A Csillagok háborúja űrcsatái mindig is lenyűgöztek, de a röpködős-lövöldözős játékai nem kaptak el. Valami könnyedebbre vágytam, egy olyan címre, ahol túlerőben lehetek egy személyben a rám törő űrhorda ellen. Egy olyan alkotást kerestem tudat alatt végig, amelyben elvarázsol a hideg világűr magánya. A Fishlabs most valamit alkotott, amely végtelenül közelinek tűnt az elvárásaimhoz. Így becsatoltam magam egy remeknek ígérkező sci-fibe, hogy utánajárjak, teljesül-e valahára a kívánságom.
A Chorusban Narát, egy kiváló pilótát alakítunk, aki régen a Circle nevű ősi szekta kulcsfigurája volt. A hölgyemény különleges erejével képes volt bolygókat is pusztítani, amit sajnos meg is tett. Évek teltek el, miközben belül folyamatosan rágja a bűntudat, és nem tud mit kezdeni magával. A Circle azóta is üldözi, az emberiség pedig rettegi. Vezeklésként próbál segíteni, ahol tud, így egyszer talán megbékél önmagával, illetve a mélyűrt fenyegető ősi erővel is leszámolhat, tudniillik az alkotta meg őt. A történet nem egyszerű, a mesélés pedig nem annyira van a topon. Sok hajóval, vagyis kapitányaikkal találkozhatunk utunk során, akik mellékszereplői a játéknak, de a szövegük annyira nem érdekes. Folyton munkálkodott bennem a kisördög, hogy mikor indulhatok tovább, mert ugyanakkor a gameplay az valami istenesre sikeredett.
Külső nézetből irányíthatjuk vasmadarunkat, ami egyszerű és nagyon kézre álló is egyben. Vagány manővereket hajthatunk végre, például egy késrepüléssel kikerülhetjük a felénk indított rakétákat, vagy driftelve ráállhatunk az üldözőre. Az alap forgótáras géppityu mellett lesz lézervetőnk és rakétáink is (ezek a pajzsos és páncélos egységek ellen hasznosak). Élvezetesek a harcok, és valami apróság mindig történik a történet előrehaladtával, ami által a változatosságukban sem lesz hiány.
Nara képességei itt lépnek be a képbe, így alapos túlerővel szemben is nagyon jó esélyekkel indulunk az összecsapásokban. Az egyik kedvencem volt a rövidtávú teleportálás, amit elsütve a bemért hajók fenekébe kerülhetünk, majd játszi könnyedséggel ripityára lőhetjük azokat. Egy másik ilyen hasznos skill az EMP-hez hasonló lebénítás. Ezt bevetve előfordult, hogy a magatehetetlenül forgó delikvens nekiütközött egy aszteroidadarabkának vagy űrállomásnak – ez eléggé látványos és hangulatos dolog. Lesznek komolyabb erőink is, de nem lőnék le minden poént. Fegyvereink lecserélhetőek a boltokba dokkolva erősebb, ritkább variánsokra, de akár jutalmul is kaphatunk újabbakat. További három kiegészítő integrálható a hajótestbe, így hasznos előnyökhöz juthatunk támadás, védelem vagy gyorsaság terén.
Az átvezetőkben léphetünk csupán ki a járművünkből, szóval egész végig röpködni fogunk. A játéktér elég nagy, talán még túl nagy is, de mellékfeladatok közbeiktatásával ügyesen lefedik a térképeket. Eszméletlen, ahogy kinéz a Chorus, gyerekként pont hasonlóról álmodoztam, miközben valami csövesbánat kis űrhajós játékot nyüstöltem, hogy vajon mennyire lehetnek filmszerűek a jövőbeli programok. A válasz így 25+ év elteltével, hogy brutálisan topon van a stuff látványvilág terén. A távoli bolygók és csillagok, a hatalmas ugrókapuk remekül érzékeltetik, hogy milyen kis porszemek vagyunk a galaxisban.
Látványosak az effektek, a menekülő járművek csíkot húznak, rácsos bombákat dobálnak ki elénk, ha leamortizáltuk őket, füstölnek, emellett a robbanások is kellően szépek. Nara űrhajója is pofásan fest, de a ránk támadó egységeket is jól kidolgozták. A nagyobb példányokat belülről fogjuk szétroncsolni, miközben a védelmi berendezései közt szlalomozunk. Előfordul párszor, hogy szűkebb, belső terekben kell helytállnunk, nos, ezek is eléggé hangulatosan lettek kialakítva.
„A végtelen űrben röpködni nem unalmas?” – kérdezhetitek jogosan. Ezt a fennálló hibalehetőséget úgy küszöbölték ki az alkotók, hogy főszereplőnk társával folytat érdekes diskurzusokat úton-útfélen. Ez a társ maga a hajó, amit vezetünk. Forsa egy szuperintelligens mesterséges entitás, akiről szép lassan egyre többet tudhatunk meg. A másik érdekes dolog, ami szintén emeli a hangulatot, hogy Nara folyton kommentálja magának is az eseményeket. Ezek a ki nem mondott szavak nagyon szomorúak és depresszívek, továbbá árnyalják a karaktert, és így játszanak rá a múltbéli dolgokra. Szóval a korábban taglalt nem túl érdekfeszítő fő- és mellékküldetéses beszélgetésekkel szemben üde színfolt Nara és Forsa civakodása. Jól sikerült a szinkronjuk is, főleg a karcos torkú gépet élvezet hallgatni. A zenék komoly hangvételűek, már a főmenüben is ária szól. Kiegészítik a látottakat, de bevallom, annyira berántott a lövöldözés, hogy felidézni belőlük nem tudnék egyet sem. Ez nem jelenti azt, hogy középszerű lenne a felhozatal, csupán belesimul a programba.
Bő 20 óra alatt felfedezhetjük a játékot, amiben benne vannak a mellékküldetések is. A baráti ellenőrzőpontok végett pedig kudarc esetén néhány percet bukhatunk csupán el, ha ész nélkül futnák rá egy-egy húzósabb szituációra. A Chorusban egyedül a túl komolyan vett történetet tudnám felhozni negatívumnak, ami nem is igazán érdekes.
Ha nem is az új Star Wars született meg, de még így is egy nagyon szórakoztató és remekül játszható alkotást kaptunk kézhez. Számomra egy üdítő kikapcsolódásnak hatott így év végére, amit bátran ajánlok bárkinek, ha kedvet érez elmerülni a végtelen űrbe.
