Általános tézis (persze szigorúan az „Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!” után), hogy gyerekkel és macskákkal mindent el lehet adni. Most a második kategóriáról fogunk beszélni, mert (milyen meglepő) a Fit My Cat a kis szőrös, bújós jószágokat állítja a középpontba, mégpedig egy logikai játék keretein belül. Van itt testesebb, soványka, nagydarab, picike, bozontos farkú és ki tudja még hány féle. Persze aki a képekre lesett, az már tudja miről van szó: egy egészen népszerű játék egyfajta klónjáról.
Tetrisezni mindenki szeret, de itt azért picikét más a felállás. Egyáltalán nem potyognak az elemek, hanem mindegyik az asztalon van már a pályák elején. A hasonlóság annyi, hogy a különféle cicák a legkülönfélébb alakzatban heverésznek. Van, amelyik nyújtózkodva, van, amelyik összegömbölyödve, s egészen amorf formákat is képesek felvenni. A klasszikus Tetris-alakzatok kimaradnak (már csak jogi okokból is gondolom), de totálisan arra emlékeztet a dolog.
Ezeket az elemeket aztán csak be kell illeszteni az adott pályákon, vagyis egy egyszerű kirakósról beszélünk. A játék felétől durvább alakzatok jönnek és szigorúbb pályák, vagyis az előre kirakott akadályok sokkal jobban bekorlátozzák lehetőségeinket. Az összesen közel száz szint azonban így is hamar unalmassá válik, mert egy idő után a változatosság hiánya egész egyszerűen megöli az élményt. Jó lett volna legalább minden tizedik pálya után egy másfajta setting, vagy esetleg az alap játékmechanikát valamivel megfűszerezni. Sajnos semmi ilyen nincs, így akármennyire is szereti valaki ezt a játékstílust, pár szint teljesítése után bizony elkezd majd leragadni a szeme.
Javíthattak volna a készítők azonban a kezelhetőségen is a kiadás előtt, mert egyszerű játékhoz képest a Fit My Cat túl sok szinten tartalmaz idegesítő elemeket. Kezdjük ott, hogy a kijelöléseket (vagyis hogy melyik az aktuálisan megfogott darab) nagyon nehéz látni, nem elég egy sima, vastagabb kontúr. Ennél már csak a darabkák pályára helyezése bonyolultabb, mert ha nem pontosan rakjuk fel négyzetrácsos alapú felületre, akkor menthetetlenül visszaugranak az eredeti helyükre. Ezt meg már csak tetézi, hogy az enyhén animált cicusok annyit izegnek mozognak, hogy néha egyszerűen nem lehet rendesen eldönteni, hogy hány mezőt is foglalnak el, és hol is van pontosan a kiterjedésük határa.
Találgatni tudok csak, hogy a készítők miért nem dolgozták ki jobban a pályamunkát. Kezdő csapat? Igénytelenség? Attól tartok, nem lesz velük making of interjú az Edge hasábjain, így sosem tudjuk meg. Aki szereti az ilyesmit, egy darabig ellesz vele, az ára sem lehetetlenül sok, de azért a sokadik pálya után már inkább kihagyott ziccernek érezheti a játékos. Kár érte, mert a setting és az ötlet ha nem is világmegváltó, de jópofa, a szájíz viszont tutira nem marad senkinél sem édes. Talán majd legközelebb.
