Az idei év most is mocskosul gazdag volt indie szoftverekben, amelyek közül rengeteg különleges alkotás született. Az ötvözött játékmenetet mindig is kedveltem, így külön örömet jelent számomra, amikor kedvenc műfajaimmal történik a fejlesztők kísérletezése. A Laika: Aged Through Blood pont egy ilyen stuff, amelynek már a komorabb, véresebb története is lekötötte a figyelmemet.
Több száz évvel ezelőtt a Madarak átvették az uralmat. Kíméletlen módon irtották ki az eltérő fajokat, nem hagyva maguk után mást, csak halált és szenvedést. Eltökélték, hogy az összes elérhető erőforráskészletet megszerzik maguknak, aminek az lett a végeredménye, hogy a Föld egy kihalt, száraz pusztasággá változott. A megmaradt túlélők elrejtőztek a Madarak elől, és kisebb településeket alapítottak, ahol próbálnak békében élni, elkerülve az őrjáratokat.
Főszereplőnk, Laika egy prérifarkas, aki egyúttal édesanya is. Egy nap kiderül, hogy a menedék egyik lakóját, Poochie-t keresztre feszítették a Madarak, az apja (Jakob) pedig elindult véres bosszút állni. Laika utána megy, a Madarak telephelyén viszont borzalmas titkokat fedez fel. Innentől fogva szembe kell szállnia az ellenséggel, mindezt pedig metroidvania stílusban, egy pöpec motor nyergében teheti meg.
A Laika: Aged Through Blood nagyon különleges játék. Egyszerre ötvözi a metroidvaniák jellegzetességeit és az Elasto Mania játékmenetét – persze jócskán feltuningolva. Alapjáraton itt is legalább annyira fontos a megfelelően precíz irányítás, mint a magyar fejlesztésű motoros játék esetében, azonban mindemellett még a célzásra, az útkeresésre, a checkpointokra és az ellenfelekre is oda kell figyelnünk. Utóbbiak ugyanis nemcsak szimplán álldogálnak az őrposztjaikon, hanem ha meglátnak, akkor lőnek is ránk (a lövedékeket pedig a motorunkkal lehet hárítani).
Laika szintén fel van szerelve egy mordállyal (ezt a prológus után kapjuk meg), amellyel lövöldözhetünk bullet-time módban (azaz időlassítva), viszont az újratöltés már fifikásabb, ugyanis ehhez meg kell pördülnünk a levegőben a mocival. Bonyolultnak hangzik, de hamar elsajátítható. Lényegében rendelkezünk egy lövedékvisszapattintós parry mozdulattal is, amelynek az újraaktiválásához szintén szaltóznunk kell. Rá kell érezni a dologra, mert egyetlen bekapott találat a végünket jelenti, és az utoljára aktivált ellenőrzőponttól próbálkozhatunk újra. A leölt szárnyasok után véres maradványokat kapunk, ami a helyi fizetőeszköz is egyben (fúj). Ebből a pénzből veszítünk, ha elbukunk, de két próbálkozás erejéig ott marad egy szütyőben a lóvé, csak jussunk el érte halál nélkül.
A képi világ rendkívül izgalmas. A Sable és a Mad Max világa is megidéződik, a poszt-apokaliptikus, sivatagos környezet pedig pont annyira baljós, mint amennyire lehengerlő. A háttérben kirajzolódó, hatalmas roncsok és az előtérben húzódó, ősi tanokat hirdető fa- és csontfaragványok igen szépen megalapozzák a nyomasztó hangulatot, mindemellett pedig a Laika kellőképpen véres is. Ez az a játék, ahol nemcsak a vérrel és a káromkodásokkal, de az erőszak megvalósításával sem spóroltak: rendre láthatjuk, micsoda pusztítást hagynak maguk után a Madarak ebben a vészjósló világban, és az elképesztően borzalmas cselekmények mementói ott húzódnak úton-útfélen a kalandunk során. Erre még rátesz egy lapáttal a zenei aláfestés, ami tovább táplálja az elkeseredett harcunkat.
Útunk során szétlövöldözhetjük a környezetünkben található növényeket, ásványokat és egyéb érdekesnek tűnő tárgyakat. Ezek az alapanyagok jönnek velünk, remek fejlesztést nyerhetünk később általuk. Így kellő matériával a menedékünkben újabb erszények, fegyverek válnak elérhetővé. Képességeket is kapunk, amelyekkel az elején zárt útszakaszokat érhetjük el, a pályarészeken pedig térképet vásárolhatunk, hogy pontosabban lássuk, merre is tartunk. Balra és jobbra tudunk száguldani mocinkkal, megfordulni egy gombnyomásba kerül csupán, amit a levegőben is végrehajthatunk. Egy felsőbb útszakaszara picit egykerékre állva tudunk ráhajtani.
A szintek telis-tele vannak szakadékokkal, ugratókkal. A közlekedés adja magát, és az útkeresés is izgalmas – szerencsére szépen, érthetően lettek kialakítva a járatok, így visszafele is meg lehet mászni az egészet, igaz picit akrobatikusabban. Rá lehet érezni az előre- és hátraszaltózásos rendszerre, valamint a lövöldözés is ujjgyakorlattá fog válni, igaz, ehhez előtte jó párszor el fogunk hasalni. Ami nem tetszett, hogy egy tetves láda vagy virág szétlövése után is újra kell tölteni a fegyvereket, amihez ugye keresni kell legalább egy bukkanót. A felfedezés mehetett volna ingyen véleményem szerint, bőven elég a harc közben figyelni mindenre.
A főbb küldetések mellett találhatunk mellékeseket is, ezeket is érdemes elvégezni a jutalmakért. Elég nagy a térkép, szóval lehet bőven hajtani kétkerekűnket. Az ellenfelek visszatermelődnek, így mindig résen kell lennünk, de szerencsére a helyzetük nem változik, fel lehet rájuk készülni. Nem könnyű program, de tanulható.
A Laika: Aged Through Blood egy különleges alkotás, amelyben bár járművel közlekedünk, mégis lassabb játékmenetet eredményez a belső helyszínek felderítése és a csőrös egységekkel való harcok miatt. Ajánlom a műfaj kedvelőinek, valamint azoknak, akik kellő türelemmel és odaadással szeretik az indie fejlesztéseket.
