Lassan szokatlannak és frissnek hat az, amikor az ember akar egy halat, bemegy tehát a „halbolt” feliratú üzletbe, kér egy halat, majd leraknak elé egy halat az összeg ellenében. Nincs feliratkozás, nincsenek vásárlói pontok, halgyűjtő matricák, nincs hal-upgrade, hal-roadmap, halbolt-account, hal-mikrotranzakciók vagy „félúton polip lett, maradhat?” – nos, esetünkben ez az állatorvosi hal a BattleBit. Nem úszik, de elég jól lő.
Utóbbi mondat pedig már egy sommás magyarázata is annak, hogyan tört ki ez a durván négy fő fejlesztette Roblox-hasonmás Battlefield-komolytalanság a prérire, majd etetett port azzal a lendülettel maga mögött a visszapillantó-tükörben a zsáner Nagy Neveivel. A pitch nagyon egyszerű: 15 euró ellenében a játékos kap három játékméretet (127 fő 127 ellen, ill. ugyanez 64 és 32 fős csapatokkal), hat választható osztályt, valamint egy marék pályát, ahol a tapasztalati pontokat és a frageket gyűjtögetve lehet feloldani a további fegyvereket, illetve azok tartozékait. A pályák viszonylag változatosak, az épített környezet nagymértékben rombolható, ill. megjelennek a nappali mellett az éjszakai ütközetek is.
A játékos mozgása a terepen könnyed és gyors, használhat járműveket, mászókötelet, építhet fedezékeket, előretolt bázisokat. A mozgás, az animációk és a fegyverhasználat összessége pörgős, kézreálló, gyilkos, hangulatában mégis könnyed, egy-két apróbb ötlettel (pl. tárak és lőszerjavadalmazás pontos nyilvántartása) megbolondított árkád játékmenetet eredményez, ahol a játékost rendszerint egy-két ütközeten belül lendíti át a BattleBit Remastered önnön grafikáján, különösen a tényleg számottevő mennyiségű szenteltvizet igénylő karaktermodelleken.
A játékmenet olyannyira stabil alapokkal bír, hogy nem okoz túl nagy fájdalmat a később kibukó kellemetlenségek felett sem szemet hunyni. Ilyenek például a gyenge hangok, néhány akció (pl. a gránátdobás) esetlensége, az előre beállított karakterek hiánya, a karakterosztályok némi kiegyensúlyozatlansága, vagy a fegyverek és tartozékok paramétereinek, illetve azok feloldási sorrendjének anomáliái. Ezeket feltehetőleg módosítani fogja a fejlesztőcsapat még, egyrészt azonban a tisztes tájékoztatás keretein belül nem apellálhatok a bizonytalan jövőre, másrészt erre nincs is szükségem: a BattleBit Remastered jelen állapotában is bőségesen képes volt visszahúzni egy olyan műfajba, amelyből valahol a Battlefield Vietnam magasságában szálltam ki, a játékosszám pedig legalábbis arra enged következtetni, hogy ez nem csupán egy kiugró mérési hiba.
Hiába nem mutatnak tulajdonképpen semmi forradalmit, vagy akárcsak némileg újat a játékmechanika szétszálazott elemei, a megvalósítás összessége mégis képes elérni, hogy meccsenként mintegy kétszázötven ember önfeledten húzza az elsütőbillentyűt, telepítse az aknát, vezesse a helikoptert, pattogjon az árkokon át géppisztollyal vagy pásztázza a háztetőket hőképalkotóval a borzalmas arcú Duplo-figurák után kutatva. Bár természetes, hogy a BattleBit Remastered sem lesz mindenki kenyere, érdemes nem megriadni a képernyőképektől, és adni egy-két órányi lehetőséget a játéknak. Egész tűrhető esély van rá, hogy hoz némi nem várt felfrissülést a nyárba.
