25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Sumerian Six teszt – Szuperhőstudósok vs. náci szuperkatonák

Itt a bizonyíték, hogy a Mimimi Games nélkül is tovább él a valós idejű lopakodós játékok műfaja.

Írta: GeryG

Amikor bő egy évvel ezelőtt megjelent a Shadow Gambit: The Cursed Crew, dörzsöltem a tenyerem, mert a számomra nagyon kedves valós idejű lopakodós taktikai játékok műfajának feltámasztója, a Mimimi Games legújabb játékához volt szerencsém. Ráadásul a stúdió elég merészen nyúlt bele a műfajba, és rengeteg újítást épített be, amelyek zöme működött is. Aztán jött a fekete leves: a csapat nem sokkal a játék premierje után bejelentette, hogy bezárják a stúdiót, mert lényegében elfáradtak.

Sumerian Six teszt – Szuperhőstudósok vs. náci szuperkatonák

Ekkor rajongók milliói kezdhettek aggódni, mivel épp csak újra feltámadt kedvenc műfajuk, az azt életre hívó stúdió viszont megszűnt. És őszintén megvallva, hiába jöttek az elmúlt tíz évben több más stúdiótól is olyan játékok, mint a Partisans 1941, a War Mongrels, a Stargate: Timekeepers, esetleg a Last Train Home. Ezek, bár összességében többnyire jó játékok voltak, valahogy egyik sem tudott igazán felnőni a Mimimi által lefektetett új standardokhoz.

Aztán néhány hónappal ezelőtt a Devolver Digital bejelentette, hogy az Artificer stúdió egy új lopakodós taktikai játékon dolgozik. A csapat eddig egy játékot készített, az pedig az egyébként nem rossz Showgunners volt, egy XCOM-szerű, körökre osztott taktikai játék. Innen nem annyira nagy, de mégis elég jelentős váltás a valós idejű lopakodós taktikai játékok világa, ahol minden teljesen másképp működik. De amikor megnéztem a Sumerian Six első előzetesét és a képeket, valahogy olyan érzésem volt, mintha a Mimimi egyik játékát látnám. Ez pedig nagyon nem volt rossz előjel. A játék nemrégiben meg is érkezett, én pedig amint tehettem, rá is vetettem magam.

Sumerian Six teszt – Szuperhőstudósok vs. náci szuperkatonák

A Sumerian Six is azt a korszakot és témát választotta, amely az egész műfajt anno megalapozta: a második világháborút. Ám hőseink ezúttal nem kommandósok, kémek vagy katonák, hanem tulajdonképpen tudósok. A történet szerint a világ (nem nácik uralta részéről származó) legnagyobb tudósai anno megalapították az Enigma Squadot. Ennek tagja volt egy bizonyos Hans Kammler is, aki nemcsak tag volt, de egyben a csapatot vezető Alistair Sterling legjobb barátja is. Amikor Kammler kutatásai egyre inkább egy Geiststoff nevű titokzatos anyag és az ősi sumér legendák felé terelődtek, minden megváltozott. Egy balul elsült kísérletben Kammler súlyosan megsérült, mégis a sötét erőkkel az egész világot le akarta igázni. Ezért az Enigma Squad kivetette magából, Kammler pedig végül a nácik mellett kötött ki. Ők köztudottan rajongtak mindenféle okkult mókáért, amelyektől azt remélték, hogy szuperhadsereggé változtatja katonáikat. Kammler és a Geiststoff pedig pontosan ezt tette.

Természetesen az Enigma Squad ezt nem hagyhatja szó nélkül, és fedett akcióba kezdenek, hogy Kammler közelébe férkőzzenek, és szisztematikusan felszámolják a kutatásait. Itt lépünk be mi a képbe, és innentől már a szokásos mederben folynak majd az események a játékban. Ahogy lenni szokott, eleinte csak egy karaktert, Sid Sterlinget (Alistair fiát) irányíthatjuk, aki egy öntörvényű, de talpraesett fickó. Később megismerhetjük a nővérét, Isabellát is, aki beépült Kammler szervezetébe. A játék további hősei közt ott van Rosa Reznick kiváló kémikus, Wojtek, egy fickó, akin Kammler kísérletezett, Siegfried von Adelsberg, aki telekinetikus erőkkel bír, illetve természetesen maga Alistair Sterling is, aki nem kicsit Teslára hajaz.

