25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Orcs Must Die! 3 teszt – A tower defense móka még mindig eladható?

Egy ingyenes online kitérőtől eltekintve immár trilógiává bővült a mágusok és orkok közti háború.

Írta: GeryG

A Robot Entertainment, bár egy-két másik játékot is letett az asztalra, a legtöbbeknek az Orcs Must Die! franchise kapcsán lehet ismerős. Nem csoda, mivel e sorozatuk eddig három epizódot ért meg. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez igazából két számozott epizódot és egy ingyenes, de szigorúan online mellékágat jelentett. Utóbbi nem is aratott kimondottan nagy sikert, így miután a szerverek üzemeltetése már csak költséget termelt, a stúdió 2019-ben le is állította azokat. Ám a leállások mögött ott volt az is, hogy a csapat ekkor már dolgozott a harmadik számozott epizódon, az Orcs Must Die! 3 pedig nemrégiben meg is érkezett. Ami működött két és félszer, vajon működik harmadjára is? Utánajártam.

Orcs Must Die! 3 teszt – A tower defense móka még mindig eladható?

Az Orcs Must Die! franchise története és játékmenete a 2011-es első rész óta nem sokat változott. Egy fantasy világba csöppenünk, ahol az emberek birodalmát mágikus dimenziókapuk választják el az orkok és más szörnyek lakta vidéktől. Utóbbiak valamiért igencsak berághattak az emberekre, ezért összekapartak mindenkit, aki élt és mozgott, és bunkókkal meg számszeríjakkal a mágikus dimenziókapuk felé zavarták őket. Persze az embereket sem kellett félteni, hiszen e kapukat hatalmas és olykor igen bonyolult, már-már labirintusszerű erődítményekkel vették körbe. Ezeket aztán ellátták mindenféle csapdákkal, és lehetőség szerint még harcosokkal is, hogy megvédjék az átjárókat. És a védelem élére kineveztek egy-egy mágust, hogy irányítsa a csapdákat és a véderő többi elemét.

Nos, e mágust vagy mágusokat (éljen a kooperatív mód!) alakítjuk mi. A játékmenet pedig harmadjára is a régi, éppen ezért a legelső pillanattól otthonosan mozog majd benne mindenki, aki bármely korábbi epizódot kipróbálta korábban. Vagyis minden pályán adott számú hullámot kell visszaverni. Ehhez kezdetben egy teljesen üres pálya áll rendelkezésünkre, amelyen egy vagy több kapun keresztül támadnak majd az orkok. Nekünk mindig egyetlen átjárót kell megóvnunk, ehhez pedig a kopár falakra, a plafonra vagy a padlóra mindenféle csapdákat helyezhetünk el. Többnyire mi dönthetjük el, hogy mikor induljon a következő hullám, vagyis van időnk stratégiát tervezni, és okosan elhelyezni a csapdákat. Aztán a hullám visszaverésében aktívan is kivehetjük a részünket, mivel mágusunk is részese a csatáknak.

Orcs Must Die! 3 teszt – A tower defense móka még mindig eladható?

A pályák most is elég változatosak, illetve vannak ún. war scenariók is, ahol nem szűk folyosókon, hanem általában hatalmas, nyílt terepen támadnak az orkok. Itt a hagyományos csapdák nem sokat érnek, ezeket célszerű inkább a pályán álló erőd belsejében végső védvonalként elhelyezni. Cserébe viszont megjelentek a játékban az ostromgépek. Ezek jóval drágább, és csak e pályákon használható, de cserébe sokkal erősebb csapdák és fegyverek. Van itt általunk használható katapult vagy balliszta, megfizethetünk nagy létszámú íjászcsapatokat, nagyerejű harcosokat és mágusokat, illetve vannak jeget, tüzet vagy átkokat szóró nagy gépek is. Szerencsére ezek kellően változatosak, és okosan lehet velük taktikázni. Erre szükség is van, mert az ellenség többnyire a túlerőre építi a maga taktikáját. Csakhogy vannak a soraik közt igen szívós lények is, akik nagyon kellemetlen meglepetéseket tudnak olykor okozni.

