26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

The Many Pieces of Mr. Coo teszt – Az őrület határán

Ha szereted az animációs műfajt, és nem zavar, hogy egy óra elteltével nem fogod tudni megmondani, mivel töltötted azt az időt, akkor olvass tovább.

Írta: m_anger

Ha azt mondom, hogy a The Many Pieces of Mr. Coo egy nagyon furcsa játék, akkor még csak a jéghegy csúcsát kapargatom. Kezdjük ott, hogy valójában nem is igazán játék, habár amennyiben be kellene mégis kategorizálni, a point-and-click kaland besorolásba illene leginkább. De sokkal inkább illik rá az interaktív rajzfilm jelző, mert hát tulajdonképpen az. Van egy szépen animált történet, amelybe számos helyen belekontárkodhatunk, de a feladataink többnyire egyszerűek lesznek, még ha egészen komplex fejtörők is akadnak.

The Many Pieces of Mr. Coo teszt – Az őrület határán

Mr. Coo (és egyben kissé az egész miliő) egészen olyan, mintha Menő Manó távoli unokatestvére lenne, aki kicsit túltolta a tudatmódosítókat. A háttér maga azonban itt nem annyira minimál, sőt helyenként nagyon is szépen megrajzolt és kidolgozott. A játék többi szereplője is kicsit komplexebben megalkotott, mint a pár girbe-gurba vonalból összehozott főszereplő. A történet pedig... Hát maradjunk annyiban, hogy van, de nem tudnám elmesélni, annak ellenére sem, hogy nagyjából fél vagy egy óra alatt le is tudhatja, aki nekivág. Igen, mehet a „szuperrövid alert”.

Az igen szürreális történések közepette eleinte nagyon egyszerű dolgunk van, hiszen csak tárgyakra vagy irányokra kell kattintgatnunk, de aztán jönnek komplexebb fejtörők is, mint egy játékautomata, vagy amikor a főhős három részre szakad. Tulajdonképp ez utóbbi szegmens jelenti a játék gerincét, a legtöbb időt így fogjuk eltölteni Mr. Coo-val – darabokban.

The Many Pieces of Mr. Coo teszt – Az őrület határán

A fair play jegyében arról is szó kell essen, hogy a játék sajnos igen bugos. Számtalan esetben találtam magam olyan helyzetben, hogy teljesen egyértelmű, mi a következő lépés, de valamiért nem akart triggerelődni. Aztán egy gyors játékállás-visszatöltéssel meg is oldódott rendszerint a dolog. Csak azért sajnálatos erről szót ejteni, mert ugye nagyon rövidke történetről van szó, és eléggé ki is zökkentik a játékost ezek az intermezzók. Máskülönben a build minősége egészen rendben volt, egyedül a kicsit hosszabb töltési idők leptek meg az egyes részek között.

Kapós lehet azoknál a The Many Pieces of Mr. Coo, akik nagykanállal eszik a furaságokat, ugyanakkor lehet érdemesebb az óvatos duhajok útját járni, és megvárni egy alaposabb patchelést meg egy leárazást (bár alapvetően sem drága a játék). A játék végeztével elgondolkodhatunk majd, hogy miről is szólt az egész, de nagy energiákat lehet, még nem érdemes belefeccölni, mert az ígéretek szerint lesz folytatás (erre utal legalábbis a „to be continued” felirat), szóval készülhetünk nyugodtan úgy, hogy Mr. Coo még visszatér közénk.

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Stílusos
  • Őrült
  • Ötletes
Negatívumok
  • Bugos
  • Rövid
  • Fura

További képek

  • The Many Pieces of Mr. Coo
  • The Many Pieces of Mr. Coo
  • The Many Pieces of Mr. Coo
  • The Many Pieces of Mr. Coo
  • The Many Pieces of Mr. Coo
  • The Many Pieces of Mr. Coo
  • The Many Pieces of Mr. Coo
  • The Many Pieces of Mr. Coo
  • The Many Pieces of Mr. Coo
  • The Many Pieces of Mr. Coo
  • The Many Pieces of Mr. Coo
  • The Many Pieces of Mr. Coo
m_anger

m_anger
Ami a nyolcvanas években kölyökként csak álom volt (videojátékokkal dolgozni), az mára valóság. Munkaidőben fejlesztőként, szabadidőben kritikusként. Játék az élet?

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!