Sumerian Six teszt – Szuperhőstudósok vs. náci szuperkatonák

Ahogy az kell, mindegyik karakter más és más egyedi képességekkel rendelkezik, ami ezúttal kifejezetten ötletes képességeket is jelent. Mindenkinek van alap támadása késsel, kalapáccsal, elektromos sokkal, de Rosa például savas injekcióval teszi ezt, aminek az az érdekessége (és elképesztően nagy haszna), hogy szó szerint feloldja az ellenséget, így nem kell bíbelődni a holttestek eltűntetésével. Van olyan, aki katapultos csapdát helyez le, ami a megadott helyre (okosaknál egyből egy bokorba vagy szakadékba) repíti az óvatlan áldozatot. Megint más képes egy kütyüvel szó szerint belebújni egy őr bőrébe, akit ugyan irányítani nem tud, de taxiztathatja magát. Van egy hősünk – Wojtek – aki képes medvedisznóemberré válni, így ő az egyetlen, aki a tokától bokáig páncélozott Panzerwolf egységeket egymaga legyűri. Karaktereink képességei kimondottan jól vannak kitalálva és kiegyensúlyozva, miután kiismertük őket, nagyszerűen lehet velük taktikázni.

A level design abszolút csillagos ötös, ahogy azt egy ilyen játéktól joggal várja el minden rajongó. A pályák változatosak, kellemesen nagyok, szinte mindig több zónából állnak több részfeladattal. Vannak például kettős ügynökök, akik ugyan minket nem ismernek, így ugyanolyan őrnek számítanak, mint a többi, de cserébe őket nem illik megölni. Minden pályán egy sor részfeladatot kell teljesíteni, de azért legyünk őszinték: a játékosok többsége mindig arra hajt, hogy apránként minden őrt likvidáljon.

Sumerian Six teszt – Szuperhőstudósok vs. náci szuperkatonák

A látványvilágba és grafikába nagyon nehéz lenne belekötni. Ugyanazt a kissé rajzfilmszerű stílust képviselni, mint a Mimimi játékai, szóval aki nincs képben, az simán benézi, hogy ez is az. Az optimalizációval sincs gond, a játék maximális részletesség mellett is remekül fut közepesen öreg masinákon is. Itt említeném meg a zenei aláfestést is, ami szintén meglepően jó lett. Bár vannak néhol kicsit "out of place" zenék is, összességében olyan jól megírt muzsikák duruzsolnak a pályák alatt, hogy még az sem zavaró, hogy akár órákon keresztül ugyanazt az egy zenét halljuk.

De persze nem minden fenékig tejfel. A teszt során szokatlanul sok kisebb bugba futottam bele, amelyek között akadt olyan is, ami egy korábbi állás betöltésére kényszerített. De mivel van quick save és quick load, amit garantáltan mindenki percenként nyomkod, ez sem volt annyira nagy gond. Egyébként arról volt szó, hogy amikor két karaktert küldtem egyszerre ugyanoda egy folyosón, akkor az egyik betolta a másikat egy tereptárgy mögé, és az onnan már nem tudott kijönni. De előfordult gond az ajtók használatával, illetve néhány őrszem animációival is. Utóbbiak már nem voltak a játékélményt jelentősen rontó vagy a játékmenetet gátoló hibák, de azért egy-két frissítés még elfér, hogy ezek eltűnjenek. Amit még fel lehet hozni negatívumként a játék ellen, bár ez azért már inkább csak szőrszálhasogatás, hogy igazából nagyon érdemi újítást nem hoz a műfajba. Oké, a pályákon lehet karakterre szabott fejlesztéseket gyűjteni (a karakterek külön XP-t is kapnak egy-egy gyilkolás után), amivel a képességeiket lehet javítani, gyorsabb cooldownt adni nekik vagy növelni a hatótávjukat.

Sumerian Six teszt – Szuperhőstudósok vs. náci szuperkatonák

De akár megreformálta a valós idejű lopakodós taktikai játékok műfaját a Sumerian Six, akár nem, azt senki nem veheti el tőle, hogy egy nagyszerű játék lett. Abszolút hozza azt a színvonalat, amit a Mimimi stúdió játékai, ami nagyon nagy dicséret. Vannak hibák, de semmi olyan, amin néhány patch ne javíthatna, más gond viszont tényleg nincs vele. Aki szereti ezt a műfajt, annak egyértelműen kötelező vétel, és garantálom, hogy nem fog csalódni. A következő napokra-hetekre biztosan minden figyelmét le fogja kötni, utána meg jön a 63 Days, később pedig egy bizonyos Commandos Origins is elvileg...

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Újabb nagyszerű képviselője a műfajnak
  • Érdekes történet és ehhez köthető karakterek
  • Világháborús lopakodós taktikai játék, de mégsem Commandos
  • Remek zenei aláfestés
Negatívumok
  • Nem sok újat tesz hozzá a műfaj fejlődéséhez
  • Early accesst idéző mennyiségű bug maradt benne

További képek

  • Sumerian Six
  • Sumerian Six
  • Sumerian Six
  • Sumerian Six

Sumerian Six

Platform:

Fejlesztő: Artificer

Kiadó: Devolver Digital

Megjelenés: 2024. szeptember 2.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!