Bizonyára alapos kutatómunkával ki tudnám deríteni, hogy amióta videojátékok léteznek, vagyis jó fél évszázada, azóta vajon összesen hány játék készült a barátságos és közkedvelt Pókemberről? A falmászó a ’60-as évek óta része a szuperhősrajongók életének, először az 1962-es Amazing Fantasy tizenötödik epizódjában találkozhattunk vele. Egyike a Marvel leghíresebb és legnépszerűbb hőseinek, aki az évtizedek során számtalan képregénysorozatot kapott már: Amazing, Spectacular, Sensational, Ultimate, Web of Spider-Man és még sorolhatnánk. Rajzfilmekből és élőszereplős feldolgozásokból is akadt szép számmal, bár tény, hogy utóbbiak igazán csak a XXI. században robbantak be, immár két teljes és egy csonka trilógia formájában. Imádtuk Tobey Maguire-t, tudtuk szeretni Andrew Garfieldot és tökéletesen passzolt az MCU-ba Tom Holland. Amikor pedig e hármat egy filmben láthattuk a mozivásznon, leolvadt az arcunk a csodálattól. De kanyarodjunk vissza a videojátékok világához, hiszen azért itt is akadt egy-két egészen jól sikerült játék.
Az egyik személyes kedvencem a 2005-ös Ultimate Spider-Man volt, amely szerencsére nem az akkoriban futó első mozis trilógiát próbálta adaptálni (mindegyik film megkapta a maga játékadaptációját), de volt benne Venom is. Kifejezetten ötletes volt a 2010-es Spider-Man: Shattered Dimensions, viszont a 2011-es kvázi folytatása, az Edge of Time már kevésbé tudott sikeres lenni. Itt aztán most ugorhatunk is egy jó nagyot az időben (ha már Edge of Time-nál járunk...), és így jutunk el az Insomniac Games 2018-ban megjelent Marvel's Spider-Manjéhez. Emlékszem, már amikor 2016-ban bemutatták a legelső előzetest, és abban minden olyan volt, mintha egy mozifilmet néznénk, még nem kevés kételkedés volt bennem, hogy ilyet nem lehet csinálni. Azért tegyük hozzá, hogy akkoriban a Ubisoft még imádott költői túlzásokba esni egy-egy trailerével...
Viszont amikor 2018-ban végre tényleg leülhettem a játék elé, egyszerűen nem találtam rá a szavakat. Minden, amit a két évvel korábbi trailerben mutattak, valóság volt. Innentől már tudtam, hogy korszakalkotó játékkal van dolgom. Imádtam minden pillanatát, beleértve a későbbi DLC-ket is. Aztán 2020-ban jött Miles Morales, aki mostanában igen népszerű fickó lett, köszönhetően e játéknak, és persze a két új SpiderVerse animációs mozinak is (apropó, a második részben van egy easter egg erre a játékra, bizony!). Az önálló kiegészítő már PlayStation 5-re készült el, és a ray tracinggel és az azonnali betöltéssel még magasabbra tornászta fel a játék színvonalát.
Peter Parker és Miles Morales is irányítható karakterek.
Ilyen magasról szép pofára esni – gondolhatnánk. Az Insomniac Games azonban 2021-ben bejelentette, hogy készül a Marvel's Spider-Man 2, amely már a legelső előzetesével megalapozta, hogy itt bizony szó sem lehet pofára esésről. Az egy dolog, hogy Peter Parker és Miles Morales is irányítható karakterek lesznek a játékban, de az, hogy a videót végig Venom narrálja, aki a végén egy pillanatra bele is vigyorog a képernyőbe, na attól konkrétan borsódzott a hátam. Ennek már szintén két éve, most pedig itt ülök a gép előtt és próbálom összeszedni a gondolataimat.
Az elmúlt napokat ugyanis Peter Parker, Miles Morales, MJ és Ganke társaságában tölthettem. És olyan nem várt fordulatokban gazdag kalandokban volt részem, hogy szakdolgozatot írhatnék a játékból, akkor sem tudnék minden részletről kellő részletességgel mesélni. Éppen ezért nézzétek is el nekem, ha jelen írásom további része kevésbé lesz aprólékos. Ennek egyik oka, hogy tényleg annyi, de annyi tartalom és élmény szorult ebbe a játékba, hogy az valami elképesztő. A másik oka pedig az, hogy ezeket az élményeket nem is lehet igazán szöveges formában visszaadni. Mintha egy Michelin-csillagos étterem főfogásának ízvilágát próbálnám körülírni. Megteszem, ami tőlem telik, viszont már most arra bíztatok mindenkit, akinek lehetősége van rá, hogy ha csak egy játékot tervez venni már idén, akkor az bizony a Spider-Man 2 legyen!
