Bár én is a harmincasok táborát gyarapítom, vagyis pontosan azt a generációt képviselem, amelyik annak idején Commodore 64-en kezdte számítógépes pályafutását, ám sajnos nekem csak jóval később kezdődött ez a máig tartó kaland, egy 286-oson. Éppen ezért nekem kimaradt a kódpötyögés, a kazetta-tekergetés és minden ilyesmi, amiről sokan nosztalgiával beszélnek. Mégis a korszakra elég jól emlékszem, és mint ilyen, azonnal felcsigázott a Commander ’85 kalandjáték, amely pontosan ezt az életérzést ígérte, egy izgalmas kalandjátékba csomagolva. Egy korai változatot volt is lehetőségem kipróbálni, ami akkor elég meggyőzőnek bizonyult, így joggal vártam, hogy végre a végleges, teljes verzióra is rávethessem magam. Nos, rég csalódtam ekkorát.
A Commander ’85 története – mert bár nagyon jól titkolják, végül is van neki – egy tipikus, ’80-as évekbeli tinédzser srácról szól. Az első kockák egyikéről, aki minden szabadidejét a szobájában tölti a számítógépe előtt. Ez persze anyunak nem nagyon tetszik, az meg még kevésbé, mikor kiderül, hogy napok óta lógunk a suliból. Ezzel kezdődik kalandunk, amelyet előbb egy elég zavaros, és érdemi támpontot az előzményekről még véletlenül sem adó intro előz meg. Ebben láthatunk egy megölt tudóst és egy becsomagolt számítógépet, amit elszállítanak valahova. De visszatérve hősünkre, amikor anyu közli, hogy ha kell, szétveri a számítógépet, mert nem hagyja, hogy az tönkre tegye az életünket, az említett számítógép öntudatra ébred. És közli velünk, hogy önnön pusztulása elkerülése érdekében inkább segít nekünk feltörni az iskolai hálózatot, és ott átírni az órai jelenléti ívünket.
A Commander ’85 tulajdonképpen egy hackerjáték, amit megpróbáltak mindenféle egyéb tennivalóval felturbózni. Sajnos vagy a fejlesztők tehetsége bizonyult túl kevésnek vagy az erőforrások, esetleg a lelkesedésük fogyott el idő előtt, de a végeredmény egy bántóan hanyagul összecsapott valami lett. Az alapkoncepció tulajdonképpen az, hogy egy vírus megfertőzi a számítógépünket, és azt tervezi, hogy a Háborús játékokhoz hasonlóan egymásra ereszti az USA és a Szovjetunió teljes atomarzenálját. Nekünk kell ebben megakadályoznunk valahogy azzal, hogy minél jobban leterheljük számítógépünk erőforrásait. Ezzel lelassíthatjuk a vírus ténykedését, miközben igyekszünk valamilyen megoldást találni a teljes megállítására.
Valószínűleg nem csak bennem merült fel a kérdés, hogy ha egyszer a vírus épp a mi számítógépünket használja az interneten keresztül a világ elpusztítására, miért nem elég egyszerűen bemásznunk az asztal alá és kihúzni a dugót. Mert ezt persze nem lehet. Lehet helyette videojátékokkal játszani, rajzolgatni, kutyánkat kényeztetni, TV-t nézni, aludni és hasonlók. Minek idegesítenénk magunkat, amikor közeleg a világ vége... Ráadásul anyu is nagyjából tíz percenként ront ránk, hogy ezt vagy azt tegyük meg a kedvéért. Ha megtesszük, annyival is kevesebb időnk marad megmenteni a világot. Ha nem tesszük meg, anyu dühös lesz és kiakad ránk (nem, nem lehet megmondani neki, hogy mi a helyzet...).
Ami viszont játékmeneti szempontból a legrosszabb (bár nem kizárt, hogy a fejlesztők szánt szándékkal alakították így), hogy a játék egyáltalán nincs a segítségünkre. Szó szerint semmilyen támpontot nem ad arra, hogy mit is kellene tennünk. Amint átírtuk a sulis adatainkat és beérkezett a vírus, teljesen elengedi a kezünket, és hátradőlve figyeli bénázásunkat. Ráadásul teszi ezt olyan szintű hibamennyiséggel, hogy azt még egy alfa változat is megirigyelné. Sokszor előfordul, hogy tárgyak ragadnak a kezünkben, egyszerűen kilép a játék vagy hasonlók. Arról meg már nem is beszélek, hogy a grafika milyen, mert efelett szemet lehet hunyni, bár elég bántó sok részlet.
Hogy jót is mondjak, a rengeteg rossz élmény közepette valahol mégis érződik a fejlesztők törődése. A rengeteg popkulturális utalás és poén tényleg nagyon vicces, már csak ezek felkutatásával jól el lehet lenni. Emellett egészen részletes leírást kapunk a számítógép kezeléséről, a parancsok használatáról és hasonlókról. Ezek átolvasását nem lehet megúszni, különben tényleg totál vakon fogunk tapogatózni a sötétségben. Ha elolvassuk, akkor legalább egy gyufaszálnyi fényünk lesz benne, ami mondjuk így se sokkal több.
A Commander ’85 egy nagyon ígéretes projekt volt, de jól láthatóan nem tudták a készítők, hogy mit is akarnak kihozni belőle. Így a végeredmény egy bugos, összecsapott, következetlen és követhetetlen, már-már használhatatlan valami lett. Nagyon nagy kár érte, mert tényleg óriási potenciál volt benne. Talán ha a készítők egy picit összekapják magukat, és frissítésekkel kijavítják a hibákat, esetleg némi guide-ot is összedobnak, hogy mit is tegyünk, akkor lehet még némi játékélményben is részünk... Addig viszont...
