A nagy marketingpromóciók, reklámáradatok, folytonos előzetesek rengetegében néha észre sem lehet venni azokat a gyöngyszemeket, amelyek elsőre nem is tűnnek annyira mesterinek, mint amilyenek valójában. Ez persze a mi sarunk is lehet, ugyanis fontos megtanulni, hogy ne ítéljünk elsőre: nem csak azért lesz valami jó, mert nagyon el akarják adni nekünk. És csak azért, mert valami egyszerűnek tűnik, sokkal mélyebb is lehet annál. Pontosan ez a helyzet a koreai fejlesztésű Dave the Diverrel, amelyet Switchre történt megjelenése alkalmából teszteltünk.
Az alkotás főhőse a címadó, pocakos búvár, aki a folytonos megjegyzések ellenére is bájos kecsességgel veti bele magát az óceánba. Az ő helyszíne azonban különleges, ugyanis akárhányszor merül, megváltozik. Módosul az elrendezése, a halállomány összetétele, a fellelhető tárgyak elhelyezkedése stb. Dave minden nap kétszer merül: reggel és délután. Ilyenkor figyelnünk kell oxigénszintjére, ugyanis a megkaparintott zsákmányból csupán egy darabot vihetünk el, ha az életerőnknek is megfeleltethető gázból kifogyunk. Persze óvatosan kell összekapkodni a mélység kincseit, ugyanis tárolókapacitásunk is korlátozott. Ha túlszedjük magunkat, lassabban haladunk, és lehet, hogy nem érünk vissza időben a felszínre, vagy egy olyan pontra, ahol kollégánk, a gazdagodás új formáin morfondírozó Cobra le tud küldeni egy ketrecet nekünk, amellyel kiemel.
Dave fő eszköze egy szigony, amelynek használatát el kell sajátítanunk, de jobban sebez, mint a nálunk lévő kés, illetve jobb minőségben szedi be a halakat, mintha puffogtatnánk egy puskával. Apró halaktól a medúzákon át a nagyobb ragadozókig mindenféle vízalatti szerzetet elkaphatunk, hogy gyarapodhasson gyűjteményünk. Találhatunk a víz alatt új közelharci fegyvereket (humorosakat, mint a boxkesztyű, vagy épp egy olcsó szamurájkard-imitációt), de távolságiakat is. Ezek is meglepően változatosak, ha pedig többször felleljük a lőfegyvereket, akkor később már meg is csinálhatjuk azokat alapanyagokból, hogy ezekkel kezdhessünk.
Az óceáni regionális sajátosságoknak köszönhetően ugyanis minden eszköz, amit lenn lelünk, elporlad, ha felmegyünk a felszínre. Így minden merülés újabb izgalmas lehetőségekkel, kockázatokkal és jutalmakkal szolgál a játék roguelike mivoltából kifolyólag. Az élmény azonban sosem frusztráló, nem büntet komolyan a melléfogásokért, és minden újabb és újabb vízalatti túra nagyon izgalmas.
Ebben közreműködik a bájos zene és a stílusos, a 2D és 3D elemeket vegyítő, a pixeles stílust is előszeretettel alkalmazó grafika, ami egy igazán különleges vizuális élményt eredményez. A vízirózsák mozgása, az algák ingása, a halak kecses úszása vagy a ragadozók törtetése szuperül illeszkedik a kékesszürke árnyalatokhoz. Aztán ahogy fejlesztjük majd felszerelésünket, és egyre mélyebbre megyünk, egyre komolyabb, izgalmasabb és egyedi dolgokkal, kihívásokkal és történésekkel találkozhatunk. Vízalatti civilizációk, bajbajutott delfinek, trükkös főgonoszok és egyebek várnak, amiket még véletlenül sem lőnék le vagy részleteznék.
Ezek hát Dave nappalai – de mi van az estékkel? A megszerzett portékát Bancho sushibárjában lehet feldolgozni. Bancho egy mesterszakács, akit a minőségre való törekvés, a kompromisszumok nélküli elköteleződés és szakmájának csúcsra fejlesztése jellemez. Pont ezért a közelébe nem engedne konyhájának, de az elérhető alapanyagokból mi állíthatjuk össze a kezdetben lepukkant hely menüjét. A séf elkészíti majd az ételeket, nekünk pedig ki kell szolgálni a vendégeket. Elvinni az ételt, italt tölteni (egy kis minijátékon keresztül), vagy eltakarítani a maradványokat. Amíg az étterem kevésbé ismert, nem is lesz komoly gondunk, idővel azonban áramlanak majd a farkaséhes és lelkes fogyasztók, és alig győzzük majd eljuttatni hozzájuk lakomáikat (pláne, ha pont akkor fogy el a wasabi...).
Később felvehetünk személyzetet is, akik segítenek a szervírozásban vagy a konyhában, ami ismét egy izgalmas kockázati tényezőt visz az élménybe. Sőt, fáradtságunkra is figyelni kell, ugyanis csak limitált ideig szaladhatunk a vendégekhez, utána pihennünk kell. A merüléshez hasonlóan itt is egy folyamatosan változó, egyre érdekesebb elemekkel gazdagodó élményben lehet részünk. Jönnek majd VIP vendégek egyedi kérésekkel, kidolgozhatunk új recepteket, fejleszthetjük a meglévőket, bevethetünk fűszereket stb. Időnként pedig fantasztikusan jópofa pixeles összekötőjelenetek demonstrálják a kulináris mesterművek elkészülését vagy az egyéb történéseket.
A Dave the Diver két „fele” már külön-külön is pazar élményekkel kecsegtetne, de ez a játék egyszerűen képtelen leállni. Folyamatosan újdonságok várnak, fejleszthető dolgok, extra tényezők, új helyszínek, izgalmas, friss lehetőségek. Mire észbe kapunk, már több tíz órát raktunk bele, küzdöttünk inkább bajt okozó, mint segítő ökoterroristákkal, elkezdtünk növényeket termeszteni és még sorolhatnám. De nem teszem, mert ez a szép ebben a programban. Hogy csupán egy jéghegy csúcsa, amit elsőre kapunk, és az a csúcs is gyémántból van.
Ennyi pénzért pedig annyira egyedi, minőségi, imádnivaló, lélekkel megpakolt tartalmat kapunk (ami ráadásul tökéletesen passzol a Switch hordozhatóságához), hogy az a mai videojátékos-piaci viszonyok között szinte hihetetlen. Mondanivalója is kedves, humora is jó, figurái szeretnivalóak és személyiségük van, és mindez keretet ad olyan játékmechanikai bravúroknak, amiket alig lehet abbahagyni.
