A Petroglyph Gamest egykori Westwood alkalmazottak alapították, miután az Electronic Arts bezárta a stúdiót. Azt, amelynek nevét olyan játékok elején láthattunk, mint a valós idejű stratégiai műfaj egyik meghatározó darabja, a Dune II, majd az igen népszerű Command & Conquer sorozat, de hozzájuk kapcsolódik a Blade Runner kalandjáték is. Az új csapat aztán tovább folytatta azt, amihez a legjobban értett, és azóta is főként RTS-eket kaptunk tőlük.

A gamescomon történt meg legújabb munkájuk, a The Great War: Western Front bejelentése, amely tovább folytatja ezt a sorozatot, ezúttal azonban az első világháborúba, annak is a nyugati frontjára visz bennünket. A csaták ennek megfelelően 1914-ben kezdődnek, és akár 1919-ig kitolhatjuk a háborút. Mint a prezentációt tartó fejlesztők elmondták, a történelmet tetszésünk szerint átélhetjük vagy alakíthatjuk a játékban.
Két rétegből áll a program, a Theatre Commander és Field Commander részekből. Az előbbi egy körökre osztott, grand strategy típusú taktikai módot jelent, amelyben a világtérképet láthatjuk, rajta jelölve a jelentősebb városokat. Egy kör egy hónapot jelent, amely során minden egységünk egyet mozoghat a hatszögalapú térképen – de gyakorlatilag bárhová. Minden egyes területen csillagokat láthatunk, egy-egy sikeres ütközettel ezek száma csökken, és ha elfogynak, miénk lesz az adott rész. Ahol pedig csata zajlott, füstfelhő jelenik meg. A hexagonális térképkialakításnak köszönhetően támadni több irányból is lehet egy-egy helyszínt.
A két kampány a fő résztvevők oldaláról követi a háborút, így az egyik a szövetséges nemzetek, a másik pedig a központi hatalmak oldalán játszódik. A fejlődés tech tree mentén történik, kutatási pontokat „költhetünk el” rajta, tetszésünk szerint választva, milyen irányba haladjunk. Például koncentrálhatunk a robbanószerekre vagy a lövészárkok ellen tűzzel történő harc fejlesztésére.

Kiemelt szerepet kapnak a The Great Warban az imént említett lövészárkok, amelyeket más hasonló játékokban nem igazán szoktak ilyen mértékben használni. Mint a fejlesztőktől megtudtam, érdemes amíg csak lehet, az árkokban tartani csapatunkat, mert így jóval kevesebb veszteséggel megúszhatjuk a csatát. De emellett fedezéknek használhatjuk például a fedezékeket is. A csatatereken megmaradnak a harcok nyomai, így ha később térünk ugyanoda vissza, láthatjuk a korábbi robbanások nyomait is. Emellett az különböző időjárási viszonyok is kihívást jelentenek csapatainknak.
A Field Commander rész már hagyományos valós idejű stratégia, amelyben először taktikai térképen láthatjuk a lövészárkokat, szögesdrótokat. Építhetünk is ilyeneket, aztán elhelyezhetjük egységeinket, telepíthetünk gépágyúkat, majd megindul a tényleges RTS rész. Hívhatunk tüzérségi segítséget is, akár füstfelhőbe boríttatva velük a terepet, hogy csapatunk biztonságosan juthasson át egy-egy területen. De akár már a csata megkezdése előtt elkezdhetjük a bombázást, ehhez azonban a rendelkezésünkre álló erőforrásokból kell költeni. Légitámogatást is hívhatunk, gyakorlatilag küldetést adva nekik, amelyet megpróbálnak teljesíteni – például kiadhatjuk nekik, hogy semmisítsék meg az ellenség léghajóját. Egy-egy csata pedig nem egyszerűen győzelemmel vagy vereséggel zárul, ehelyett skálán jelzik, hogy mekkora volt fölényünk (vagy mennyivel maradtunk alul az ellenséggel szemben).
A prezentációt tartó egyik fejlesztő az audio részleg vezetője volt, így külön kiemelte, hogy a hangok terén is törekednek a hitelességre. Így még a felcsendülő zenéket is az akkori korszak muzsikáiból licencelték. Emellett korabeli filmfelvételeket is használnak a játékhoz, amelyeket az Imperial War Museumtól kaptak. Kiemelték még azt is, hogy a zene dinamikusan változik a játék közben, nagyobb csaták közben felerősödik.
A The Great War: Western Front PC-re készül, megjelenésére pedig 2023-ban számíthatunk.