26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Final Fantasy VII Remake - Intergrade teszt

Fullos csomag ráncfelvarrva.

Írta: Onimushaman 2 hozzászólás

Sokak szerint a legjobb Final Fantasy a hetedik számozott része volt a népszerű szériának, ami persze heves vitáknak adhat okot. Mindenki érvek százait tudja felhozni a kedvence mellett, és emiatt nagyon nehéz igazságot tenni, illetve nem is lehet. Számomra a legnagyobb szerelmet a PlayStation 2-es Final Fantasy X hozta el, majd a hosszú évek során szinte mindegyikkel volt afférom. Érdekes, hogy sorozat első hat epizódját bármikor elő tudnám venni, a sprite-ok nem igazán zavarnak, és ez a grafikai stílus nem nagyon tudott hova rosszul öregedni. Ellenben az első 3D-s Final Fantasyk már kevésbé tudják ezt elmondani magukról.

Final Fantasy VII Remake - Intergrade teszt

Említést érdemel még, hogy a hetedik rész kapta a legtöbb figyelmet és kapcsolódó alkotást a franchise történetében, így a népszerűsége megkérdőjelezhetetlen. 2020-ban rajongók milliónak nedves álmaként vált valóra az Final Fantasy VII újragondolása, ami mára elérte azt a minőséget képi világa terén, mint a videojáték folytatásaként megjelent CGI animációs Advent Children mozifilm. Talán a ’90-es évek végén, de úgy évtizedenként egyszer biztos ti is mondogattátok velem együtt, hogy mennyire várjátok, hogy a folyamatosan fejlődő technika egyszer megugorja in-game szinten az átvezetőkét. Most már mosolyogva emlékszünk vissza a régi FF-játékok nyitófilmjeire, amelyek annak idején a csúcsot jelentették. Lassacskán a karosszékből a „film” részévé váltunk, a technika pedig dübörög tovább. Állításomat bizonyítva megérkezett a szoftver PlayStation 5-ös upgrade-je, amely továbbcsiszolta a remekművet.

A Final Fantasy VII Remake frissítése ingyenes, igaz, csak abban az esetben, ha NEM a PS Plus verziót nyüstölted. Máskülönben ki kell pengetnünk érte a cikkünk alanyát jelentő upgrade árát. Az újonnan megvásárolt PlayStation 5-ös játékban természetesen benne van az Intermission névre keresztelt sztoribővítmény is. Jó hír az FF-lovagoknak, hogy a régi verzió mentése áthozható. Az eljárás hasonlóan működik, mint például a Sackboy vagy Spider-man játékok esetében: a korábbi stuff menüjében feltöltött mentés magunkhoz szólítható a PS5-ösben, és egy trófeaesővel megspékelve folytathatjuk a kalandot.

Final Fantasy VII Remake - Intergrade teszt

Elsőként a PlayStation 5-ös sajátosságokról írnék, ami sajnos fikarcnyi. A DualSense vezérlőt semennyire sem használja ki a program, amit részben megértek, mert a motorikus ravaszok szimplán karaktercsere gombokként funkcionálnak. Haptikus visszacsatolás sincs, amivel pedig el lehetett volna játszani sokszor sokféleképpen. Grafikai fronton eddig is erős volt a játék, de az új verzió még látványosabb, ami főként a fényeknél érhető tetten. Többféle grafikai beállítás mellett dönthetünk, így akár a teljesítményt is előnyben részesíthetjük. Remek hír, hogy végre kijavítottak olyan textúrahibákat, amelyek még az erre nem kényes gamerek szemét is keményen szúrta a tavalyi premier óta. A töltési idők is jócskán lerövidültek, így ezen is spórolhatunk pár percet az alsó hangon 40 órás főjáték teljesítése alatt. Egy nagyon basic fotómóddal is kedveskedtek, így aki affinitást érez, lőhet pár képet, akár harc közben is megcsodálva az effekteket.

Régi helyszín, új hős
Na de ki is az a Yuffie? – kérdezheti a Final Fantasy VII világában kevésbé jártas új belépő. Az akrobatikus ifjú hölgy a régi programban az egyik opcionálisan felvehető karakter volt, így simán el lehetett mellette menni. Az újragondolásban szinte biztosan fontosabb szerepe lesz a későbbiekben is, az Intermission DLC ugyanis történetesen róla szól. A kiegészítő belesimul a főjáték cselekményébe, láthatunk kapcsolódási pontokat, és lényegében tovább is viszi a fő szálat. Bár a küldetés elindítható a főmenüből, az alapjáték teljesítése nélkül nem javasolt belekezdeni.

