Mindig is lenyűgöztek az apró részletességgel megrajzolt monumentális tömegjeleneteket ábrázoló képek. Már az első komolyabb puzzle-ben is, amit gyermekként kaptam, egy ilyen klasszikus festményt kellett kirakni (sajnos a mű címe már nem ugrik be). De esküdni mernék rá, hogy a nyolcvanas években a Füles magazinban is gyakran voltak hasonló próbálkozások karikatúraként. Hogy a Where’s Waldo?-val találkoztam anno a rejtvényújségban, vagy annak valami olcsó koppintásával, az szintén a múlt homályába vész.
Tulajdonképpen mindegy is, pusztán egyből ez ugrott be, amikor a Labyrinth City: Pierre the Maze Detective bevezetőjén gondolkodtam. Merthogy az egész koncepció az említett előd továbbgondolása, olyan, mintha szteroidokkal turbózták volna fel. A Pierre, a labirintusnyomozó sorozat pár éve hódította meg a világ gyermekkönyvpiacát, tegyük hozzá, teljes joggal. A gyönyörűen és hangulatosan megrajzolt képek mögött Hiro Kamigaki (a világ egyik legnevesebb illusztrátora), és az általa alapított IC4DESIGN művészkollektíva áll. Az erősen franciás, belgás hangulat és stílus láttán a legkevésbé sem gondolnánk, hogy japán kezek munkája.
Akárkinek is jutott eszébe, hogy a témát videojátékban dolgozza fel, nagy piros pontot érdemel. Szerencsére a Darjeeling komolyan vette a feladatot, és nem vette megúszósra a figurát. A játékról lerí, hogy maximális tisztelettel dolgozták fel az alapanyagot, rendkívül jól sikerült a végeredmény. A Labyrinth City: Pierre the Maze Detective tulajdonképpen egy egyszerű labirintusjáték, megbolondítva egy kis gyűjtögetéssel és némi hidden object elemekkel.
A sztori rém egyszerű (ne feledjük, hogy egy kisgyerekeknek szánt mesekönyv az alap): Pierre kétségbeesetten üldözi a titokzatos Mr. X-et, aki ellopott egy mágikus kőtáblát Opera City múzeumából. Az értékes ereklye ráadásul titokzatos erővel bír, képes a legegyszerűbb helyszíneket is átláthatatlan útvesztőkké formálni. Tíz nagy pályát kapunk, amelyek egyenként jó fél órára lekötik az embert, pláne ha minden kis apró részletet szeretne kiélvezni, és begyűjteni, amit lehet. A kijáraton kívül ugyanis ládák, csillagok és jegyzetek is el vannak rejtve utunk során, valamint szintenként egy speciális trófea. Ezekhez általában valami külön feladat kapcsolódik, nem elég tehát megtalálni, valami apróbb fejtörőt is teljesíteni kell.
Nem elég azonban az a hihetetlen mennyiségű munka, amit a művészek az egyes helyszínek megalkotásához leraktak az asztalra, de még ezek után – vagy mellett – még humoruknál is maradtak. A földalatti, illegális piacon az egyik árus például Bitcoint akar ránktukmálni, egy másik pályán meg egy Assassin’s Creed hős ugrik szemünk láttára egy szekérnyi szalmába, arról meg már nem is beszélnék, amikor a Star Warsból ismerős ikonikus űrhajók tűnnek fel a színen. Az egész kaland tele van hasonló gegekkel, ráadásul majd' minden szereplő animált, izeg-mozog, ami hihetelenül élő hangulatot varázsol a képernyőre. Lesznek visszatérő ismerősök, a postás, a ninja és számtalan társuk minden helyszínen feltűnnek, és mondanak valami vicceset.
Saját részről teljesen elvarázsolt a Labyrinth City: Pierre the Maze Detective, olyannyira, hogy nagy hirtelenjében negatívumot sem tudnék mondani (talán csak hogy nem különösebben nagy kihívás). A játék egyelőre csak PC-n érhető el, de még idén kijön Nintendo Switchre, valamint Android és iOS okostelefonokra is. Ha valaki nem fél használni az agyát, és hogy egy kicsit gyerekesebb stílusú játékhoz „alacsonyodjon le”, akkor bátran kezdjen neki, pláne hogy a pénztárnál sem kell túl sokat érte leszurkolni (10 euróba kerül). A mesekönyvből elérhető még két további kötet, szóval várhatjuk a folytatást? Borítékolni merném...
