Régen (és én ez alatt a ’80-as, ’90-es éveket értem) nemigen voltak a játékok túlbonyolítva. Adott volt egy néhánypixeles karakter, aki hasonlóan kimunkált helyszíneken ugrált/harcolt/küzdött valaminek a megszerzéséért vagy valaki(k)nek a kiszabadításáért, néminemű zenének és effekteknek nevezett ciripelés kíséretében. Pont. Nem voltak eget rengető sztorik, nem kellettek több tucat designert, programozót, zeneszerzőt, menedzsert és egyéb szakembert egyesítő csapatok, pláne nem külön divíziók. Olyan kor volt ez, amikor még az Electronic Arts is egy mezei fejlesztő volt, ráadásul kezdetben nem is a legprominensebb. És hogy miért írom ezt most le? Nos, jelen tesztalanyom minden porcikájában ezt a korszakot idézi. Hát ezért. A svéd Nexile apró fejlesztőcsapat Jump King nevű platformere PC után nemrég a mai vezető konzolokra is megjelent, így jómagam a PlayStation 4 verzióval tehettem egy (szorozva tíz a sokadikonnal) próbát.
A mai szemmel a minimálisnál is kevesebb kezdeti információ vagy alapfelütés gyakorlatilag a játék címéből és alcíméből (There is a Smoking Hot Babe at the Top) áll. Ezek értelmében van egy páncélos hősünk, aki tud ugrani, és valahol, valaminek a csúcsán egy jó nő várja. Kell ennél több? Régen sem kellett, ma is elég mindenre (is). Kis lovagunkkal nekiindulunk hát a függőleges ismeretlennek, hogy gondosan kiszámított és időzített ugrásokkal jussunk mind magasabbra. Közben persze az sem árt, ha oda érkezünk, ahová szerettünk volna, és közben nem trafálunk el semmit. A vezérlés és a játékmenet annyit tesz, hogy az ugrás gomb hosszabb-rövidebb megnyomásával, valamint az irányzék állításával megkíséreljük eltalálni az áhított célt. Landolás előtt már csak nagyon limitált lehetőségünk van egy kis finomításra, és gyakran mandinerből kell közlekednünk.
Ha elvétjük a platformot vagy nekimegyünk valaminek, esetleg mibelénk ütközik bármi, leesünk. Nem csak kicsit, gyakran sok-sok képernyőnyit. Checkpointok amúgy madarak képében jelentkeznek, természetesen nem túl gyakran, és annak esélye sincs, hogy mi mentsük el a játékot nem kevés véres verítékkel megöntözött próbálkozás után, mert megfőtt a paprikás krumpli. Ez a szivatás annyira a játék része, hogy a jutalmakat is a letaknyolások miatt kapjuk. Az, hogy kinek mekkora a tűrőképessége, teljesen egyéni adottság, de vérnyomásproblémákkal küzdő vagy fáradt felhasználóknak biztosan minimum erősen ellenjavallt a program elindítása, tekintve, hogy irtózatosan nehéz a Jump King.
A játékmenet mellett a kivitelezés is abszolút retro. A képi világ és a hangzás egyaránt a 16-bites korszakot idézi, ami egy ilyen játékhoz teljesen jól passzol. Felfelé haladva mindenféle környezetbe botlunk a maguk finomságaival egyetemben, így erdős, jeges, fáklyákkal megvilágított kastélyokat idéző, valamint számos egyéb helyszínen hopponálhatunk utunk során. A muzsika és a hanganyag is kimerül egy kis cincogásban, és mégsincs hiányérzetünk. Hiába, a mai csilli-villi csodáknak sok tíz éve megágyazó ősök bizony tudtak valamit, ami ma is eladható.
A Nexile Jump King névre keresztelt, minden ízében retro platformere megérkezett a PC után a mai konzolokra is. Aki hozzám hasonlóan még emlékszik a videojátékok hőskorának halhatatlanjaira, az azért, aki pedig még „mai csirke”, az azért vágjon bele ebbe a durvánál is erősebben nosztalgikus platformerbe. De csak akkor, ha erősen bírja a stresszt idegekkel, és van elegendő kontrollere, ha bármi is történne!
