Az indie fejlesztők kitartó munkásságának hála a kalandjátékok új reneszánszukat élhetik, még úgy is, hogy legfőbb megmentőjük, a Telltale Games sajnálatos és nem túl büszke haláltusa után bedobta a törölközőt. A folyamat elért arra a pontra, ahol a klasszikusok előtti főhajtások mellett egészen érdekes, új próbálkozásoknak is tanúi lehetünk, amelyek egészen szokatlan ötletekkel, esztétikával vegyítik a bevált koncepciót.
A Paradise Killer esetében ez az elem az újabban egyre több helyen visszatérő vaporwave stílus, amely eredeti koncepciójában a fogyasztói kultúra pengeéles kritikájaként a kora '90-es éveket idéző számítógépes hirdetésekből, mangákból, cyberpunkból, liftek és várótermek tipikus lo-fi zenéiből építette fel eszköztárát. Új iterációiban a társadalomkritika nem mindig és nem feltétlenül úgy mutatkozik meg, mint eredeti hódításakor, ám jelentős különbség, hogy ezúttal mintha egyre szélesebb közönséget érne el, és egyre több játékfejlesztőt is inspirálna. Az eddigi legjelentősebb debütálás a 2018-as szürreális Verlet Swing című FPS-platformer mellett a tavalyi Hypnospace Outlaw volt, amely egy régi, Windows 95-öt idéző operációs rendszer, és azon keresztül elért retro weboldalak formájában késztette a kibertérben elkövetett bűncselekmények felderítésére a játékosokat, illetve underground játékosoknak talán még beugorhat a 2015-ben megjelent Mall Quest is, amelyben egy szürreális, vaporwave stílusú plázában kellett különböző feladatokat teljesíteni.
A Paradise Killer a stílus talán legnagyobb, leginkább tömegfogyasztásra alkalmas változata, amely a bizarr, szürreális elemek megtartása mellett egy kifejezetten érdekes történetet, és remek ötleteket csomagol egy sziget méretű, nyílt világú, visual novel elemeket is kombináló detektívjátékba. Helyszínünk Paradise szigete egy elszeparált valóságsíkon, ahol a társadalom célja halott, idegen istenek feltámasztása a szigetről származó lélekenergia folyamatos táplálásával. A probléma csupán az, hogy előbb vagy utóbb a sziget lakossága mindig használhatatlanná válik, hol eluralkodó téboly, hol démoninvázió, hol katasztrófák hatására. Az ilyen, néhány ezer évenként bekövetkező kataklizmák alkalmával a sziget vezetői az összes civil rituális feláldozásával reagálnak, majd a felszabadult energiákból megalkotnak egy új, remélhetőleg tökéletesebb szigetet. A 25. sziget megteremtése és a 24. sziget felszámolása során azonban nem várt hiba csúszik a képletbe: a folyamatot felügyelő teljhatalmú Tanácsot ugyanis a jelek szerint lemészárolják elvileg sebezhetetlen erődítményük szívében.
A szigetek igazságszolgáltatásának pártatlan felelőse, a Bíró ekkor úgy dönt, hogy visszahívja a korábbi kudarca miatt örök száműzetésre ítélt mesterdetektívet, Lady Love Diest, aki három millió napon keresztül szemlélhette az Idle Island nevű, több száz méter magasba emelt luxusbörtön unalmából az újabb és újabb szigetek felemelkedését, majd bukását. A rutinnyomozás – adott a gyanúsított egy, a helyszínen véres kézzel talált, démoni megszállotságtól szenvedő közveszélyes bűnöző formájában – azonban sokkal komplexebbnek bizonyul, mint azt elsőre hitte. Mint kiderül, Paradise több tízezer éves elitjének számos tagja furcsa titkokat rejteget, és közülük nem egy igen komolyan profitált a Tanács meggyilkolásából – már ha egyáltalán valóban meghaltak, a tetthelyre ugyanis a mágikus pecsétek miatt még senki sem tudott belépni. Love Dies feladata így, hogy Starlight nevű, önálló öntudattal bíró laptopjával, és az összekötőjeként funkcionáló démonnal kiderítse, ki is lehet a Paradise Killer.
A játék lényegében egy hatalmas, nyílt kirakósjáték, amelynek minden szegletében akadhatunk valamilyen nyomra, mellékküldetésként funkcionáló történetszálra, vagy csak egyszerűen furcsa tárgyakra, bizonyítékokra, amelyekből szép lassan rekonstruálhatjuk a korábbi szigetek történetét is. Bármikor dönthetünk úgy, hogy megtaláltuk a tettest, és megvádoljuk őt a Bíró előtt, ez a döntésünk azonban nem feltétlenül lesz helyes. Elképzelhető, hogy az egyes helyszínek alapos vizsgálatával például olyan nyomokra akadunk, amelyek azonnal megcáfolják egy vagy több karakter alibijét, a gyanúsítottak a velük ápolt kapcsolat fényében (amelynek mélyítéséhez Love Dies baráti bájcsevely mellett néha segítségül hívhatja legendás alkoholfogyasztási képességét is) esetleg kulcsfontosságú bizonyítékot fedhetnek fel, vagy megvádolhatják egymást. Nehéz nem észrevenni a párhuzamokat az olyan játékokkal, mint a The Witness vagy a Myst széria a vaporwave audiovizuális stílusa mögött, ám a játék logikai fejtörői közel sem annyira nehezek, maga a detektívesdi pedig olyannyira szürreális, őrült és addiktív folyamat, annyi potenciális lehetőséggel, útvonallal, hogy szinte észrevétlenül pörög a játékidő.
Külön dicséretet érdemel az első perctől nyilvánvaló koncepció, hogy a nyugodt, bájos, humoros atmoszféra mögött Paradise szigete valójában egy fekete mágiával fűtött disztópia, amelynek a rituális gyilkosságok, az embertelen, ősi istenek bálványimádata mindennapos elemei. Több mellékküldetést is vállalhatunk például a sziget egykori lakóinak hátramaradt szellemeitől, akik valamilyen elintézetlen ügy miatt nem csatlakozhattak az új sziget megalkotásához felhasznált barátaikhoz, családtagjaikhoz, így Love Dies feladata, hogy különböző jutalmakért cserébe segítsen nekik továbblépni. Egyetlen negatívumként talán a játék valuterendszerét tudom felhozni – ugyanis külön kitér arra, hogy a limitált mennyiségben gyűjtögethető valuta, a blood crystal különböző célokra használható fel, lefizetéstől kezdve különböző extra felszerelések vásárlásáig, ennek fényében pedig Paradise méretes szigetén inkább gyalog rohangáltam mindenhová, hogy ne költsek feleslegesen a fizetős fast travel rendszerért.
Ezt leszámítva azonban a Paradise Killer összességében egy remekmű, az év egyik legkiválóbb, legegyedibb indie alkotása, amelyet ajánlok a figyelmetekbe, ha szeretitek vagy a vaporwave stílust, vagy a kiváló történettel operáló, fordulatos kalandjátékokat, és nem bánjátok, ha csak felfedézéssel és ide-oda rohangálással hosszú órákat tölthettek egy világban, amely valamilyen módon szinte folyamatosan jutalmazza ezeket a törekvéseket.