
Nem egy hétköznapi teszttermék érkezett nemrég szerkesztőségünkbe. Robot ugyan már járt nálunk korábban is, mint például a Jimu Tankbot és Astrobot vagy a Ubtech Alpha 1 Pro, de kifejezetten rajzolásra tervezett modell még nem járt nálunk. Ezt az űrt töltötte be az elmúlt pár hétben Quincy, amelynek neve alatt „a rajzoló robot” meghatározás egyértelműsíti, hogy mi is a célja.

A zöld, minion-alakú, egyszemű, kétkarú robotka igényes csomagolásból bukkan elő. Belül a szivacsok között mindennek megvan a helye, a robot mellett elhelyezett két dobozban találjuk a kart, két filctollat, egy USB-kábelt, valamint egy rakás kis négyzet alakú kártyát. Ezek között van 24 képkártya, 4 feladványkártya, valamint 44 betű- és 10 számkártya. Végül a rövid, de minden szükséges információt tartalmazó útmutató mellé kapunk négy kis füzetkét. Ezekben a lerajzolható alakzatok szerepelnek témakörönként, „Gyümölcskosár”, „Otthon”, „A kertben” és „Az állatkerben” címmel.
A robot egy A4-es papírlap szélére helyezését, a karok mágneses rögzítését, majd a hátoldalon lévő bekapcsoló/hangerőszabályzó elforgatását követően Quincy „nyújtózkodik” egy kicsit (a két szélső állapotot követően beáll középre), majd megszólal, ráadásul magyarul. Mindenekelőtt megkér, hogy helyezzünk be tollat a tartóba, majd kezdődhet is a játék. Tetszőleges, 9 mm-nél nem vastagabb íróeszközt belehelyezhetünk, és mivel a kapott két filc nem bizonyult számunkra túl jó minőségűnek (igen hamar halvánnyá vált, mintha napokig elfelejtettük volna visszarakni a kupakot), éltünk is ezzel a lehetőséggel. Az mondjuk hamar kiderült, hogy filcből nem mindegy, milyet rakunk be, mert ha olyan, amiből a papírlap gyorsan szippantja a festéket, minden egyes vonalvégződésnél kis pöttyök jelennek meg, ha pedig rossz helyre rögzítjük, a toll minden le- és felhelyezésénél lesz kis utánhúzás.

A következő lépés az egyik kép- vagy feladatkártya kiválasztása. Minden kártya hátoldalán egy QR-kód van, ezt kell megmutatnunk a robot szemének – ott ugyanis egy kis kamera található, amely érzékeli, hogy melyik lapot mutatjuk neki. És ezután már kezdődhet is a rajzolás: Quincy lépésről lépésre haladva mutatja meg, hogyan lehet például almát, pingvint, villát vagy cicát rajzolni. Gyerekünk pedig csinálhatja a robot után a rajzokat, akár a mellékelt füzetekbe, akár külön lapra.
A robot tetején három gomb található. Az elsővel leállíthatjuk a folyamatot, a középsővel léptethetünk tovább a következő fázisra, ha elkészültünk a rajzolással, a harmadikkal pedig megismételtethetjük a legutóbbi lépést. A folytatáshoz gyerekeim is lelkesen nyomogatták a gombokat – de persze a legnagyobb harc azért folyt mindig, hogy ki mutassa fel a kártyákat Quincynek...

A rajz után opcionálisan jöhet még egy következő fázis, amikor a betűkártyákat használva kell felmutatni egymás után az aktuális szó betűit, és ha jót mutattunk, le is rajzolja azokat a robot. A kártyákon nyomtatott nagybetűk vannak, ahogy a képek alatt is, így ez alapján tudja gyerekünk beazonosítani azokat, Quincy viszont nyomtatott kisbetűket ír a lapra. Kicsit elbizonytalanított, hogy vajon nem tesz-e keresztbe az írástanulásnak, főleg, hogy néha a logikusnak tűnő iránnyal ellentétesen húzott egy-egy vonalat a betűk rajzolásakor, de Lackó kollégám tanítónő felesége megnyugtatott, hogy nincs ezzel semmi baj. Az iskolában ugyanis a zsinórírást tanítják, annál fontos, hogy milyen módon vezetik a ceruzát a gyerekek, a nyomtatott betűknél (legyen szó kis- vagy nagybetűkről) viszont nincs ilyen előírás. Meg azokat sokan amúgy is elkezdik maguktól másolgatni könyvekből vagy máshonnan, jóval azelőtt, hogy írni vagy olvasni tudnának.
Alapvetően jó volt látni, ahogy nagycsoportos kisfiam lelkesen rajzolt a robot után, ugyanúgy, ahogy a tavaly tavaszi-nyári karanténidőszak alatt Agócs Írisz Facebook-oldaláról is nap nap után másolta szorgosan az egyes állatrajzok fázisait. Mondjuk a Quincyhez kapott képek esetben némelyik rajz kicsit túlbonyolítottnak tűnt. Viszont jó volt rajtuk egy-egy olyan részlet, mint például a barackon vagy cseresznyén egy plusz ívelt vonal, amivel még jobban kifejezte a gömbölyűséget.

Mind a négy témához tartozik még egy-egy extra kártya is. Ezek során egy-egy összetettebb kép készül el, több részletben. Mindegyiknél kapunk számolási feladatot is, például meg kell mondanunk, hogy összesen hány állat vagy gyümölcs van a rajzon – aztán az ennek megfelelő összeadást is leírja a képre a robot. A válaszadáshoz tíz számkártya van amúgy a dobozban. Ezeket a rajzokat kicsit túl hosszúnak éreztem, főleg, hogy sokszor hosszú időn keresztül csak rajzolt és rajzolt a kar.
Ugyanakkor összességében kevésnek éreztem a kapott rajzolnivaló-mennyiséget: a 24 kép és a 4 nagyobb feladat pár nap alatt elfogy, és igaz, hogy utána újra lehet kezdeni bármelyiket, de egy idő után azért valószínűleg feleslegessé válik a minta, pár alkalom után már magától is le tud rajzolni egy-egy ilyen alakzatot a gyerek. Emiatt szívesen látnék mondjuk kiegészítőket a robothoz – például egy „Agócs Írisz DLC”-t, amely az elmúlt év során megjelent Rajzolj egy krumplit könyvek sokkal kedvesebb rajzait mutathatnák be. ;-)

Quincy, a rajzoló robot a Duplitec forgalmazásában kapható itthon. 28 ezer forint körüli áron megvásárolható például itt.