A történet nagyjából kilenc hónappal a Miles Morales eseményei után játszódik. A készítők gondoltak azokra is, akik esetleg valamiért nem játszottak még az előző két résszel, vagy csak szeretnék egy picit feleleveníteni azok eseményeit. Így mindjárt a sztori elején egy néhány perces összefoglalót kapunk az első játék és a kiegészítő történetéből, kivel mi miért és hogyan történt. Így jutunk el oda, hogy Peter Parker épp Miles Morales iskolájában vállal helyettesítő tanári állást, és épp a legelső munkanapjának legelső óráján... be is üt a krach. Míg ő épp a fizika csodás világáról próbál nem kevés zavartságát leplezve mesélni a nebulóknak, Manhattan kellős közepén gigantikus homokvihar támad. Hamar kiderül persze, hogy ez nem véletlen, így előbb Miles, majd Peter is kénytelen idő előtt távozni a fizikaóráról, hogy percekkel később már a két Pókemberként verseny-hálóhintázzanak keresztül a fél városon. Flint Marko, alias Sandman (vagyis nálunk Homokember) épp felhőkarcoló méretűre nőve szétveri a fél belvárost, ami mindjárt egy remek bemelegítő bunyót jelent nekünk a két pók bőrében. Itt mindjárt ki is próbálhatjuk a hálóhintázást, jönnek az ügyességi QTE-részek, illetve belekóstolhatunk a harcokba is.
Minden játékelem azonnal ismerős, az irányítás rögtön kézre áll.
Minden játékelem azonnal ismerős, az irányítás rögtön kézre áll. Ismerősek a mozdulatok, rögtön tudjuk, hogyan rúgjuk fel a levegőbe az ellenséget, hogy ott két-három további pofonnal térítsük jobb belátásra, majd egy gyors hálóvetéssel máris a következő célpont nyakába pattanhatunk és így tovább. Minden folytatásjátékban furcsállni szoktam, hogy az előző részben megszerzett felszerelések, képességek és egyebek miért tűnnek el a folytatásra, hogy újra meg kelljen őket szerezni. Ez egy picit most is így van, de cseppet sem zavaró. Annyi tennivalónk lesz a városban, annyi az összegyűjteni való, az ilyen-olyan mellékküldetés és tevékenység, amelyekkel XP-t, alkatrészeket és egyebeket szerezhetünk, hogy maximálisan motiváló a rendszer. Csak azzal órákat el lehet molyolni a játékban, hogy ilyeneket gyűjtögetünk. Ismét körbefotózhatjuk az egész várost, de ezúttal nem sima nevezetességeket, hiszen az már anno megvolt. Most Robbie Robertson, a Hírharsona főszerkesztője kérésére New York életérzését kell megörökítenünk egy-egy jellegzetes szituáció formájában. De visszatérnek a random megjelenő akciók, egy-egy autós üldözés, folyamatban lévő rablás, amelyekre azonnal reagálhatunk némi XP-ért.
Új játékelemként megjelenik a siklás is, amely a Pókember hóna alatti pici szárnyaknak köszönhető. Ezekkel olyan, mintha szó szerint repülni tudnánk, de ez persze nem igaz, mivel tényleg csak siklásról van szó. Ugyanakkor ha elég magasról indulunk és elég ügyesen manőverezünk, akkor bődületesen nagy távokat megtehetünk így. Ráadásul a város hosszú, egyenes utcáin gyakoriak a szélcsatornák, ezek pedig rögtönzött ügyességi pályákká válthatnak, a sebességérzet pedig ilyenkor elképesztő. Itt jegyezném meg, hogy erre a repkedésre sokszor szükség is van, mert gyakran sokkal gyorsabb így közlekedni mint az egyébként most is zseniálisan imádnivaló hálóhintázással.
És itt jegyezném meg azt is, hogy játszóterünk immár nagyjából duplája a korábbinak, mivel Manhattan mellé Brooklyn és Queens is bekerült. Így végre átlibbenhetünk az East River felett, és vadonatúj helyszíneket fedezhetünk fel. Mondanom sem kell, hogy ez is önmagában további órákra képes beszippantani az embert. Az Insomniac Games valami döbbenetes, hogy mennyire élő és lélegző várost épített fel nekünk. Persze, ha elkezdjük nagyon közelről vizsgálni a részleteket, bőven találnánk hibákat és pontatlanságokat. De ez egy olyan játék, ahol ezzel nem lesz időnk és kedvünk törődni, mert minden más el fogja vonni a figyelmünket. Azért egy apró mókás kis bakit megemlítenék. Már az első játékban is be lehetett lesni a felhőkarcolók ablakain, ez most is így van. Odabent szépen kidolgozott szobákat látunk, de nem ritka, hogy ezek nincsenek szinkronban egymással. A szomszédos helyiségekben például gyakran máshol vannak az ajtók egymáshoz képest. De ez fikarcnyit sem ront az élményen, sőt, inkább vicces.
A Spider-Man 2 is számos ellenfelet dobál a nyakunkba.
