Ha bárki azon kezdene el fanyalogni, hogy a játékiparban nincsenek már újdonságok, és csak végtelen folytatások és remake-ek közül lehet választani, biztos a Curious Expedition első részét hoznám fel ellenpéldának. Zseniális ötlet, remek kivitelezés, hangulatos pixel art grafika – a játék egy rakat díjat bezsebelt, pedig a fejlesztés mögött álló berlini Maschinen-Mensch csupán két főből áll. Nem meglepő hát, hogy négy és fél évvel az első rész után kijött a folytatás. A pixel art grafika ment a levesbe, felváltotta a kicsit kalandjáték-feelinges látványvilág (ízlés kérdése, nekem mindkettő tetszik), de az alap maradt a régi: a viktoriánus korban játszódó fantasy expedíció-szimulátorban procedurálisan generált szigeteket kell felfedeznünk, miközben kapcsolatot alakítunk ki a bennszülöttekkel, kincsekre vadászunk, kis (szintén véletlenszerűen generált) csapatunkat menedzseljük, hogy az expedíció végén lehetőleg épségben, dicső módon, és persze kincsekkel megrakodva jussunk haza.
A szigetek ugyak procedurálisan generáltak, de az egész egy hosszabb történetre van felfűzve, az expedíciók közt pedig a párizsi főhadiszállásunkon tudjuk csapatunkat bővíteni, felszerelésünket fejleszteni, és más apró-cseprő ügyeket elintézni, ami egy kalandor mindennapjaihoz hozzátartozik. Csapatunk minden tagja igazi egyéniség: valaki a magaslatokat nem szereti, más kleptomániában szenved, a harmadik frászt kap attól, ha szép gyűjteményt készítünk a szigeten élő lepkékből, a negyedik szexista, az ötödik meg lehetséges, hogy egy két lábon járó hüllő, aki mellékesen fél a szűk barlangokban, és mindemellett alkoholista. A játék során a csapattagok folyamatosan kommunikálnak egymással, egymásba szeretnek, összevesznek, ellopják egymás cuccait, szóval egy folyamatos brazil szappanopera az egész. Sokszor nekünk kell közbeavatkoztunk, és nem mindig egyszerű a döntés.
A játék amúgy is rengetegszer állít kényelmetlen döntések elé. Imádkozzunk-e éjszaka a keresztény misszió házánál, ha a csapatunkban lévő bennszülött nem akar, de a többiekre már épp ráférne egy kis lelki feltöltődés? Kifosszuk-e a régi, romos templomot, tudván, hogy busás jutalom jár érte otthon, vagy inkább maradjunk jóban a helyiekkel, aminek nincs hosszú távú haszna, hiszen a következő expedíció úgyis máshol játszódik? Egy matriarchális törzs vendégeként mit válaszoljunk arra a kérdésre, hogy a nők vagy a férfiak a felsőbbrendűek (esetleg egyik sem)? A döntéseket sokszor a szerencse is befolyásolja. Zseniális dobókockarendszer dönti el rengeteg kérdéses szituáció kimenetelét (például sikerül-e elgörgetnünk a hatalmas követ egy templom bejáratánál). A dobókockák fajtái, mennyisége az expedíció tagjainak képességeitől és felszereléseitől függ, de befolyásolhatjuk tárgyakkal is: egy sötét barlangban például fáklyát használva egyből jelentősen javíthatjuk az esélyeinket.
A játékban sokszor keveredünk harcba is, ami szerintem szintén fantasztikusan sikerült. Rengeteg komoly és humoros fegyver áll rendelkezésünkre, amelyek különböző képességekkel bírnak, a kockákat kombinálhatjuk egymással, és így meglepően nagy a harcok stratégiai mélysége.
A játék nagy részében a térképen mozgunk. Minden elindulás és lépés csökkenti a „sanity”-t, az „épelméjűséget”, és ha ez az érték nullára csökken, gyors egymásutánban balszerencsés eseményekre kell számítanunk, amelyek általában halállal végződnek. A sanityt növelhetjük pihenéssel (de vigyázzunk, az épelműjéség határán álló kalandorok valószínűleg nyugtalanul alszanak és könnyen összevesznek), csokoládéval vagy épp egy üveg jó öreg whiskeyvel, de akár durvább tudatmódosító szerhez is nyúlhatunk, amelyek mellékhatása viszont kiszámítathatlan. De persze ha túlzásba visszük a whiskeyt, lehet, nem ott ébredünk fel, ahol lefeküdtünk pihenni... Talán ez is mutatja, mennyire szerteágazó, nem lineáris a játékmenet, a procedurális térképgenerálás nélkül is garantáltan nem lesz két egyforma játék.
A Curious Expedition 2 egy borzasztóan szórakoztató, kihívásokkal teli, kalandos és színes játék. Engem nagyon beszippantott, csak ajánlani tudom mindenkinek.
