Amikor az év elején teszteltem a Persona 5 fantasztikusra sikeredett, Royal alcímű bővített kiadását, még nem is sejtettem, hogy alig pár hónapon belül megismételhetem az élményt, nem is akármilyen formában. Ahogy akkor is említettem, a Shin Megami Tensei: Persona széria készítőinek szokása, hogy a sorszámozott, hivatalos részek néhány év elteltével kapnak egy tartalmilag erősen kibővített és finomhangolt változatot, amely az alapból kiváló, szinte kivétel nélkül instant JRPG-klasszikusokat egy még letisztultabb és addiktívabb élménnyé formálja (és nem mellesleg plusz 20-30 órányi tartalommal bővíti az amúgy is durván 100 óra körül mozgó játékidőt). Ez volt a Persona 5 számára az idei Persona 5 Royal PlayStation 4-en, a Persona 3 számára a Persona 3 FES és a Persona 3 Portable PS2-n és PSP-n, a Persona 4 számára pedig a 2012-ben Persona 4 Golden – exkluzívan a Sony szerencsétlen sorsú második kézikonzolján, a Vitán.
A Vita-exkluzivitás egyrészt zseniális húzás volt, hiszen csak a közvetlen ismerőseim körömből nem egy emberről tudok, aki végül a Persona 4 Golden miatt vette meg a kis konzolt, viszont miután a Sony fokozatosan megvonta, majd le is állította a támogatását, a széria rajongói súlyos dilemma elé kerültek, hiszen ha a klasszikus játék (amely gyakorlatilag a PlayStation 2 talán legjobbra értékelt JRPG-je volt, ami figyelembe véve az igen impozáns felhozatalt a platformon, nem kis szó) „teljes” kiadását akarták végigjátszani, pusztán emiatt keríteniük kellett egy PS Vitát. Majd az idei PC Gaming Show előtt váratlanul felreppentek a hírek, hogy a műsor során lerántják majd a leplet a Golden PC-s portjáról, ami meg is történt, ráadásul a számítógépes verzió gyakorlatilag a bejelentéssel egy időben meg is jelent, igen baráti, alig 20 euró körüli áron.
Ez nem kis esemény, hiszen lényegében egy Final Fantasy horderejű klasszikusról beszélünk, amely (ha nem számolom a Shin Megami Tensei anyaszéria más hajtásait, a verekedős Persona spin-offokat és a legelső rész nem túl jól sikerült, feledésbe merült Windowsos átiratát) eddig kizárólag a Sony konzoljait örvendeztette meg, az egyes részek pedig jellemzően olyan kiváló történettel és ikonikus látványvilággal, hangulattal rendelkeztek, amiből gyakran születtek anime- és mangaadaptációk is. A Persona 4 volt számomra is az a pont, amikor először találkozhattam a szériával, és bár akkor nem volt lehetőségem végig is játszani PS2-n, azóta követem aktívan a szériát.
Helyszínünk egy japán kisváros, Inaba, főhősünk új otthona, miután szülei folyamatos utazása és elfoglaltsága miatt kénytelen egy évre leköltözni nagybátyjához és unokahúgához, illetve a helyi középiskolában folytatni tanulmányait. Érkezését követően nem sokkal rejtélyes gyilkosságok rázzák meg a környéket, amelyek különösen felkavaró része, hogy az áldozatok testére különböző antennák és telefonpóznák tetejére akasztva akadnak. A főhős újdonsült osztálytársai révén rábukkan az Éjféli Adásra, egy különös, rémisztő tévéműsorra, amelyben minden éjfélkor felbukkan az aktuális áldozat, mintha valamilyen borzalmas, túlvilági helyen esett volna csapdába. Mint később kiderül, az Éjféli Adás valójában ablak egy párhuzamos, halálos dimenzióra, a TV Világra, amely a csapdába esett áldozatok belső félelmeiből, lelki torzulásaiból épül fel, és amelyben a különböző komplexusok, fóbiák, félelmek gyilkos teremtményekként manifesztálódnak – főhősünk azonban az első ilyen konfrontáció során kontaktusba lép a personájával, a külvilág felé mutatott személyisége manifesztációjával, amelynek révén képes megküzdeni az árnyak néven emlegetett lényekkel és befolyásolni a TV Világ alakulását.
A cselekmény során egyre bővülő csapatunkkal a feladatunk a leendő áldozatok kimentése a következő ködös reggel előtt (ugyanis amikor Inabában köd van, a TV Világban kitisztul az idő, és az Árnyak megvadulnak, jellemzően végezve a csapdába esett áldozatokkal), valamint kideríteni, ki az a rejtélyes sorozatgyilkos, aki célpontjait szándékosan belöki ebbe a dimenzióba. Emellett természetesen rengeteg mellékküldetés is megoldásra vár, gyűjtögethetjük, fejleszthetjük, összeolvaszthatjuk a különböző personákat, diákmunkát is vállalhatunk, hogy nagyobb keretből finanszírozhassuk felszereléseinket, órákon vehetünk részt, hogy növeljük karakterünk tudását, valamint ápolhatjuk a társainkhoz fűződő kapcsolatot a Social Link rendszeren keresztül. Ennek révén ahogy az egyes szereplőkhöz fűződő viszonyunk egyre javul, úgy tudjuk egyre hatékonyabban használni (vagy egyáltalán megnyitni) a tarot kártyákkal szimbolizált személyiségjegyükhöz fűződő personákat is.
A Golden kiadás pedig mindezt az eredeti, 2008-ban megjelent PS2-es változathoz képest új karakterekkel, mellékküldetésekkel, jelenetekkel bővíti, illetve alakítja is át kissé, ugyan nem olyan mértékben, mint a Persona 5 Royal kiadása, ám pont eléggé ahhoz, hogy még azoknak is érdemes legyen újrajátszania, akik esetleg PS2-n már végigpörgették. A játék látványos, J-pop által inspirált audiovizuális stílusa mestermű, harcrendszere a végletekig csiszolt (nem mellesleg nehézségi szintje igen széles skálán állítható, akár addig a fokig, ahol a harcok semmiféle kihívást nem tartogatnak, és teljes mértékben a történetre lehet koncentrálni), hangulata remekül ötvözi a shonen animék pörgős stílusát a helyenként igen nyomasztó és rémisztő pszichológiai horrorral. A PC-s változat pedig közel tökéletes – ugyan a grafikán meglátszik, hogy nem mai alkotásról van szó, ha figyelembe vesszük, hogy a portolás lényegében a Vita változat alapján történt, egészen döbbenetes a minőség, a kontroller mellett teljes mértékben támogatott az egér-billentyűzet alapú irányítás, a grafikákat, hangokat pedig igen széles skálán állítgathatjuk, és még egy viszonylag régebbi hardveren is gond nélkül kisajtolható belőle a 60 fps sebesség.
Persona 5 Royal teszt – Útmutató, hogyan kell ütősen bővíteni kiváló alapot
Ha esetleg van durván kétszáz szabad órád, lenne számodra egy ajánlatom...
A Persona 4 generációja egyik legkiválóbb játéka volt, PC-re látogatása pedig az év egyik legnagyobb meglepetése és játékos eseménye. Ha szeretitek a JRPG műfaját, az animéket, esetleg más formában már szemeztetek vele, gyakorlatilag kötelező tennetek vele egy próbát – már csak abban reménykedhetünk, hogy előbb vagy utóbb a sorozat többi része is hasonló portokat kap majd.