De térjünk rá a komolyabb dolgokra! A Spider-Man 2 is számos ellenfelet dobál a nyakunkba. Itt most csak azokra térnék ki, akiket az előzetesek már így is lelepleztek. Természetesen az ügyeletes főgenya Kraven, a vadász (vagy mégsem...?!), aki pont azért érkezik New Yorkba, hogy vadásszon. Méghozzá a város szupergonoszaira, ami nem túl jó előjel. Közülük már említettem Homokembert, de fontos szerepe lesz Lizardnak, és naná, hogy Venomnak is. Rajtuk kívül is számíthatunk még sok ismerős arcra, csak épp meg fogunk olykor lepődni miattuk, de erről itt ennyit. Mint ismert, a szimbióta központi szerepet játszik a történetben. Azt már az előző játékokból megtanulhattuk, hogy az Insomniac Games narratív designer csapata nem elégszik meg már százszor elmesélt történetek újra feldolgozásával. Ehelyett előszeretettel helyezik új vagy picit más szerepbe a már jól ismert karaktereket. Így lesz ez Venommal is, akinek az eredetére már az első játék legvégén is volt némi utalás, ezt bontja ki most részletesen a folytatás.
De milyen is a szimbiótával felturbózott Pókembert irányítani? Nos, alapvetően pont olyan, mint a simát, ami akár csalódás is lehetne, de nem az. Mert azért tényleg hatványozottan erősebb is. Ez nem csupán a különleges támadásaiban nyilvánul meg, de általánosságban is. Ugyanazt a tagot a „sima” Pókember mondjuk öt ütéssel rendezi le, addig a „fekete” maximum háromból. De az igazán menők akkor is a szimbióta egyedi támadásai. Plusz azok a harctéri kombók, amikor a két Pókember összedolgozik, na azok irtó menőn néznek ki! Meg úgy általában minden animáció, mozdulatsor, minden végtelenül dinamikus, pörgős.
Az egész játék egy végtelenített adrenalinroham.
Az egész játék egy végtelenített adrenalinroham. Még azok a küldetések is, amikor épp nem Pókemberéket irányítjuk, hanem például MJ-t, mert azért ezek is visszatérnek. Itt azért egy picit fura volt, hogy MJ-vel is simán lecsapjuk a gazfickókat, akiket Pókemberrel szoktunk, bár a sztori szerint a kisasszonyt maga Silver Sable képezte ki egy kicsit. Apropó! MJ-hez köthető a játék egyik legimádnivalóbb pontja: amikor az egyik küldetéseben symkariaiul, vagy szimkariaiul kell beszélnie. Én itt hangosan felnyerítettem, de komolyan. Nem akarom lelőni a poént, egy kis Marvel-ismerettel a veteránok úgyis sejthetik, miről lehet szó. Aki nem, az picit kutakodjon a neten Symkaria után, meg fogja érteni.
Hosszú sorok óta ömlengek már itt a Spider-Man 2-ről, de azért neki is vannak hibái. A már korábban említett ablakos baki csak egy apróság, és azt kell mondanom, hogy sokkal nagyobb hibával nem is nagyon találkoztam. Ilyen apróságokból viszont érzésre lényegesen többel, mint anno az első két játékban. Könnyen lehet persze, hogy akkor annyira letaglózott az élmény, hogy simán elsiklottam felettük, ám éppen miattuk mára sokkal magasabbak lettek az elvárásaim a Spider-Man 2-vel kapcsolatban, ezért tűnnek fel jobban. De vannak icipici kis grafikai pontatlanságok, néha tárgyakba véletlenül beragadó kiütött ellenfelek, esetleg egy kézben tartott levélnél a papíron átlógó ujj. De ennél nagyobb grafikai hibát nem találtam.
És itt kell megemlíteni a játék optimalizációját is, ami szintén lenyűgöző. Vannak különböző futtatási módok, de például a ray tracing mindegyikben alapbeállítás, így arról nem kell lemondanunk. De még a Quality módban is olyan stabil a játék, hogy egy nagyobb létszámú csata, vagy egy száguldás az utcákon sem képes megingatni. A legnagyobb hiba, amivel többször is összefutottam, amikor egy-egy harc során az utolsó ellenséget egyszerűen nem találtam sehol, mivel az valamiért másodpercekig még nem spawnolt le, majd egyszer csak épp az orrom előtt jelent meg a semmiből.
Ebből az élményből kimaradni tényleg vétek.
Lassan ideje zárnom soraimat, pedig ahogy az elején is írtam, ennél sokkal többet is lehetne még írni a játékról. De a rengeteg többi apró finomság felfedezését meghagyom inkább nektek. Élvezzétek a remekül megírt sztorit, izguljatok a fogcsikorgatóan szoros helyzeteken, szívjátok magatokba a nyüzsgő Manhattan páratlan látványát. A Spider-Man 2 tipikusan az a játék, ami minden egyes fillérre rászolgál, amit elkérnek érte. Akinek van PlayStation 5-je, annak egyszerűen nem szabad kihagyni a konzol történetének talán eddigi legjobb játékát. Akinek pedig még nincs, ennél jobb indok nem is kellhet, hogy vegyen egyet. Pláne, hogy lesz bundle a játékkal. De ez itt nem a reklám helye, pusztán egy tanács. Mert ebből az élményből kimaradni tényleg vétek.