Két pálya között lehetőségünk van új csapdákat vásárolni, illetve a már meglévőket új képességekkel felruházni vagy növelni az erejüket. Mivel minden pályára csak adott számú csapdát és ostromgépet vihetünk magunkkal, így nem árt jól kiismerni őket, és ez alapján az adott pálya adottságai szerint összeválogatni, hogy mikkel szeretnénk dolgozni. Ha például a pályán van szakadék az orkok útvonala mellett, akkor célszerű az útra katapultlapokat helyezni, ami ha rálépnek, kilövi az orkokat a szakadékba. A war scenario pályákon mindig van az utolsó hullámban egy nevesített boss is, aki elvileg mindig jóval szívósabb a többieknél és ő jelentené a nagy kihívást. Ám tapasztalatom szerint őket is ugyanolyan könnyű legyűrni, csak többet kell támadni.

Orcs Must Die! 3 teszt – A tower defense móka még mindig eladható?

Az Orcs Must Die! 3 a kampány másfél tucat pályája mellett más játékmódokkal is igyekszik fenntartani a szórakozást. Kapunk egy második kampányt is, ha az elsőt teljesítettük, de van pontszámra gyúró és öt egyre nehezebb pályát tartalmazó scramble mód, a különösebb magyarázatra nem szoruló endless mód, illetve vannak heti kihívások is. Ami a játék grafikáját illeti, különösebb panasz azt sem érheti. Nagy effektorgiára persze nem kell számítani, a fejlesztők megmaradtak az előző részekben is használt mókás, rajzfilmszerű megvalósításnál. A humor egyébként az egész játékra jellemző, a szereplők dialógusaitól kezdve az ellenséges egységek megjelenésén keresztül a hangokig. E téren a fejlesztők tartották magukat a jón ne változtass elvhez.

Az Orcs Must Die! 3 erőssége egyben a gyengesége is. A játék azon túl, hogy immár vannak ostromgépek is, amelyek használata ad némi pluszt, de cserébe csak néhány helyen használhatjuk őket, nem sok újdonságot tud felmutatni. Ez mindenképpen negatívum, mivel a rajongók joggal érezhetik azt, hogy itt bizony csak egy új rókabőrt kapnak a pénzükért. Ugyanakkor legalább nem kell az eddigiektől merőben eltérő játékelemekkel megküzdeni, amik vagy működnek, vagy nem. Vagyis a veterán orknyűvők pontosan azt fogják kapni a pénzükért, amire számítanak.

Orcs Must Die! 3 teszt – A tower defense móka még mindig eladható?

A játék egyedül is jó móka, és bár egyszerűnek tűnik, valójában egyik-másik pálya piszok kemény kihívás elé tudja állítani a játékosokat (főleg, ha valaki a hibátlanságra törekszik). De az igazi élményt nyilván a kooperatív mód adja, mivel együtt máris sokkal többet lehet taktikázni: ki melyik oldalt és hogyan védje. Ugyanakkor sajnos jelenleg nagyjából kong a játék multiplayer módja az ürességtől. Így aki másokkal közös partyra vágyik, annak célszerű előbb meggyőznie egy-két cimboráját, hogy ők is vegyék meg a játékot, mert egyébként egyedül marad...

A tesztpéldányt a játék fejlesztője biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Humoros, szerethető megvalósítás
  • Bár könnyűnek tűnik, kemény kihívást tud jelenteni
  • A már jól ismert játékelemek most is jól működnek
  • Az ostromgépek megjelenése érdekes pluszt ad
Negatívumok
  • De sajnos cserébe ezen kívül más érdemi újdonság nincs
  • Nagyjából senki sem játszik vele online, nincsenek partyk

További képek

  • Orcs Must Die! 3
  • Orcs Must Die! 3
  • Orcs Must Die! 3
  • Orcs Must Die! 3
  • Orcs Must Die! 3
  • Orcs Must Die! 3
  • Orcs Must Die! 3
  • Orcs Must Die! 3
  • Orcs Must Die! 3
  • Orcs Must Die! 3
GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!