A ’70-es években már élvezhettük az Atari kezdetleges videojátékait, de a cég erősen jelen volt még a ’90-es években is. Különféle egyszerűbb szoftvereket jómagam az Atari 2600-as rendszeren próbáltam ki ezidőtájt. Nem is igazán találkoztam más gépükkel, a többi játékot különféle gyűjteményes kiadások alkalmával tudtam csak kipróbálni. Nem is olyan rég, a vállalat 50. születésnapja alkalmából jelent meg a kurrens konzolokra egy több mint 90 címet felvonultató kiadás, az Atari 50: The Anniversary Celebration. Ez a mennyiség már gombócból is sok, főleg hogy már részletekben élvezhettem ugyan ezeket a műveket, az Atari Flashback kiadások alkalmával. Most viszont modernebb múltidézésként jelent meg az Atari Mania, ahol a cég legismertebb játékaiban kéne helyt állnunk.
Nagyon egyszerű képi világa van ennek a kisebb fejtörőkkel tarkított kalandnak, ahol WarioWare stílusban harcolhatunk a masinák programjait megfertőző entitások ellen. Gondnokként ügyelnünk kell, hogy a kabinetek szereplői rendben visszakerüljenek a helyükre. Ezt 4-13 körös, apróbb kihívásokat felsorakoztató minijáték-küzdelmek árán érhetjük el. Egy-egy harc három híres címet idéz meg, majd véletlenszerűen adagolja a 10-60 másodperces feladványokat. Néhány kör után bekeményít, és mindenféle gügye csavarral nehezíti meg az életünket a rendszer. Például a Pongban elképzelhető, hogy mi leszünk a fal és azt kell középre szűkíteni, hogy ne kapjunk pontot, vagy a faltörős szoftverben más űrhajós játékokból lövöldöznek ránk az ügykezelés közben.
Nehéz pár másodperc alatt felmérni, hogy mi a feladat, majd lereagálni, mit is kéne csinálni, főleg a kezelés miatt (amit szokni kell, hogy mi mire jó). Általában öt életünk van, így elbukhatunk néhány kört. Minden esetben le kell győzni egy főnököt is, ami elég kreatív módon zajlik. Így felszabadul a hős, mi pedig gazdagabbak leszünk egy új tárggyal, ami a tovább jutáshoz kell. A feldolgozott játékok teljesen modernizáltak, de felismerhetők maradtak. Tetszett a design, a mellékelt képeken is megcsodálható a képi világ. A hangok nem tudom, hogy mennyire eredetiek, de jól illettek a látottakhoz, hangulatos kis minijátékok ezek.
Az Atari székházában négy emelet több tucat szobáját járjuk be a játék során. Sok közülük le van zárva apróbb feladvánnyal, vagy egy különleges tárgyat kíván meg a kinyitásuk. A teljesség igénye nélkül csáklyához, lámpáshoz, mágneshez, csavarkulcshoz jutunk, és úgy oldhatjuk meg az adott feladványt, hogy jó helyen a megfelelő eszközt vetjük be. Ezek között sajnos nem tudunk gombnyomásra váltani, hanem béna módon egy lenyíló eszköztárból kell kiválasztani a megfelelőt. Ez az ügyetlenkedés, és karakterünk lassú, mindenbe beakadó haladása is lehet a program bája, ha úgy vesszük.
Felvehetünk egy raklap posztert is az eredeti borítókról, az egérlyukakhoz sajtot szállítva pedig megküzdhetünk rágcsálókkal a szoftverek eredeti leírásaiért is (fájdalmas módon mindig vissza kell vergődni egy újabb sajtért a következő egérnek). Ezek rövidített, 3-4 körös meccsek, de a jutalom sajnos nem éri meg, ezek a régi kézikönyvek nem túl olvasmányosak vagy szépen illusztráltak.
Az Atari Mania nem könnyű, így nehéz ajánlani is. Egy barátommal 3 óra alatt nyomtuk le a sztorit (1-2 óra tartalmat látok még benne ezen felül), felváltva nem kevés idegeskedéssel és röhögcséléssel. Az biztos, hogy videojátékos múltat megkövetel, minket így el tudott szórakoztatni. Aki szerette az Atari alkotásait, az biztosan élvezné, de egy modern, nem túl kíváncsi gyereket sokáig nem kötne le ez a „kamu retro”. Az biztos, hogy nem mindennapi cucc, még ha a játékmenet nem is túl eredeti.
