A boomer shooterek rajongója és vészmadara vagyok, aki egyszerre örül minden újabb megjelenésnek és bejelentésnek, és mégis szinte kötelező jelleggel leírja minden retro FPS-ről szóló cikke elején, hogy bármennyire is szép és jó ez a hihetetlen áradat Doomon és Hereticen nevelkedett kis lelkemnek, a piac ilyen volumenű túltelítődésének jó vége nem lehet. Ennek ellenére az esetek túlnyomó többségében jó ötletekkel, kreativitással és komoly inspirációkkal találkozhattam fejlesztői oldalon - a Scathe azonban a trend alól talán az első kivétel.
Mi is a Scathe? Egy retro stílusú FPS, amelyet a készítői a „bullet hell” jelzővel illettek a fejlesztés során. Hősünk a címszereplő Scathe, a mennyei erők hatalmas erejű harcosa, akit a mennyek ura leküld a pokolba, hogy végezzen sötét ikertestvérével, a Káromlóval, mielőtt az összegyűjthetné seregeit és támadást indíthatna a menny ellen. Ehhez hősünknek át kell küzdenie magát a pokol labirintusán, felfegyverzett ellenfelek és csapdák ezrein, fegyverek és varázslatok mellett mágikus rúnákat begyűjtve, amelyek segítségével megnyithatja a célpontja felé vezető utat.
Az irgalmatlan mennyiségű, szinte minden irányból záporozó lövedékek mellett ez a labirintus a játék magja. A térképet bármikor felhozhatjuk, azonban ezen csak néhány zónát, illetve a már felfedezett, bejárt részekkel szomszéd csomópontokat láthatjuk. Mind a célunkhoz vezető út, mind az, hogy az egyes zónák enigmatikus szimbóluma pontosan mit takar, rejtély.
A játékmenet bár elsőre a Doom Eternal és más arénalövöldék adrenalinpumpáló jellegét sugallja, valójában lényegesen taktikusabb stílust követel meg az egyszeri játékostól. Scathe próbálkozásainak száma limitált, életereje és lőszere pedig (az első, alapmordályt leszámítva) gyorsan fogyatkozik, miközben a lövedékek mindenhonnan, és túlzások nélkül mindenhonnan záporoznak, a játék pedig nem átallja a rémeket néha a hátunkba lepakolni, illetve egyes zónákban kötelező arénaharcra kényszeríteni, amíg nem végzünk megadott számú ellennel.
Kezdetben pedig mindössze egyetlen manőverrel rendelkezünk lövöldözésen és ugráláson túl, a vetődéssel, amellyel amellett, hogy méretesebb szakadékokat is átugorhatunk, a mozdulat közben röpke sebezhetetlenségre szert téve átsuhanhatunk a lövedékáron, és még az utunkba kerülő gyengébb ellenfelekkel is végezhetünk. Egy érdekes játékmenetbeli elem, hogy Scathe sisakja az ellenfelek irtása közben folyamatosan összekenődik vérrel, amit külön gombnyomással kell letörölnie. Játékmechanikailag ez azonban nem sokat ad az összképhez, sőt, inkább zavarónak bizonyult, mivel néha nehéz volt így eldönteni, hogy az életerőm van-e épp kimerülőben, vagy csak a letörlő műveletről feledkeztem meg. Egy ponton az opciók között ki is kapcsoltam ezt az elemet.
Ezen felül az egyes zónák átkutatásával nem árt alaposnak lennünk, ha ugyanis ottfelejtjük a különböző rúnákat, illetve új fegyvereket és varázslatokat, azzal egy ponton túl kényszerű backtrackelésre kényszerítjük magunkat, hogy esélyünk legyen a továbbjutásra, valamint az egyre változatosabb mezei ellenfelek, majd a méretes főellenfelek ellen.
Amennyiben életerőnk lenullázódik, a legutóbbi mentésre alkalmas zónából kell újrakezdenünk utunkat, fast travel pedig a már bejárt zónák között sincs. Segítségünkre lehet a drop-in multiplayer mód (már ha működik, és sikerül társat is találnunk), amelynek segítségével akár három barátunk is csatlakozhat hozzánk, hogy együttes erővel gyűrjük le a démoni hordákat. Ám ekkor a csapat egy közös életszámlálón osztozik, amelynek lenullázódása ugyanúgy kudarcot jelent, mintha ez egyénileg történne meg.
Bár papíron mindez jól hangozhat, a gyakorlatban sajnos a Scathe számos sebből vérzik, olyannyira, hogy a fejlesztők helyében én inkább beértem volna még egy early access változattal, majd még néhány hónapnyi finomhangolással és javítgatással. A játék mintha számos félbehagyott, átgondolatlan koncepció összeolvadása lenne: a labirintus felépítése és a kimerülő próbálkozások száma roguelite jelleget sejtet, de nem az. A kezdeti ígéretek közt találtam olyat, hogy a játékosok majd saját labirintust is kialakíthatnak, erre azonban lehetőséget a játékban már nem. Az egyes zónák manuálisan lettek felépítve és kidolgozva, ennek ellenére gyakran mind felépítésük, mind az ellenfelek elhelyezése randomnak, unfairnek érződik, rengeteg fennakadásra alkalmas tereptárggyal. Egyes ellenfelek pedig még alacsonyabb nehézségi szinteken is kissé aránytalanul sok életerővel rendelkeznek eleve magas létszámuk mellett.
A Scathe a legnagyobb jóindulattal is egy átgondolatlan, kiforratlan ötletnek érződik, amelynek fejlesztői mintha túlzottan bíztak volna témája és stílusa erejében, miközben nem fordítottak kellő figyelmet az olyan apró részletekre, a játékélmény, pályadesign aspektusaira, amelyek a műfaj alapjait képezik. Pont a napokban érkezett egy méretesebb javítás, amely számos játékelemet kiegyensúlyoz és finomít, ám ez még így is csak az első lépés a számtalanból, amelyre szükség lenne ahhoz, hogy megállja a helyét a brutális indie FPS áradatban.
