet két pályája érhető el –, ám már ezekből is egyértelmű, hogy a KillPixel csapata apait-anyait beleadott a fejlesztésbe.
A játék eszméletlenül hangulatos, témáiban a fejlesztők mintha egy picit erős mintaként tekintettek volna a From Software Souls-szériájára, ez azonban csak előnyére vált. Mind a helyszínek, mind a gyomorforgató ellenfelek (akik közt helyenként ki lehet szúrni egy-egy klasszikus Quake-beli rém felújítását) zseniálisan el lettek találva. A DarkPlaces engine-nek hála a helyszínek egyszerűen hatalmasak, a játék pedig néha ellenfelek tucatjait szabadítja egyszerre a nyakunkba, mégsem tapasztaltam semmiféle lassulást vagy akadást a rengeteg lövedék és cafatokra szakadt modellek hatására sem. A fejlesztők ráadásul egy igen ügyes húzással csavartak egyet a klasszikus FPS-ek nehézségi szintjén, illetve a felvehető speciális képességek koncepcióján. Ezeket az ereklyék formájában felvehető képességeket az Outlander eltárolja inventory-jában, hogy aztán a legalkalmasabb pillanatban süthessük el őket, ami gyakran igen komoly taktikai döntések meghozatalára késztet. Ereklyéink sorát ugyanis igen érdekes példányok ékesítik, köztük például olyannal, amely használatakor sebezhetetlenné tesz, ám amint lejár a hatása, azonnal az elhalálozás küszöbéig darálja le életerőnket.
Ám ami a Wrath talán legegyedibb húzása a műfaj alapértelemezett megoldásaihoz képest, hogy a mentés is egy ilyen ereklye formájában jelenik meg, így nem menthetünk bármikor bármilyen gyakran – hacsak nem találunk egy erre a célra tervezett, egyszer használatos szentélyt (amelyből pályánként legfeljebb egy-kettő van), szükségünk van a Soul Tether nevű tárgyra, amelyet viszont szintén csak igen limitált mennyiségben gyűjthetünk be (ráadásul többnyire kicsit eldugottabb és titkos helyekről), ez pedig minden nagyobb terem, minden nehezebb szakasz után döntés elé állít: elhasználunk egyet, vagy tartalékolunk, hátha később nagyobb szükségünk lesz rá.
A Wrath: Aeon of Ruin nem egyszerű nosztalgiavonat, és nem is retro-FPS köntösbe öltöztetett indie ötlet, hanem vérbeli, kőkemény lövölde keményvonalas, veterán rajongók számára, akik valószínűleg minden egyes motívumát, minden fegyverropogását élvezni fogják az utolsó percig. Amennyiben abba a generációba tartoztok, amely hozzám hasonlóan ezeken a játékokon nőtt fel, a mai napig szívesen előveszitek a régi Quake-eket, Build engine játékokat egy kis nosztalgiázáshoz, kötelező vétel, végleges változata pedig, amely 2020-ban egy igen komoly multiplayer móddal megpakolva érkezik, de a fejlesztők tervei szerint a megjelenés után is folyamatosan bővül majd új játékmódokkal és opciókkal, túlzások nélkül az év egyik legjobb megjelenése is lehet majd.
