Értem, köszi!
Csak, mert tetszik a játék, érdekel, de ezzel a rougelike hülyeséggel mindig hazavágják a családapák élményét. De akkor ez rövidebb, mint 1-1 rész a Deathloop-ban.
A játékok listáján, amelyekről úgy véltem, talán már soha nem fogok játszani velük, a Scorn, az Atomic Heart és a Dead Island 2 mellett előkelő helyet foglalt el az egykori People Can Fly (Painkiller) fejlesztőkből összeverődött The Astronauts (The Vanishing of Ethan Carter) 2017 óta ígérgetett játéka, a Witchfire is. Azonban úgy fest, ez most egy ilyen időszak, a felsorolt játékok mindegyike megjelent ugyanis az utóbbi egy év során, így szinte már meg sem lepődtem, amikor a nyári bejelentések sűrűjében megerősítették, hogy szeptemberben végre Epic-exkluzív early accessbe lép a játék.
Azt azonban meglehetősen kétlem, hogy ez a Witchfire még mindig ugyanaz lenne, amely 2017-ben megkezdte fejlődését a The Astronauts műhelyében. A játékmenetet ugyanis a legegyszerűbben úgy tudom leírni, hogy a fejlesztők lényegében fogtak minden olyan elemet, koncepciót az utóbbi évekből, amely valamennyire sikeresnek vagy ígéretesnek tűnt, és egyszerűen összegyúrták őket. A Witchfire így egy roguelite extraction soulslike boomer looter shooter... ami bármennyire is hangzik nevetségesen, a fejlesztők valójában hihetetlenül jó munkát végeztek, a játék pedig az egyik legígéretesebb darab, amihez az utóbbi időben szerencsém volt.
Egy alternatív, még sötétebb középkorban járunk, ahol ördögi erőkkel operáló boszorkányok és alattvalóik tartják rettegésben Európát. Hősünk egy preyer, egy olyan különleges boszorkányvadász az ellenállást képviselő Egyház szolgálatában, aki képes testébe szívni és felhasználni a boszorkányok és teremtményeik erejét biztosító, boszorkánytűz nevű mágikus energiát. A preyerek ennek a mágikus erőnek hála gyakorlatilag halhatatlanok, még ha erejük töredékével is, de akár a végtelenségig képesek folytatni a harcot.
A játék történetének középpontjában egy rejtélyes ereklye áll, amelyről az Egyház vezetői úgy vélik, akár meg is fordíthatja az igencsak vesztésre álló háború végkimenetelét – ám a tárgyat szállító hajó egy hatalmas erejű boszorkány erődje közelében zátonyra fut. Hősünk kapja így a feladatot, hogy nem messze a roncstól állítson fel magának főhadiszállást, majd kerül, amibe kerül, szerezze vissza az ereklyét, és ha már ott van, végezzen a boszorkánnyal is.
Az odavezető úton preyerünk feléli az összes boszorkánytüzet, így mindössze egyetlen pisztollyal és igen csekély eséllyel vágunk bele az ereklye felkutatásába, amelynek érdekében sorra fel kell fedeznünk a boszorkány szigetének különböző szegleteit. Az ilyen, expedícióknak nevezett bevetésekre egy portálon át indulhatunk, és háromféle végkimenetelük lehet: vagy teljesítjük a zónát azáltal, hogy felkutatjuk és megöljük a helyi főellenfelet, vagy kellő mennyiségű zsákmányt összegyűjtve elmenekülünk az egyik portálon keresztül – vagy jó eséllyel fűbe harapunk.
Halálozás esetén ugyancsak a bázisunkon térünk magunkhoz, azonban elveszítünk minden zsákmányt, beleértve a leölt ellenfelekből kinyert boszorkánytüzet is. Kizárólag a tárgyként felvehető, viszonylag ritka, megkövesedett boszorkánytűz-töredékek maradhatnak nálunk, amelyeket a bázison törhetünk fel, hogy tartalmukat magunkba szívjuk. Az elveszett loot visszaszerzésére soulslike játékokhoz hasonlóan csak egy esélyünk van a következő próbálkozás során, egyébként végleg elveszik.
