Hogy kicsoda Hatsune Miku? Hogy nem ismered? Ó, őt igazán senki sem ismeri (Japánon kívül), mert hol ilyen, hol olyan! Bámulatosan tudja változatni a ruháját! Ha akarja, olyan, mint egy hercegnő. Vagy cicalány. Vagy szurkolólány. Vagy iskoláslány. Vagy…

Szóval kicsoda Hatsune Miku? És hogyhogy nem is létezik? Roppant egyszerű a válasz: azon felül, hogy egy kitalált karakter, valójában nem emberi hangja van: egy énekszintetizátor énekli a dalait. 2007-ben a Yamaha által fejlesztett Vocaloid énekszintetizátor fejlesztését átvette a Crypton Future Media, akik azonnal egy kitalált énekest építettek köré, ő lett Miku, az örökké 16 éves kamaszlány. Olyannyira befutott, hogy nem egy koncertet is adott – ekkor egy speciális bevonatú üveglapra vetítették ki, ahogy tolja a showt. Immáron bő 10 éve készül a szereplésével ritmusjáték, a most Switchre megjelent Hatsune Miku: Project DIVA Mega Mix a 18. a sorban a spinoffokat is beleszámolva, szóval nem ma kezdte a szakmát.
Maga a játék igazából nem sokkal több, mint a régen nagy divatnak örvendő többi ritmusjáték (mint mondjuk a Guitar Hero vagy a Dance Dance Revolution) – nyomkodni kell ritmusra a megadott gombokat nagyon ügyelve az időzítésre, cserébe a háttérben megy egy videoklip, amit maga a játékos úgyse tud nézni a koncentráció miatt, ellenben a közönsége remekül szórakozhat (vagy a klipen, vagy a bénázáson). Persze az se mindegy, hogy nézünk ki, így az eredményünk függvényében elért VP-pontokból tudunk göncöket vásárolni. És hogy ne legyen túl könnyű a dolgunk, Mikunak közben lettek barátai, akik szintén az énekesi pályára léptek, és természetesen nekik is akad megvásárolható hacuka rogyásig. Unatkozni nem fogunk, ha ki szeretnénk maxolni ezt a részét a játéknak... A dalkínálat is igencsak kövér lett: az elmúlt 10 évből 101 dalt válogattak össze a készítők – bár elég változatosnak tűnik ez így első blikkre, azt azért nem árt észben tartani, hogy ez mind a J-pop műfaj keretein belül marad (bár azon belül egész változatos).

A játékmenet maga egész barátinak néz ki eleinte: 10-es skálán pontozódnak az egyes dalok nehézség szerint, de ez azért megtévesztő: piszok nehéz tud lenni a játék még a leggyengébb, 1-es fokozaton is, ha tökéletesre szeretnénk telejesíteni. Amúgy valahol 5-ös–6-os szint környékén kezdődik az ínhüvelygyulladás-indikátor – a 10-es szerintem túltesz még a Through the Fire and Flamesen is (Guitar Heró-sok tudják, miről beszélek – a többieknek meg úgy fogalmaznék, hogy az már a zenei Dark Souls). És ezt alapesetben Joy-Connal kéne lepötyögni... Nem lehetetlen, de na! És ez csak a „sima” árkád mód – ott a mix mód, ami Switch specialitás. Itt két gombot kell csak nyomkodni – de közben bőszen kell hadonászni a Joy-Conokkal! Nem tudom, az én mancsom remeg ennyire (pedig nem is iszom – annyit), vagy a játékkal lehet valami, de ez valami elképesztő érzékeny... A pontosságot tudtam javítani a Joy-Conok kalibrálásával a Switch menüjében, de itt még némi reszelnivaló vár a fejlesztőkre, azt hiszem. Szintén Switch-exkluzív egyébként a pólótervező: ha valaki elég ügyesen tud gamepaddel rajzolni (mert miért pont itt kellene hasznosítani az érintőképernyőt?), akkor összehozhat mindenféle érdekes designt, amit aztán a szereplők viselhetnek a klipek alatt.
Ami pedig a megvalósítást illeti: a manga/anime stílus adott, ez már eleve eldönti, kinek tetszik és kinek nem. Ezen túlmenően azonban valami fura oknál fogva a Project DIVA jobban néz ki dokkolva, mint kézikonzol módban – utóbbiban játszva nagyon recések az élek, és kissé homályos is a kép. Tévén vagy monitoron nézve nincs különösebb gond... Valamit ezzel illene kezdeni, mert nagyon rombolja az összképet. A hangzásról viszont csak elismerően írhatok, bár egy kifejezetten zenei játéknál ez erősen elvárt dolog.
Van még létjogosultsága a klasszikus ritmusjátékoknak így 2020-ban – főleg úgy, hogy a Just Dance régóta kínál modernebb élményt, illetve jön a Fuser is nemsokára a lustábbaknak? Jó kérdés... A Hatsune Miku: Project DIVA Mega Mix ugyanis változtatás nélkül hozza a hagyományos játékmenetet, ami ugyan szórakoztató, de kissé primitívnek hathat ma már, ha objektíven próbáljuk nézni. A mix mód valamelyest árnyalja a képet, de szerintem a Switch képességeit kicsit kreatívabban is kihasználhatták volna (ez még inkább érvényes a pólótervezőre). De ha ezeken felül tudunk emelkedni, és bírjuk a J-pop műfajt, akkor érdemes próbát tenni a türkizhajú leányzóval – szerencsére demó is rendelkezésre áll.