Közel 10 éve nem volt már új Mario & Luigi epizód (már ha figyelmen kívül hagyunk két remake-et). Pedig a testvérpáros körökre osztott, RPG-s kalandjai kifejezetten élvezetesek és szórakoztatóak voltak, kreatívan használva ki a korlátozott számú gombokat és a technikai korlátokat. A csatákban a megfelelő gombnyomkodás extra sebzést vagy nagyobb védelmet eredményezett, interaktívabbá téve a műfaj hagyományosabb képviselőivel szemben. Most azonban merészebben tér vissza a Mario & Luigi: Brothership, hogy már a Nintendo Switch adottságait kihasználva kínáljon egy tartalmasabb, hosszabb és valamennyire komplexebb kalandot. A baj, hogy nincs, ami elvigye ezt a közel 30-40 órás játékidő alatt.
Mario és Luigi a Mushroom Kingdom egyéb polgáraival együtt váratlanul átkerülnek Concordia világába, ahol egykor egy gigantikus fa látta el energiával a lakosságot. Valaki azonban elpusztította ezt a világfát, amitől szétszakadtak a kötelékek, az egykor egységes földrész pedig szigetekre töredezett, amelyek azóta járják a tengereket, egymástól izolálva. A fiúknak új, konnektor-és-dugasz tematikájú szövetségeseikkel karöltve kell egy hajóval bejárni a világot, és visszacsatolni a régiókat. Minden sziget így egy pályaszakasznak felel meg, ami a nagyobb tematikus egészbe kapcsolódik be. A kisebb részeken egyszerűbb térképet kapunk, míg a nagyobb, összetettebbeknél világítótornyok is várnak ránk, hogy azokat beizzítva ismét az egész részei lehessenek.
A játékmenetet két fő szegmensre osztották. Az egyikben barangolhatunk, felfedezhetünk, gyűjtögethetünk és feladványokat oldhatunk meg a testvérpárral. Luigi sajnos másodrangúvá devalválódott, és őt inkább indirekt módon irányíthatjuk. Ennek ellensúlyozásaként „logikai szikrák” ébrednek néha benne, és segít megoldani a feladatokat, vagy elküldhetjük őt beszerezni az erőforrásokat. Az ugrálás nem a klasszikus mariói precizitást kínálja, így kissé merevnek tűnhet. Emellett a feladványok is valahogy darabosabbak, döcögősebbek, de ezzel együtt is szórakoztatóak.
A másik fő pillér a körökre osztott harc, ahol parancsokat osztogatva küzdhetünk meg a monstrumokkal, időnként főgonoszokkal. A széria egyik legjobb eleme, hogy a gombok megfelelő időben való lenyomásával (például ugrásnál a gonoszra landoláskor, pörölynél a lendület csúcsán) hatékonyabbá tehetjük a csapásokat. Ugyanígy, ha időben reagálunk, elkerülhetjük a sebzést. Ez sokkal jobban bevon minket játékosként a mérkőzésekbe, dinamikusabbá, élvezhetőbbé téve őket.
Mindezt gyönyörű köntösben teszi a Mario & Luigi: Brothership. Az egész egy mesefilm hatását kelti, kiváló animációval, szuper színvilággal, pazar hangulattal. Élvezet felfedezni a terepeket, járni az óceánt vagy új szigeteken landolni. Ezt tovább fokozzák a szórakoztató gesztikulációk és mozdulatok, amelyek igen kinetikussá teszik a párost és kalandját. Ez pedig mind szép és jó lett volna, ha egyfelől nincsenek technikai gondok, másfelől sokkal kompaktabb az élmény.
A Nintendo Switch ugyanis már a végét járja, és ez itt még inkább egyértelművé válik. Szaggató szakaszok, ami a pontosságot igénylő részeknél kifejezetten idegesítők, és hosszú töltési idők mérgezik az élményt. Rengeteget csatázunk, és minden harc előtt és után hosszú, hosszú másodpercek telnek el, mire ismét mozoghatunk valamerre. Aztán jön még egy harc, és malmozhatunk, hogy pillanatok alatt végezzünk ellenfeleinkkel, hogy majd megint... malmozhassunk. Elképesztően frusztráló, és csak tovább súlyosbítja a másik nagy gondot.
A játékidőt. A régi epizódok kb. 20-25 óra alatt teljesíthetőek voltak, míg ez akár közel duplájára duzzadhat ebben az esetben. Viszont a játékmechanikák és a világ (amely egyébként bájos és meglepően aktuális) a történet nem bírják el, ahogy a technikai háttér sem. 8-10 óra után már unalmas a csata, hiába van kissé újragondolva a szintlépés bezsebelhető bónuszokkal, és hiába jelennek meg power-upok gyanánt úgynevezett plugok. Mire új környezetet találunk, már unatkozni is fogunk kissé, átszenvedve magunkat rengeteg szájbarágós narratív és oktatóelemen.
Pedig a hangulat szuper és a mondanivaló is jó. A töredezettség, az egymástól való eltávolodás most aktuálisabb, mint valaha. Mario és Luigi próbálják összekapcsolni a világot, egyesíteni a népeket és a földrészeket, kiszedni azt az éket, amit gonosz erők vertek közéjük. Csak mindez olyan elnyújtva, olyan melaszos lassúsággal történik, hogy minden más is bosszantóvá válik.
A Mario & Luigi: Brothership erősségei így eltűnnek, gyengeségeit pedig intenzívebben érezzük, és jó koncepciók elveszhetnek a duzzasztás mételyében. Így sem egy rossz játék, de lehetett volna sokkal, de sokkal jobb. Remélhetőleg az új fejlesztőbrigád és a Nintendo tanul ebből, és saját képességeihez mérten kezeli a Mario & Luigi sorozatot – mert potenciál van benne bőven.