Az ellenfelek, tárgyak, ládák, portálok elhelyezése viszont a roguelite stílushoz híven minden expedíció előtt újrakeveredik valamennyire. Az is változik, hogy az egyes ellenfelekkel teli zónák kitakarítását követően jutalmul milyen passzív perköket aktiválhatunk az aktuális expedícióra, melyek listája a fegyvereink gyorsabb újratöltésétől az ellenfelek életerejének redukálásáig terjedhet.
Az ok, amiért több esetben érdemes inkább visszavergődni bázisunkra, és később újult erővel megpróbálni a boszorkányvadászatot, természetesen hősünk fejlesztése és tartalékaink feltöltése. A boszorkánytűz révén hősünk szintjét növelhetjük, ami amellett, hogy emeli alaptulajdonságainkat, lehetővé teszi, hogy a bázisunk középpontján elhelyezett mágikus tükrön keresztül egyre combosabb fegyvereket és felszereléseket rendeljünk. A rendelés leszállítása időbe telik, és minél tovább nyújtunk el egy expedíciót, annál nagyobb eséllyel fogadnak minket a már megérkezett felszereléseink.
A fegyverek rendelésekor eleve véletlenszerűen kerül kiválasztásra, hogy milyen eszközt kapunk pontosan, viszont sosem szabad elsőre ítélkeznünk velük kapcsolatban. Minden fegyver, tárgy, varázslat képes fejlődni a használat révén, és egy idő után megfelelő feltételek teljesítésével újabb és újabb permanens perköket oldhatunk fel rajtuk. Előfordulhat például, hogy gépfegyverünk túlmelegedhet, és közepes hőfoknál nagyobb sebzést oszt ki az ellenfeleknek, míg legmagasabb hőfokon felgyújtja őket. A puska sikeres fejlövés esetén a lövedéket továbbpattinthatja, de akár olyan képességet is kaphat, amellyel tára a sikeres kritikus találatok után automatikusan újratöltődik.
Persze a boszit sem kell félteni, a játékbeli fejlődés kétélű fegyver, ugyanis valahányszor preyerünk szintet lép, a boszorkány is fejleszti saját seregét. Új ellenfelek, majd egy idő után mágikus csapdák vagy speciális események és feladatok állhatják utunkat, de egy ponton a szigetre szabadul egy őrszem is, amely ha lámpásával ránk talál, a nyakunkba küld egy csapat elit szörnyeteget.
A legkomolyabb problémát egy idő után az úgynevezett Calamity események jelentik, amelyek során, ha a csapdák túl sűrű aktiválásával és az ellenfelek ritkításával magunkra vonjuk a boszorkány haragját, az megidéz egy portált, amely kerülhet akár a pálya túlsó végére is. Amíg ez a portál aktív, folyamatosan szakadnak a nyakunkba az ellenfelek, illetve ekkor megindul ép elménk csökkenése, ami ha eléri a nullát, automatikusan meghalunk. A portált csakis úgy zárhatjuk be, ha megölünk x darabot a megjelölt ellenféltípusból, vagy ha elvergődünk hozzá, és megsemmisítjük a körülötte keringő őrzőket.
A Witchfire természetesen még hagy maga után némi kívánnivalót, korai hozzáférésű státusza révén szép számmal akadtak elég unfair módon legenerált expedíciók, egyes mechanikákon is érdemes még finomítani, ahogy a fejlődési rendszer sem tökéletes. Egy ponton túl ugyanis jobban megéri tulajdonságaink fejlesztése helyett pusztán a tárgyakat, fegyvereket halmozni és fejleszteni. Az early access emellett még kissé szűkös, mindössze két helyszínre indíthatunk expedíciót, és bázisunk több része is le van még zárva.
A Witchfire hangulata, tempója, látványvilága és stílusa azonban lenyűgöző, játékmenete addiktív, technikailag pedig meglepően stabil, már most komoly felskálázási opciókkal gyengébb vasakhoz. Ha a The Astronauts csapata egyenletes tempóban tudja majd szállítani a bővítéseket, fejlesztéseket, egyhamar az utóbbi időszak egyik legjobb lövöldözős játékává válhat.
A tesztpéldányt a játék fejlesztője biztosította.
