25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

The Dark Pictures Anthology – House of Ashes próbakör

Pár hét múlva megjelenik a Supermassive Games Irakban játszódó horror-kalandjátéka, de most lehetőségünk volt egy picit előre belelesni.

Írta: GeryG

A Supermassive Games neve ma már egyet jelent a moziszerű jumpscare horror-kalandjátékokéval. A stúdió egy ideje már multiplatform címekkel operál, ezeket pedig egy csokorba gyűjti The Dark Pictures Anthology cím alatt. Eddig két ilyen játékot kaptunk: a kísértethajós Man of Medant és a boszorkányszellemes Little Hope-ot. Mindkettő ugyanarra a sémára épült, játékmenetben gyakorlatilag semmi érdemi különbség nem volt köztük, csupán a sztori és annak szereplői voltak újak. Most viszont már szinte karnyújtásnyira van az antológia harmadik játéka, a House of Ashes premierje is. Bár erre még pár hetet várni kell, lehetőségem volt egy picit belelesni, és élesben kipróbálni a játék egy korai változatát.

The Dark Pictures Anthology – House of Ashes próbakör

A House of Ashes ugyanabban az univerzumban játszódik, mint az antológia többi darabja. Ám időben ezúttal 2003-ig ugrunk vissza, a helyszín pedig Irak. Az amerikai katonai hírszerzés egy titkos földalatti vegyianyaggyárról kap fülest, ezért a helyszínre rendel egy kommandós egységet és a saját ügynökeit is. Ám a sivatag közepén fekvő területen nem találnak mást, csupán néhány viskót, benne halálra rémült pásztorokkal. Már épp menni készülnek, mondván hogy az egész egy nagy tévedés, amikor a semmiből iraki katonák rontanak rájuk, és ádáz tűzharc veszi kezdetét. Hogy ebből ki kerülhetett volna ki győztesen, az nem derül ki, ugyanis a csata kellős közepén megremeg a föld, és a katonák több frissen nyílt hasadékon keresztül a sötét mélységbe zuhannak.

Az általam kipróbált demo a fentieket csak egy pár másodperces összevágásban darálja le, hogy képben legyünk, kik és hol is vagyunk. Majd rögtön át is vehettük az irányítást az egyik amerikai katona felett, aki az egyik hasadékon egy járatba zuhant, és tök egyedül van. Vele fedezhetjük fel a földalatti alagútrendszert, amely a jelek szerint a környék alatt húzódik. Hamarosan az is kiderül, hogy mindez nem véletlen, ugyanis a föld alatt egy hatalmas ősi templom rejtőzik, amelyben egy bizonyos Pazuzu démonnak áldoztak egykoron. Pazuzu az ókori Közel-Kelet egyik démona volt, ám rémisztő külleme ellenére az isteneket szolgálta, és a betegséget okozó szellemek elűzőjeként tekintettek rá.

The Dark Pictures Anthology – House of Ashes próbakör

Nos, a House of Ashesben a jelek szerint Pazuzu templomában szó sincs a betegségek elűzéséről, cserébe vannak fura fekete lények, amelyek a koromsötét alagutakat járják. A demo alapján halálos veszedelmet jelentenek, a sötétben támadnak, de a fényt nagyon nem viselik jól. Azzal a néhány karakterrel, akit irányíthattunk a próbaváltozatban – köztük egy iraki katonával, aki végig az anyanyelvén motyogott magának – előlük kellett elmenekülni, miközben szó szerint lövésünk sincs, hogy merre is van az előre.

A fejlesztők már a bejelentéskor azt ígérték, hogy a House of Ashesben több játékmeneti újítás is lesz. A demóban ebből igazából egyetlen érdemi változtatást fedeztem fel, méghozzá a korábban beharangozott kameranézetet. Míg a stúdió előző horror-kalandjátékai mind a moziszerű élményre gyúrtak, és ehhez szigorúan rögzített kamerás megoldásokat használtak, addig itt szakítanak ezzel. Saját állításuk szerint a rajongók kérték ezt, mert a másik módszer gyakran nehézkesen kezelhető volt, és különben is idejétmúlt megoldás. Ezzel én nagyon nem értek egyet, szerint rengeteget dobott a játékok hangulatán a rögzített kamera, amit itt most klasszikus TPS-nézetre cseréltek. És sajnos az a tapasztalatom, hogy ez egyelőre nem az igazi. Kimondottan nehezen tudtam felderíteni a környezetemet még egérrel is, amin a valamiért bebetonozott inverz kamerakezelés is sokat rontott. Ez persze lehetett egyszerű bug is, amit még javítanak, de összességében akkor is nehézkesnek érződött a kamerakezelés. Arról nem is beszélve, hogy gyakran a karakterünk a kép nagy részét kitöltötte, alig lehetett látni, hogy mi van előtte. Máskor meg a közeli tereptárgyak miatt lényegében már semmit sem lehetett látni.

The Dark Pictures Anthology – House of Ashes próbakör

Ezen kívül más érdemi változtatást nem vettem észre. Ugyanúgy a dialógusok során hozhatunk néha döntéseket a válaszok kapcsán, amelyek olykor hosszabb távú következményekkel járnak. A karakterek közti viszony is e reakciók alapján változik folyamatosan. Most is találhatunk megvizsgálható tárgyakat, illetve olyan képeket, amelyek egy lehetséges eseményt vetítenek előre a nem túl távoli jövőből, hogy tippet adjanak a folytatáshoz. Ami még szemet szúrt, az a karakterek természetellenes mimikája. A stúdió játékaira mindig is nagyon jellemző volt a szereplők piszok élethű ábrázolása, ami a híres színészek miatt külön pozitívum volt. Már az előző játékban is érezhető volt, hogy valahogy a karakterek mimikája mindig túljátszott, de ebben a demóban ez most nagyon szúrta a szemem. Úgy gesztikulálnak beszélgetés közben, mintha értelmi fogyatékosok lennének: eltúlzott mozdulatok, néha egészen fura fejtartás és hasonlók. És félő, hogy ez már nem fog változni a teljes játék megjelenésééig.

Ezzel együtt a House of Ashes pontosan azt tudja, amit a stúdió korábbi játékai. Legalábbis a demo alapján erre lehet következtetni. Ez jó lehet akkor, ha valakinek nagyon bejönnek ezek a moziszerű jumpscare horrorok, ahogy például nekem is. Viszont már én is kezdem érezni a rókabőr szagot az egészen. Ha tényleg a kameranézet cseréje lesz az egyetlen érdemi változás az elődökhöz képest, az már most is nagyon karcsúnak ígérkezik. Ezt a játékot még jó eséllyel le tudják majd nyomni a rajongók torkán így is, de nagyon érik a kérdés, hogy meddig lehet még ezt csinálni. Kis túlzással annyi különbség sincs a Supermassive Games legutóbbi három játéka közt, mint egy-egy Call of Duty epizód között... És ez nem túl jó ajánlólevél a jövőre nézve.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • The Dark Pictures Anthology: House of Ashes
  • The Dark Pictures Anthology: House of Ashes
  • The Dark Pictures Anthology: House of Ashes
  • The Dark Pictures Anthology: House of Ashes
  • The Dark Pictures Anthology: House of Ashes
  • The Dark Pictures Anthology: House of Ashes
  • The Dark Pictures Anthology: House of Ashes
  • The Dark Pictures Anthology: House of Ashes
GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!