26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Hotshot Racing teszt – Képeslap Retro-Árkádiából

Esztelen száguldozás a poligonok földjén.

Írta: Sityi

Ha egy olyan egyszerű játékról van szó, mint a Hotshot Racing, és már írtunk róla előzetest, nehéz bármit is hozzátenni a végleges produktum kapcsán. Ebben az esetben talán van némi helyzeti előnyöm: B_Renato97 kolléga PC-n nyüstölte a bétát, én pedig Switchre kaptam meg a végleges verziót, így egyben némi port riport is lesz a cikk.

Hotshot Racing teszt – Képeslap Retro-Árkádiából

Szóval itt van ez a retro kivitelezésű árkád autóverseny – és tulajdonképpen ezzel mindent elmondtam. Alapesetben checkpointos versenyeket tolhatunk a 8 versenyző 4-4 verdája közül választva – ezek a járgányok eltérő tulajdonságokkal bírnak, nem is biztos, hogy mind versenyképes, de legalább szabadon cicomázhatóak a nyereménypénzből (ahogy valamennyire a tulajdonosaik is). A bajnokságok végén ha nyertünk, versenyzőnk egy rövid filmecske keretén belül meséli el, hogy ez mit is jelent számára, és mik a jövőbeni tervei.

Na de mi van, ha csak lazítanánk egy kicsit? Semmi gond, két másik játékmód segít levezetni a napi feszkót – mindkettő a túlélésről szól valamilyen formában. A Cops & Robbersben 6 játékos inul rablóként, 2 rendőrként. A rendőrök nem sérülnek, és a cél lezúzni a rablókat, mielőtt célba érnek. A Drive or Explode-ban pedig 140 mérföld/óra sebesség alatt sebződünk, ahogy a koccanásokat is erősen megérezzük – persze a checkpointoknál valamennyit gyógyulunk. A cél itt is az, hogy túléljünk, és elsőként érjünk a célba. És ha már köpködtem egy sort a Project Cars 3 mesterséges bambaságát (nem, az nem intelligencia), itt muszáj dicsérnem: közepes fokozaton küzdős, de nem lehetetlen nyerni. Na, valahogy így kellett volna, kedves Slightly Mad Studios. :P

A Switch verzió az egyszerű, de stílusos grafikának hála remekül száguld mind kézikonzol módban, mind dokkolva, és a négyfelé osztott kanapés többjátékos mód sem maradt ki. Egy extra azért bekerült, mutatván a törődést, hogy nem csak sima kopipaszta+optimalizáció átírásról van szó: van giroszkópos kormányzás is, azaz amolyan Mario Kart stílusban is lehet terelgetni eszelősen száguldozó roncstelepszökevényeinket.

Cikkajánló
Hotshot Racing próbakör – Múltidéző kocsikázás

Hotshot Racing próbakör – Múltidéző kocsikázás

Retro arcade pixelverseny, mintha csak a '90-es években lennénk.

Hotshot Racing teszt – Képeslap Retro-Árkádiából

Van az úgy, amikor a sok nagyot álmodó és rengeteget nyújtó megacímek mellett az ember valami kicsire, egyszerűre vágyik. Ha ez épp autóverseny, akkor a Hotshot Racing egy tökéletes jelölt erre. Nem akar többnek látszani, mint ami; csak szórakoztatni akar – és ezt remekül teszi, ráadásul partijátéknak sem épp rossz. És ha már ketten ajánljuk innen, akkor az jelent valamit...

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Könnyed kis száguldozás, akár többen is egy gépen
  • Mintaszerű Switch port
Negatívumok
  • Lehetne kicsit gyökeresebb különbség is a két extra játékmód között

További képek

  • Hotshot Racing
  • Hotshot Racing
  • Hotshot Racing
  • Hotshot Racing
  • Hotshot Racing
  • Hotshot Racing
  • Hotshot Racing
  • Hotshot Racing
  • Hotshot Racing
  • Hotshot Racing
  • Hotshot Racing
  • Hotshot Racing
  • Hotshot Racing
  • Hotshot Racing
  • Hotshot Racing
  • Hotshot Racing
  • Hotshot Racing
  • Hotshot Racing
  • Hotshot Racing
  • Hotshot Racing
  • Hotshot Racing

Hotshot Racing

Platform:

Fejlesztő: Lucky Mountain Games

Kiadó: Curve Digital

Megjelenés:
2020. szeptember 10. PC
n/a: PS4, X1, Switch

Minimális rendszerigény: Intel Core i3-4130T 2,9 GHz/AMD FX 6300 3,5 GHz, 4 GB RAM, GeForce GTX 770 /Radeon HD 7870 1 GB memóriával, 8 GB háttértár, 64-bites Windows 7

Ajánlott konfiguráció: Intel i5-8600K 3,6 GHz/AMD Ryzen 5 1600X 3,6 GH), 8 GB RAM, GeForce GTX 970/Radeon RX 570 2 GB memóriával, 12 GB háttértár, 64-bites Windows 10

» Tovább a játék adatlapjára

Sityi

Sityi
Örökifjú hardvertudor, csúcsamatőr fotelpilóta, botcsinálta zenészkezdemény. De amúgy békés majdnemmindenevő. Vonzódik a kerek dolgokhoz: legjobban a kormánykerék és a DJ-kontrollerei mögött érzi magát.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!