Final Fantasy VII Remake - Intergrade teszt

Yuffie egy mókás Moogle köntösben mutatkozik meg a sztori elején. A jókedvű wutai harcos matériákat jött „kölcsönvenni” a fénylő városból, amely sosem alszik. Céljai közé tartozik, hogy találkozzon a gerillaként harcoló Avalanche csoporttal, majd Shinra laborjaiba behatolva felfedezze annak titkait. A két fejezetet számláló kalandban az első csavargósra sikeredett, itt nagyobb mozgásterünk lesz. A 7-es körzet azon részét járhatjuk be, ahol Cloud és csapata is tanyázik. Yuffie megismerkedik az ellenállók egyik csoportjával, majd rövid úton egy társa is csatlakozik hozzá. Sonon vendégszereplőként funkcionál, utasításokat adhatunk neki, de irányítani nem fogjuk.

Egy minijáték keretein belül tér vissza a Fort Condor nevű stratégia, ami kedvelt szórakozási forma errefelé. Egy terepasztalon küzdünk, ahol ATB-pontokból telepíthetjük harcos egységeinket a csatatérre. Célunk az idő lejárta előtt a legtöbb ellenséges őrtornyot megsemmisíteni. Jópofa, könnyen tanulható, és táblákkal, bábukkal bővíthető játékmód.

Final Fantasy VII Remake - Intergrade teszt

Ami nagyon jól sikerült a DLC-ben, az a zenei oldal. Szuper jazz és hip-hop vegyül, mindig felveszi a látottak ritmusát (mondjuk üldözés közben). Yuffie egy életvidám, színes karakter lett, picit jobban ki tudták bontani a Remake által. Akrobatikus nindzsaképességeinek hála a környezetét is felhasználja a haladás érdekében. Fegyvere egy hatalmas dobócsillag vagy bumeráng, amit eldobva távoli kapcsolókat működtethet vagy ládákat törhet vele össze. Harc közben elhajítva az eszköz folyamatos sebzést okoz, amíg Yuffie puszta kézzel szórja az áldást. Képességei is elegánsak, látványosak. Elementális varázslatokkal feltöltve minden szituációban megállja a helyét. Mindezen felül újfajta matériák és egy megszerezhető idézhető lény is képviselteti magát a felvonásban.

Az elsővel ellentétben a második új fejezet már teljesen lineáris. Behatolva a Shinra központba lightosabb feladványokat oldunk meg a továbbjutás reményében, és a komolyabb harcokat is itt fogjuk lenyomni. Doboztörős aljáték és harci szimuláció itt is megtalálható, így egy kövér 6 órás tartalommal számoljon, aki egyszer futna neki a tartalomnak. Természetesen itt is feloldódik a Hard nehézség, kapunk epizódválasztást, és a fő sztoriba is kedveskednek egy bivalyerős VR-ellenséggel. Így a rajongók és a kihívást keresők is megtalálhatják a számításaikat.

Final Fantasy VII Remake - Intergrade teszt

A Final Fantasy VII Remake Intergrade-del lényegében jól jár mindenki. Aki most kapcsolódna be, az egy teljesebb mese részese lehet, a Remake és az FFVII szerelmeseinek pedig egy picit enyhíti a várakozást a következő felvonás előtt.

A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a Cenega Hungary biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Yuffie korai beemelése az újragondolásba remekül sikerült
  • Fantasztikus zenék
  • Az eddig is minőségi program még jobban fut
Negatívumok
  • Sokat kell még várni a folytatásra...

További képek

  • Final Fantasy VII Remake
  • Final Fantasy VII Remake
  • Final Fantasy VII Remake
  • Final Fantasy VII Remake
  • Final Fantasy VII Remake
  • Final Fantasy VII Remake

Final Fantasy VII Remake

Platform:

Fejlesztő: Square Enix

Kiadó: Square Enix

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés:
2020. április 10. PS4
2021. június 10. PS5
2021. december 16. PC

Minimális rendszerigény: Intel i5-3330/AMD FX-8350, 8 GB RAM, GeForce GTX 780/Radeon RX480 3 GB VRAM-mal, 100 GB tárhely

Ajánlott konfiguráció: Intel i7-3770/AMD Ryzen 3 3100, 12 GB RAM, GeForce GTX 1080/Radeon RX 5700 8 GB VRAM-mal, 100 GB SSD

» Tovább a játék adatlapjára

Onimushaman
Minden játék barátja, trófeaherceg. A vidékimanek védőszentje. Ugyanolyan senki, mint bárki.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Onimushaman
Onimushaman [6]
Évek kérdése. :D
Peace
Peace [28302]
Erős leszek és most már csak azért is és megvárom az utolsó epizódot! :-P
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (2 db)