Sokunk gyerekkorának egyik kedvenc filmje volt az 1983-as Háborús játékok (WarGames). Matthew Broderick félig sci-fi kalandfilmjében a fiatal David Lightman egy akkor csúcsnak minősülő számítógéppel véletlenül betör a hadsereg rendszerébe, és játszani kezd az ottani mesterséges intelligenciával. Ám amit ő ártalmatlan játéknak vél, az valójában kis híján kilövi a rakétákat Moszkvára. E film mára igazi kult-klasszikussá vált, még Ernest Cline is jelentős szerepet szánt neki Ready Player One regényében. Jelenleg pedig készül egy videojáték, amely kendőzetlenül is azt vette a fejébe, hogy mindenkiből egy picit David Lightmant farag.
Ez a játék a nemrégiben bejelentett Commander ’85, amelynek a napokban volt szerencsém kipróbálni egy rövidke demóját. Előrebocsátom, én gyerekkoromban nem tartoztam a nagy kockák közé, pályafutásomat se az ilyen berkekben kötelezőnek számító Commodore 64-gyel kezdtem, hanem jóval később. Így számomra a parancspötyögés sem számított olyan magától értetődőnek, mint sok korombélinek. De talán éppen ezért is élveztem piszkosul a demo minden percét.
A sztori egy fiatal srácról szól, aki kap egy Commander 85 számítógépet. Ezen már egy csúcstechnológiás mesterséges intelligencia is van, amely folyamatosan cinikus megjegyzésekkel bombáz, miközben a parancsokat püföltem. Egy rövid intróval kezdődött a kaland, amely épp csak sejttette számítógépem eredetét, és egyben megalapozta a hamisítatlan ’80-as évekbeli akció-kalandfilmes hangulatot. Ehhez egyébként a milliónyi popkulturális utalás is nagyon sokat hozzátesz.
Az egész demo hősünk szobájában játszódik, és időnk nagy részét a gép előtt ülve töltjük. Érdekes megoldás, hogy nem tudunk szabadon mozogni, inkább csak VR-játékokhoz hasonló módon a számítógép mellől felkelve odaléphetünk a szekrényhez, ágyunkhoz, az ablakhoz vagy épp a TV-hez. Ha az adott helyen végeztünk, akkor automatikusan visszaülünk a gép elé... Cseppet sem kocka a srác á... Kezdésnek mindjárt eldönthetjük, hogy totál amatőrnek vagy félprofi hackernek érezzük magunkat. Ha előbbit választjuk, akkor a számítógép mindig felkínálja majd a lehetséges parancsokat, ha utóbbit, akkor bizony csak az utasításaira és a sokoldalas mellékelt használati útmutatóra hagyatkozhatunk. De nem árulok el nagy titkot azzal, hogy utóbbi az igazán nagy móka.
Első feladatunk iskolai osztályzataink kicsinosítása lesz, amihez előbb fel kell tárcsáznunk a suli számítógépét, majd valamilyen módszerrel feltörni a jelszavát, hogy aztán gyorsan minden vizsgaeredményünket 100%-ra javítsuk. Ám ekkor valaki kívülről feltöri a mi számítógépünket, és egy olyan vírust telepít rá, amely átveszi felette az uralmat, majd feltöri a hadsereg rendszerét, hogy ott útnak indítson egy nukleáris támadást. Hogy innentől mit is kellett volna tennem, hogy ezt a folyamatot megállítsam, az számomra nem derült ki a demóból, még volt nagyjából fél órám, hogy próbálkozgassak, olvasgassak, aztán végül becsapódott a rakéta a városomba, és megjelent a „vége a demónak” felirat. Szóval sanszos, hogy egyébként se tehettem volna semmit.
A Commander ’85 már a demo alapján is egy kötelező játéknak ígérkezik. A játékmenetből csak egy pici ízelítőt kaptam, de az is nagyon szórakoztató volt, és a teljes játékban emellett rengeteg mással is elüthetjük majd az időt. Videókat nézhetünk, videojátékokkal játszhatunk, zenét hallgathatunk, játszhatunk a kutyánkkal vagy rajzolhatunk kedvünkre. És mint említettem, az egész játékból csak úgy záporoznak ránk a ’80-as évek popkulturális utalásai: a House Alone, Back to the Past és Nuclear Games posztereken hosszú percekig röhögtem. Ha a sztori legalább olyan izgalmas lesz hosszú távon is, mint amilyennek most sejlik, akkor az év egyik legjobb kalandjátéka lehet. A premierre jelen állás szerint még legalább őszig várnunk kell, és csak remélni lehet, hogy nem kell hosszú csúszásokra készülnünk.
