Bevallom őszintén, úgy ültem be a gamescomon a Bulwark Studios műhelyében készülő IXION prezentációjára, hogy nem voltak különösen nagy elvárásaim a játékkal kapcsolatban. A korábbi hírekből tudtam, hogy egy városmenedzsment elemekkel megtűzdelt űrbéli stratégiáról van szó, amely egy űrállomáson játszódik, de különösebben nem hozott tűzbe a játék. Ám, miután felálltam a monitor elől, amelyen az egyik lelkes fejlesztő bő fél órán át mutogatta a játék különböző részeit és érdekességeit, már a naptáramba írogattam a november 16-i dátumot, amikor is a játék meg fog jelenni. Mert bizony ezt én fogom tesztelni és punktum.

Az IXION egy nagyon erősen történetközpontú sci-fi stratégiai-kalandjáték lesz. Elsőre furcsának hangozhat ez a párosítás, hiszen e két műfaj meglehetősen kevés közös stílusjegyet tud felmutatni. Mégis talán ez illik a legjobban arra, amit az IXION nyújtani tud. A történet szerint egy globális katasztrófa miatt az emberiségnek el kell hagynia a Földet, és új otthon után néznie. Erre az egyik eszköz a DOLOS megavállalat által épített Tiqqun űrállomás, amely egyfajta telepeshajóként indul el a világűr rejtélyes mélysége felé, hogy más csillagrendszerekben kutasson az emberi életre alkalmas bolygók után. Ezen az állomáson összesen hat szektor van, ebből az utazás elején mindössze egy üzemel. Itt vannak az űrállomásra szállított emberek hibernálókamrái és a létfenntartáshoz szükséges alapvető létesítmények.
A játékosok feladata, hogy a Tiqqunt keresztülnavigálják a világűrön, míg végül vagy talál élhető bolygót, vagy nem. Nyilván e kérdésre a gamescomon nem kaphattam választ. De a játék lényege igazából maga az út és annak minden viszontagsága. A Tiqqun fel van szerelve hagyományos hajtóművekkel, amelyekkel egy adott csillagrendszeren belül képes mozogni, illetve egy különleges hajtóművel is, amellyel hatalmas ugrásokat tehet a csillagrendszerek között. Ám nem lehet csak úgy vaktában ugrálni össze-vissza. A játékosoknak folyamatosan menedzselniük kell az állomást, ehhez pedig rengeteg részfeladatot kell az állomáson felébresztett emberekre bízni.

A fokozatosan feloldható szektorokban apránként egyre több és egyre változatosabb létesítményeket építhetünk, amelyek valamilyen feladatot látnak el, mint például a farmok, ahol növényeket termesztenek. De minden létesítménynek meghatározott energiaigénye van, amit a Tiqqun külső felszínére telepíthető napelemekkel lehet biztosítani. Egyébként az űrállomás leginkább egy mosógép dobjára emlékeztet, amelynek belső ívén vannak a szektorok, a külsőn pedig a napelemek és a páncélzat. Utóbbira azért van szükség, mert a világűrben való közlekedés állandóan kisebb-nagyobb meteorokkal és egyéb űrtörmelékkel bombázza az állomást, így ezek ellen védekezni kell.
Természetesen állandóan küzdeni fogunk a szűkös erőforrásokkal, ezért mindig törekedni kell arra, hogy pótoljuk a nyersanyagkészleteket. Erre bányászhajókat építhetünk, amelyeket kiküldhetünk a naprendszerben bányászni. De drónokat is építhetünk, hogy felfedezzék a környezetünket, ezek segítségével derül ki, hogy hol mit bányászhatunk.

De mivel az IXION egy nagyon erősen narratívaközpontú játék lesz, időnként olyan események is bekövetkeznek, amelyek a sztorit viszik előbbre. Kiderül például, hogy nem csak a Tiqqun hagyta el a Földet új otthont keresve, de más társaságok hajói akár balesetet is szenvedhettek, mi pedig felszedhetjük a túlélőket vagy utána járhatunk, hogy mi történt velük.
Olykor előfordulhat, hogy nem tudunk elegendő energiát vagy egyéb ellátmányt biztosítani minden létesítménynek, ezért bizonyos épületeket le kell kapcsolnunk, ami természetesen az ott dolgozók nemtetszését váltja ki. Éppen ezért a játékban nem csak az energiaháztartással fogunk zsonglőrködni, de az űrállomás népének elégedettségével is.
Az IXION ráadásul a látottak alapján nagyon jól is néz ki. Az űrállomás szektorait közelről is megfigyelhetjük, de akár az egész csillagrendszert magába foglaló térképet is nézegethetünk, ahol a következő lépést tervezgethetjük. Igazi űrbéli kalandnak ígérkezik pofás körítéssel és kellően összetett, a narratíva által olykor váratlan elemekkel megtűzdelt játékmenettel. A megjelenésre tehát november közepén kerül majd sor, megígérhetem, hogy utána részletesebben is be fogok számolni a játékról.